Ideje a vetésnek és ideje az aratásnak

Gondolatok 2020 karácsonyára            

 

"Ideje van a vetésnek és ideje van az aratásnak ..."

                                                                                (Prédikátor könyve 3.)

 

 

            ... De mindenekelőtt ideje van emlékezni. Emlékezni arra az évre amelyre talán sokáig emlékezni fogunk. Mi mást is tehetünk, hiszen így december vége felé köd borul az erdőre, mély a sár az erdei utakon; a fák alatt már kora délután közelít a téli este; és mire nyolcat üt az óra mindannyian otthon vagyunk, ha tetszik ha nem ... Az ajtók becsukódnak hát; de mint tudjuk, ha egy ajtó becsukódik, kinyílik egy másik. Ez most befelé nyílik, önmagunk és az emlékek felé - jobb híján lépjünk hát beljebb!

 

Januári hangulat a Madarasban

              Úgy helyes hogy legelőször emlékezzünk    azokról akik a "fronton"küzdenek a betegséggel - akár a  magukéval vagy éppen  a másokéval. Azokról akik esetleg már nincsenek közöttünk. Éltek, éreztek, járták az erdőt, hegyet, ahogyan mi most. Szerencsés akinek ők csak adatok, csupán számok; de van akinek ismerős, vagy éppen közeli hozzátartozó. Csak viszonyításképpen, még mielőtt a lényegről elfeledkeznénk; mert minden más panasz csak ezután jöhet, ha számonkérjük az Időtől a nemsokára mögöttünk álló esztendőt!

              

 

 

Liptói-Tátra februárban

            És mire fogunk még emlékezni? A karanténra,  a lezárásokra alighanem. Bizony, ebben az évben sok hónapon át nélkülöznünk kellett szeretett nagy hegyeinket. Kiesett egy sor magashegyi túra; és volt(van!) amikor itthon is csupán szigorú korlátok között járhattunk. Alighanem  sokunknak nem volt  így kivel, mivel, hova mennie. A túravezetőnek pedig megrostálta csapatát a karantén; a nagy tervek sorra megvalósulatlanul maradtak; egyik napról a másikra kellett terveznünk.

            

 

Kis emberek, nagy fenyők (Polyána)

 

    De emlékezzünk másra is! Lássuk merre jártunk, amikor lehetett! Ha csonka is volt a túraszezon, azért nem kevés szép emlék akad így is!

               Mindjárt év elején, amikor még minden jó volt ... Kezdetnek szebbnél szebb felvidéki túrák a téli  Madaras-hegységben; a Liptói-havasokban és a Polyána fenyvesei között...

            

 

 

 

 

 

 

      Azután szünet. Első alkalommal. Pár hónapig nem maradt más mint az emlékeinkből élni - kis gyűjtemény született (mondjuk inkább: kezdődött) képekből és betűkből - a legszebb túrafotókból és rövid, élet írta mesékből a Hegyről.

            

 

 

Újra szabadon: május a Maróti-hegyekben

 

 Májusban jártunk ismét odakinn; néhány belföldi és felvidéki kirándulás után nyáron ismét a legkékebb tenger partján, a Velebitben túráztunk, végre mesés körülmények között. Augusztusban még néhány egynapos utunk vezetett a nyár végi Tátrába és Fátrába, mielőtt ismét zárultak a határok. Ősszel ennek megfelelően, a folytatás (a szűkebb) hazai tájakon következett: a Pilis, Mátra, a Bakony, a  Bükk, és Börzsöny ösvényein - amíg ezt is lehetett.

          

 

 

 

 

 

 

A Velebit sziklavilágában

       Ez lenne hát az idei szerény termés. Alig három napos volt a leghosszabb utazás. A Kriván volt a legmagasabb csúcs. Nem ok-e mindez az elégedetlenségre?

 

 

 

        

 

 

 

 

 

 

Kriván

  

 

            Talán igen. De nézzük a másik oldalt is.

            Nem láttunk-e elég szépet itthon is?  Megannyi új és régről ismert helyre csodálkozhattunk rá, amelyekre eddig sajnáltuk az időt, messzi és magasabb horizontok felé tekintve. És ideje is volt talán feleleveníteni, hol merre is megy pontosan a kék és a piros jelzés ... És ha  a magasabb tetők kilátópontjára érve szemünk a Tátrát kereste is; talán nem feltétlen szükségletünk hogy minden héten távoli tájakra utazzunk; az egy-két napos külföldi utak; vagy épp a világ túlsó felére való utazások talán nem is annyira fenntarthatóak? Talán visszaéltünk a jóléttel; hiszen - különféle okból -  korábban sem voltak ezek maguktól értetődően lehetségesek. Amíg itthon ültünk, a hegyek, erdők nagyszerűen megvoltak nélkülünk. Mi talán bezárva éreztük magunkat, de a szigorúbb korlátozások idején el lehet képzelni hogy szinte fellélegezhetett a turistáktól megszabadult természet. Amíg távoli utazásaink kútba estek, cserébe megcsodálhattuk a makulátlan, kondenzcsíkoktól nem karcolt égboltot... 

