2021. október 23., szombat

Az Óperencia kapujában

 Enns-völgyi Alpok, 2021. október 2-3.

 
 
Enns-völgy

 
 
                 A helyszín Ausztria, Stájerország. Ott ahol az Enns folyó utat talál az Északi-Mészkő-Alpok szirtjei között, ez a Gesäuse szurdoka (a német szó kb. zúgást jelent). Odalent a folyó tajtékozva kanyarog a szűk szoros mélyén, alig-alig hagyva helyet a keskeny országútnak és az alagutakban bújócskázó vasútvonalnak; míg két oldalt döbbenetes méretű sziklafalak vigyázzák a völgyet. Igazi tündérvilág ez, nem véletlen hát hogy mesék színhelyévé lett:  az egykor marháikat a délnémet vásárokra hajtó hajdúk nyelvén az Oberenns (Felső-Enns-völgy) lett az Óperencia ...
             ... A völgyet délről és északról is figyelemreméltó hegyek kísérik, mi a déli oldalra tartunk. A parkolóból indulva a Wasserfallweg (Vízesés útja) nevű ösvény vezet minket a roppant mészkőtömeg jó egy kilométerrel feljebb elterülő, fennsíkszerű része felé. De csak sorban; előbb jön a meredek! Ösvényünk a parkolótól a Hesshütte menedékházig öt kilométeren küzd le több mint ezeregyszáz méternyi szintet (mint később látjuk nekünk ez nem volt elég :-)) Utunkba esik a vízesés (az egyik vízesés) is, ezúttal a száraz ősznek megfelelően szerény csordogálással. Utána pedig vaslépcsők vezetnek egyre meredekebben egészen amíg elérjük a hegytömb szelídebb lejtésű részét. Innen már nem is lennénk messze, ha a legrövidebb utat választanánk - de mivel az idő szép és elegendő, és mert így szoktuk,  ezúttal sem  a legkisebb ellenállás felé vesszük az irányt! 
 
 
Wasserfallweg

 
Előttünk a Planspitze csúcsa magasodik, amely némi kitérőt jelent ugyan - de mennyire megéri! Erről az oldalról a hegy néhány méteres, füves párkányok sorozatából áll, a feljutás tehát nem különösebben tűnik nehéznek. Ennek ellenére feltűnnek az első drótkötelek, ezek mentén hamarosan el is érjük a hatalmas kereszttel jelölt ormot. A méret nem véletlen, odalentről a völgyből nézve másfél kilométeres sziklafal tetején kell hogy jól látható legyen ... elképesztő az ellentét a hegy két oldala között!
Fent a csúcson hosszabb pihenőt tartunk. Nehéz betelni a a szélcsendes déli oldal kellemes őszi melegével, és főként a látvánnyal: mögöttünk a füves-köves de összességében szelíd lejtő; előttünk a feneketlen mélység, játékvonatokkal és  kisautókkal odalenn a völgyben ...
 
 
Az árnyékos oldalon ...

 
 
... a fény felé ...

 
 
Planspitze - Csúcs csapat !

 
A levezető út nem hosszú, de nem is gyors -ez sem sétaút! A sziklarétegek eléggé el nem ítélhető módon a turistaútra merőlegesen gyűrődtek fel, ráadásul lejjebb a törpefenyő gyökerein túl megküzdünk a karsztos kőzet megannyi apró bokatörő akadályával is. De alkonyatra végre elérjük a házat. Nagy a tömeg, és szombat este lévén, tetőfokán a hangulat az étkezőhelyiségben- mindennek ellenére a kitűnő vacsora után a hálóteremben aránylag hamar elnyom minket az álom.
 