 

 

Szeptemberi Bükk

                Ráadásul ha együtt nem is, de menni azért legtöbbször lehetett. Elmaradt túratársaink remélhetőleg nálunk is jobb társaságot vagy még kedvesebb elfoglaltságot találtak maguknak. Másrészről nem keveseknek épp ez a helyzet adta az alkalmat hogy először csodálkozzanak rá az odakinti világ csodáira.

           

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi Bakonyerdő

   Sokat veszítettünk-e hát? Részben odalett egy év túratermése? Vagy esetleg tanultunk-e valamit mindebből mi, emberek? 

          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

           Elmondhatjuk hogy ez nem az aratás éve volt. Vagy ha az is volt, itt most nem mi arattunk. De talán  sokkal volt ez inkább a vetés ideje. Talán ideje volt kicsit lassítani. Újratervezni, alapozni, visszatérni a kezdetekhez, és bölcsebben folytatni mindent. És türelemmel várni hogy szárba szökkenjen az amit most elvetünk. Mert a munka gyümölcsét learatni könnyű - lám, erre egy mikroszkopikus vírus is képes volt - de elvetni a jövőt, a vágyakat, az álmokat; és mindezt megőrizni, valóra is váltani - csakis az Ember kiváltsága.

 

 

 

Önmagunk árnyékai - Börzsöny novemberben

 

Kedves Útitársak,

talán több volt idén a kérdés, mint a válasz! Talán nem olyan volt minden, mint reméltük tavaly ilyenkor. Mégis, amennyire lehet őrizzétek meg jó emlékezetetekben a távozó 2020. esztendőt! Most a legsűrűbb a köd, legmélyebb a sár, leghosszabb az éj.... De a nap kisüt egyszer, az utak felszáradnak és a sötétséget máris kezdi felőrölni a fény! Egy szerencsésebb, sikeresebb új év reményében kívánunk mindannyiunknak boldog Karácsonyt

                                                                                     A Kárpát-Túra  - csapat

 

>Best of 2020 - további képek idei túráinkról

 

 

Tátrai napló, 2020 nyár

 

Alacsony-Tátra 2020 jún. 13.

     Az első nagyobb kimozdulásunk a karantén után! Sokszor jártunk erre, de szinte csak télen és ősszel.  A járványhelyzet hozta úgy, hogy most a kisebb és közelibb hegyeket nyári szépségükben is csodálhatjuk. Így a "szokásos" Gyömbér-Chopok-túrát is. Ahol ezúttal nincs hó (igaz a gyep még nem zöldült ki); de hosszú a nap, van idő mindenre! Belefér a Deres is, sőt erre kezdjük a kört hogy ne legyen ugyanolyan már sokadszorra ... És ezúttal az időjárás is kegyeibe fogadott, nagyrészt ragyogott a nap, és a nyári zivatar morajlását is távolból hallgathattuk ...

 

 

Deres

>További képek

Magas-Tátra, 2020. jún. 20-21

              Alig valamivel a lezárások feloldása után vagyunk. Szinte üres a menedékház, soha nem látott néptelenség a környéken. Erről persze az időjárásnak is nagy szerepe van. Alig érünk fel a Poprádi-tavi menedékházba, nekiered az eső, nem is akárhogy. Ha útközben kap el, talán megyünk tovább, de így száraz mivoltunkban nem akaródzik nekiindulni. Végül délután nem bírjuk tovább, a lassan alábbhagyó esőben felkapaszkodunk az Oszterva csúcsáig, ahonnan még (ha szürkében is) de kilátásban is részünk van. Majd a jelképes temetőben sétálunk még - mindez a Koprova-csúcs helyett. de talán nem is baj; lassabb séta, a nagy cél hajszolása nélkül, helyet hagyva az érzéseknek és  gondolatoknak - talán ilyen is kell néha!

              Másnap nem esik, így nekivágunk a Tengerszem-csúcsra vezető ösvénynek. Még nem esik. De hamarosan igen. Egyre jobban, leszáll a köd, és amikor a Békás-tavak magasságában a szél is feltámad, immár bőrig ázott állapotunkban megelégeljük mindezt. Látjuk még mindezt máskor is, csak idő (és időjárás...) kérdése a visszatérés!

Ez itt a nyár, ez itt a tó ... (Poprádi-tó)

>További képek

Fel a Krivánra! (2020 augusztus 1.)

            Ragyog a nyár, felhő sehol, irány a Kriván 2494 méteres csúcsa! A Háromforrás felől támadunk, ez a szebb és talán kevésbé járt útvonal. Egyelőre nincs is tömeg, amíg a Priehyba hegyhátán átkelünk, csak ahol a Kriván-teknőbe érve csatlakozunk a kék jelzéshez, érzékelhető hogy ez a túra, ilyenkor, bizony társasági esemény lesz ... Szerencsére ahogy eddig eloszlott a tömeg, a legfelső szakaszon, ahol h nem is túl meredeken, de sziklán kell haladnunk, a terep többfelé járható, így dugó nem alakul ki. Fenn a csúcson is sokan vagyunk, a csúcsfotók elkészítése sorbanállást igényel. De fenn vagyunk,és körülöttünk a nyár, a Tátra hegyei, látni minden híres csúcsot - errefelé ez sem mindennapi azért!

 

A Kriván - előttünk a cél!

 

 

Az utolsó szakasz

      

Csapat a Krivánon

 

     Lemenetben már kevesebben vagyunk, előttünk jár a tömeg leginkább. A déli oldalon ereszkedünk le. Délutáni fények, már-már este, mire elsétálunk a Jamszko-tó mellett, és végül az autóhoz érünk. 

>További képek

 

 

Király-hegy, 2020 augusztus 8.

           Új helyszín, egynapos túra ez is: az Alacsony-Tátra keleti bástyája a cél: a toronnyal ékesített, közel kétezer méteres Király-hegy. 

Király-hegy

 

           A felmenet Királyhegyalja községből talán kissé egyhangú; és a napfényes augusztusi szombat délelőttön meglehetősen izzasztó foglalatosság, figyelemreméltó népsűrűség mellett ... Rövid kitérővel a falu feletti, elhagyott görögkatolikus temetőtől visszapillanthatunk a Garam felső völgyére, de azután tovább, szó szerint toronyiránt felfelé. Az erdőhatár felett néhány érdekes sziklaalakzat tarkítja a tájat, majd hamarosan felérünk a hegytetőt ékesítő"objektum tövébe. Szerencsére nyugat felé néhány száz méterre azonos magasságú, természetes állapotú másik csúcs kínál pihenőhelyet - a toronynak hátat fordítva zavartalanul csodálhatjuk az Alacsony-Tátra Nyugat felé hosszan elnyúló vonulatát. 

 

         Lefelé, keleti irányban tartunk, útba ejtve a Király-szikla 1590 méteres szirtjét - valójában itt ér véget az Alacsony-Tátra főgerince. sziklák, törpefenyők - egy kis igazi Tátra-élmény, szerényebb látogatottság mellet; mielőtt  átvágva a hegy délkeleti lejtőjén visszatérünk kiindulópontunkra.

 

 ....Mindezek után, amiről nem írtam: vagy három-négy óra  hazáig. Annyi volt reggel is, idefelé. Hogy megérte-e? Egy napra utazni a Tátrába? Legközelebb talán két napra tervezzük ezeket. Talán nem főszezonban, hétvégén.  De most így adódott; és talán nem is írtam volna róla, ha nem lett volna jó :-)

>További képek

 

Képek és szöveg: Hunyadi László 

Ide vezettünk

                 Ismét végére jár egy esztendő. Odakint korán érkezik az alkony; köd borul az erdőre, rövidebbek ilyenkor a kirándulások és hosszabbak az otthoni decemberi esték. Közeleg az ünnep is, gyűlnek az ajándékok és ilyenkor itt az ideje visszanézni, tettünk-e valami hasznosat ebben az esztendőben? Mérlegre kerül hát az idei év is, a túravezető szemével: lapozzuk fel a képzeletbeli 2018-as túranaptárt, merre jártunk, hová vezettük útitársainkat ebben az évben?