 
Este a hegyen - Planspitze

 
... Reggel a hegyen (Hochtor)

 
 
              A derengő hajnallal kelünk másnap. Cél az Óperencia kapujának  legmagasabb tornya: a Hochtor 2369 m-es orma! Az innen felvezető Josefinensteig részben biztosított, részben könnyű mászást igénylő útvonal, végig jelzéssel ellátva. 
              A házban még minden csendes (az esti vigalomból ítélve szerény forgalom lesz a hegyen is még egy darabig) mikor napkeltével kilépünk a hűvösre. Az első napsugarak izzanak az előttünk magasodó sziklákon, miközben elhagyjuk az utolsó, térdmagasságúra csökevényesedett törpefenyőket, és először érintjük kezeinkkel a sziklát.
Párkányok végtelen sora itt is, ahogy tegnap. Gyaloglás, pár méteres négykézlábazás a következő lépcsőfokig, néhol sodrony mentén, amit ilyen jó körülmények között nem is igazán használunk. Egyenletes emelkedés, egyenletes nehézség, mérsékelt kitettség mellett - összességében könnyű de rendkívül szórakoztató a terep! 
 
 
Josefinensteig - öröm a mászás ilyen időben és ilyen terepen!

 
Az utolsó méterek

 
Az emelkedés végül egy előcsúcsnál szakad meg: előttünk a kereszt! Már csak száz méterrel feljebb- és még vagy fél kilométerrel távolabb. Innentől a délkeleti fal felső párkányain folytatjuk az utat (de továbbra is komolyabb technikai és lelki megterhelés nélkül :-) Végül,a jellegzetes, a hegy legtetejét borító sziklaréteg alatt elhaladva, már a csúcs tornyosul fölénk! A legszebb pillanatok ezek, amikor még felfelé tartunk, még nem látjuk mi van a hegyen túl; de a győzelmet már el nem veheti semmi .. És ott vagyunk. Miénk a hegy, még egy darabig magunk vagyunk fent - öröm és béke, napsütés és elégedettség. Ezért jöttünk.
 
Miénk a csúcs! (Hochtor)

 
                 De felmenet után elkerülhetetlenül jön a lemenet is, mégpedig a másik irányba, ezerötszáz méternyi ereszkedés vár ránk. Ez a Schneelochsteig, amely elvileg könnyebb a felmeneti útnál. Vagy mégsem annyira? Drót itt ugyan nincs és talán a mászás is kevesebb - de cserében bőséges törmelék borítja a hegyoldalt, beleértve az alsóbb szakasz némileg kitett párkányait is. Mindez, a lefelé menetből, a fáradtságból adódó kockázatot figyelembe véve, megkérdőjelezi hogy feltétlen ez-e a legjobb irány?
De mint minden egyszer ennek is vége van egyszer. Mégpedig a névadó katlan (Schneloch="Hólyuk) törmelékén egyenesedünk végleg két lábra. Hó most, a forró nyár után csak mutatóban; látványossággal inkább a vad sziklafalak szolgálnak, a Josefinensteig utolsó szakaszával ("Úristen ott mentünk!" :-)
 
Schneelochsteig - lemenetre is marad izgalom

Kő kövön - törpék vagyunk a sziklák birodalmában

 
 
Őszi színek


             Innen már békés (és még hosszú) a lemenet. Felemelő érzés az elképesztő mennyiségű kő és szikla után megérkezni a zöldbe, noha alig másfél napja indultunk. Még a zöldbe, bár az erdőhatáron más színesednek a lombok, emlékeztetve hogy a nyárnak (és a nyári szezonnak) lassan vége! 
             ... És lassan vége a leereszkedésnek is. Búcsúzóul visszanézünk még a délutáni napfényben vakító mészkőfalakra(ott van a Hochtor csúcskeresztje is, nagyon messze és nagyon-nagyon magasan), majd erdőn-mezőn ás,megérkezünk az idilli Johnsbach faluba, ahol még tegnap indulás előtt ide áthozott egyik járművünk vár, hogy emlékeinkkel együtt hazavigyen minket a nagy hegyektől oly távoli otthonunkba.

A fotókat Hunyadi László készítette.