Schneeberg (február)

             Nehezen indult az év, januári-februári magashegyi útjaink a mostoha időjárás okán csak többedik nekifutásra sikerültek - igaz akkor annál szebb volt a Schneeberg és a Liptói-Tátra! Természetesen közben a hazai tájakon "pótoltunk: a Börzsönyben, a Bükkben; ezeket az egynapos túrákat tavasszal Tihanyban és a Vértesben folytattuk. A tavasz egyik legszebb útja volt a pünkösdi hétvége Erdélyben, Torockó vidékén és a Gyalui-havasokban, majd ismét egy újratervezés következett: az esők áztatta erdélyi Páreng hegység helyett, jól sikerült úticél-módosítással a Kamniki-Alpokban jóval kellemesebb körülmények között túráztunk.

A Liptói-Tátrában márciusban

       

   2018 akár a Tátra éve is lehetett volna, hiszen többször is jártunk itt: télen a Liptói-havasokban, júniusban szintén itt és a Krivánon, majd ősszel mégegyszer ellátogattunk a Magas-Tátrába. De, még a nyárnál maradva, két nagyobb túrán jártunk: júliusban Erdélyben  a Kárpát-kanyar hegységeiben; majd augusztusban a Dolomitok sziklái és a Tauern gleccserei között. Ősz végére pedig maradt még egy "nagy dobás": a marokkói kaland a Magas-Atlaszban; így ez az év sem maradt négyezres csúcsmászás nélkül. az év vége pedig hozott még néhány egynapos kirándulást,  és legvégül, ősi (2013-as...) hagyományainkhoz visszanyúlva átgyalogoltunk egy decemberi éjszakát a visegrádi hegyekben.

Május a Gyalui-havasokban

               

 Ezzel végére is értünk a túravezető naplójának, de egy gondolat nem hagy nyugodni: vezettünk-e egyáltalán? Kellünk-e mi,veztők ahhoz hogy eljussunk valahová?
Mert, legtöbbször igazából nem kell vezetnünk a szó szoros értelmében legalábbis. Az erdő fáin díszlő színes jelek követése nem ördöngösség, a tájékozódáshoz elég elővenni az okostelefont; ráadásul ugyanezen kis eszközzel a legapróbb részletekig meg is tervezhetjük utunkat. A világhálóról minden tudnivaló beszerezhető, temérdek képen és videón nézhetjük meg előre, hol is fogunk járni. Másrészt pedig útitársaink nagy része elég gyakorlott, nehezebb terepen is önálló, ráadásul a szabadidővel bővebben rendelkező szerencséseknek a helyismerete is versenyképes... van-e hát szükség még túravezetőre, szervezőre egyáltalán?

Kamniki-Alpok (június)

             Nem mintha nem lenne igény. A túrák betelnek, és általánosságban is a vezetett, szervezett utak reneszánszukat élik - talán az internet világában egyszerűbb a kommunikáció, könnyebb az egymásra találás, talán több a pénz, talán lassan ez a dolog is a profik (tetszés szerint  idézőjellel vagy anélkül ...) kiváltsága lesz? Mindez megérne egy hosszabb eszmefuttatást, de inkább oszlassuk el a kételyt, hátha mégsem vagyunk hiábavalóak ...   Nyissuk ki hát ezúttal a még inkább képzeletbeli utaslistánkat! Kik, miért tartottak éppen velünk?

A Csukás-hegység júliusban

            

         Voltak elsősorban a kezdők. Elsősorban, hiszen ez lenne küldetésünk lényege, a hegyek világába kalauzolni azokat akiknek sok év tapasztalatával tudtunk biztonságot és ezzel együtt jó eséllyel kellemes élményt nyújtani. Voltak még az újrakezdők, akik gyermekkori családi kirándulásokon kapták útravalóul a túrázás szeretetét, majd hosszabb kihagyás és a család, baráti kör "cserélődése" miatt magukra maradtak ezzel az időtöltéssel. És voltak akik később (de sose későn!) kezdtek bele: a gyerekek kirepülése után, sőt akár a nyugdíjas korral többeknek még kitűnő erőnlétben nyílik ki világ: új társakkal,de szervezett csapattal... Meg persze akik alkalomszerűen csatlakoztak hozzánk, akiknek éppenséggel túraötlettel, társasággal, összeszervezett telekocsival tudtunk segíteni.

A Dolomitokban, augusztusban

            

              És közülük sokan továbbléptek. Hazai kirándulások után kipróbálták magukat magasabb hegyekben, többen velünk együtt örvendhettek első két-,három vagy négyezres csúcshódításuknak. Vannak akik önállósodtak: saját szervezésben, saját álmaikat megvalósítva járnak akár a Himalája hatezres magasságaiban! És akad aki gyerekeit is hozza útjainkra.

A Tengerszem-csúcson, októberben

             De van egy dolog ami talán még fontosabb: mindezek az útitársak találkoztak. Találkoztak, ismerkedtek, barátkoztak, társaságra (netán társra) találtak. Kialakultak társaságok, a csapatból új csapatok születnek ...
             Úgy tűnik nem volt hiábavaló a fáradozás! Sőt, talán ez az igazi értelme a szervezésnek-vezetésnek. Ide vezettünk, hiszen ez a cél maga. Ez a küldetés, hogy minél többen megismerjék, megszeressék a hegyek világát; és hogy biztonságban járják a csúcsokra vezető ösvényeket. Nem mindig és nem feltétlenül velünk, de új társakkal, új generációkkal, idővel esetleg másokat vezetve, hogy mindig legyen majd aki a mi útjainkat járja.

        

Az Atlasz legmagasabb csúcsán (november)

            

 

 

 

 

 

 

 

            

 

             Hová fogunk vezetni 2019-ben?

Konkrét úticélokkal nem is próbálkozom, sajnos a hosszú távra való tervezés úgy tűnik továbbra sem lesz erősségünk. Mindenesetre a fentieket szem előtt tartva megpróbáljuk a legkisebbeket is beszervezni, külön nekik szóló kölyöktúrákkal vezetve az első lépéseket, illetve meghirdetünk néhány olyan kirándulást amivel a teljesen kezdőket is ki tudjuk csalogatni a természetbe. Ugyanakkor a másik irányba is próbáljuk kiterjeszteni a kínálatot: nehezebb utakkal, kevésbé ismert célokkal azok számára akik erre készen állnak.

           Kedves Útitársak, akik eddig velünk jártatok, és akik ezután jöttök! Köszönjük az idén együtt töltött napokat, és reméljük jövőre új  tagokkal bővül a csapat!Tartsatok velünk az elkövetkező esztendőben is, vezettünk és fogunk is vezetni, hiszen emberi kötelességünk hogy vezessünk valahová ...

 

  

 

 

 

 

 Minden Útitársunknak

boldog Karácsonyt és közös kirándulásokban bővelkedő Új Évet kívánunk!

                     a Kárpát-Túra csapat

Bejegyezte: Hunyadi László
Fotók: Győrfi Károly, Hunyadi László

Tátrai túrák: Bystrá és a Kriván

              Júniusban ismét a Tátrában jártunk. Akárcsak előző heti túránkon (melyről még adósak vagyunk a beszámolóval), ezúttal is közbeszólni látszott a nyár eleji monszun-időjárás  - végül azonban mentünk, és ha nem is mindig láttunk, de győztünk...!

Bystrá

          Első túránk a Liptói-Tátrába vezetett. A korábbról ismert sziklás Rohács-hegyekkel ellentétben itt hosszan elnyúló, füves völgyben (Gáborova dolina) emelkedtünk egészen a lengyel határig; majd szelíd formájú hegytetőkön át értük el a legmagasabb pontot. Éppen valamivel a gyülekező felhők alatt, így még körülpillanthattunk a magasból, majd elhagyva a gerincet a csúcs alatti tó partján pihentük ki a kiadós kaptató fáradalmait. Lejutva a piros jelzésű Magistrála útra (amely itt közel 1000 méterrel alacsonyabban vezet mint a Magas-Tátrában), még jó öt kilométeren át élvezhettük a  Tátraalja fenyvesekkel és virágos rétekkel váltakozó tájait.

Kriván

          Kora reggel az autóból felhőrongyok között látjuk a hegyet - aznap utoljára. A Három-forráshoz csepergő esőben érkeztünk, ahol a Krivánra vezető zöld jelzés indul.Azért nekiindulunk, bízván a javulásban. Később tisztul is az idő, sőt a Napot is látjuk, igaz csak percekben mérhető ideig. Kárpótol mindenesetre a hegyoldalon felkúszó, gerincek mögött örvénylő felhők játéka; és mindenekelőtt hogy közeledünk a csúcshoz. A Kriváni-teknő völgyétől gyorsan nyerünk szintet, a gerincen kőtömbökön lépegetve elérjük a Kis-Kriván kiemelkedését, ahol végleg a ködbe fúrjuk magunkat. Az utolsó szakaszon könnyű sziklán, itt-ott kezeinket használva érjük el a 2496 méteres hegytetőt. Hideg, szél, és és homály odafenn - nem is időzünk sokat, ugyanazon az ösvényen ereszkedünk vissza a kellemesebb klímába, zárva ezzel kétnapos tátrai utunkat.

> További képek
A fotókat Hunyadi László készítette