2019. július 7., vasárnap

Magas-Tauern két felvonásban

    



            Ha Nyugat felé indulunk az Alpokban, egyre nőnek a hegyek ... az első, igazi nagy csúcsokat pedig az ausztriai  Magas-Tauern  vonulata rejti. Ezek már "tudnak mindent": magasságuk háromezer méter felett van, a csipkézett gerincek és vad sziklafalak alatt gleccserek nyújtóznak, a völgyek mélyén pedig tengerszemek csillognak. Itt jártunk ezúttal, túráztunk, havat tapostunk, dróton kapaszkodtunk és másztunk kitett gerinceken - íme a hétvége rövid története, két felvonásban!

Előjáték - Kölnbreinspeicher víztározó

 

Kölnbreinspeicher
   
           Utunk  közel 1900 méteres magasságban, a Kölnbreinsperre völgyzáró gátnál kezdődik. Monumentális betonfal állja a víz útját, mögötte mélykék víztömeg ragyog a hegyek ölelésében. Szép? Vagy tönkretett táj? Lehet tűnődni. Mindenesetre a gleccserek fogyatkozásával és a tiszta energia termelésével az efféle beavatkozás egyre kevésbé kérdőjelezhető meg. Vajon erre a sorsra jut előbb-utóbb minden patak, minden völgy?- ilyesmin gondolkodom amíg a közel hat kilométer hosszú tó mentén ballagunk. Zöld hegyi rétek, virágok, tehenek, kecskenyáj kíséri utunkat - idilli táj, de majd holnap lesz még zordabb is ... Kétórás gyaloglás után meg is érkezünk az Osnabrücker menedékházhoz, amely három éjszakára otthonunk lesz a háromezresek között. Korán érkeztünk, vacsora előtt marad még idő a felszerelés összepakolására, beállítjuk a hágóvasakat, és nincs hátra más, mint időben nyugovóra térni a közös hálóteremben...

Első felvonás: Hochalmspitze - a Tauern királynője


             ... mert itt a hegyek között korán érkezik a reggel. Pontosan négy órakor. Egy órával később pedig már úton is vagyunk. A nagyobb dobást választjuk elsőnek, tekintve az hogy idő használhatónak ígérkezik. Mai célunk a 3360 méteres Hochalmspitze. Ha a Magas-Tauern királya a Grossglockner, a Hochalmspitze nyilvánvalóan a Tauern királynője. Négy gerinc, közöttük négy gleccser, minden égtáj felé.Vonzó cél tehát, ráadásul változatos útvonalon.


Odafenn kel a nap (Hochalmspitze)


              Az indulás keveset sejtet mindebből. Mocsaras völgyben, vízszintes terepen talpalunk jó másfél kilométert, mielőtt bármit is tennénk a gravitáció ellen ... De aztán jön a az emelkedés. Először  a Grosselend-gleccser 1850-es években emelt morénájára kapaszkodunk fel, végighaladunk az élen, majd még meredekebben a gleccser jelenlegi végéig. hómezők, ferde táblák nehezítik a haladást, hamarosan elérkezünk a Preimlscharte alatti, újonnan kiépített biztosított szakaszhoz. A csapat egy része nem folytatja innen, mi pedig nekivágunk a rövid, de meglepően meredek drótkötéllel biztosított falnak. Lépés szinte semmi, némi nyers erőt igényel a dolog, miközben alattunk szinte hívogatóan egyszerűnek tűnik a sáros (és nyilván kőhullásgyanús) törmelékfolyosó, melynek elkerülésére a rövid klettersteig hivatott. A küzdelem azonban rövid, és máris fenn állunk a kis nyeregben, a Hochalm-gleccser partján. Innen látom hogy előttünk járó kötélcsapatunk a hosszabb de nehezebb utat választotta ... Nosza, mi toronyiránt indulunk az Elendköpfe tornyai mentén, az időközben ködbe borult csúcs felé. Igyekszem szintvesztés nélkül vezetni a kis csapatot; járatlan gleccseren törve az utat, egy kis kaland, mint régen, hozzá meg a sok év tapasztalata adta biztonság, így együtt nagyon jó érzés ... Elememben vagyok, végül az utolsó, ötven fokhoz közelítő lejtőnek is nekimennék, de erről azért le lehet beszélni ... így a Grosselendkopf nyergéből törmelékes gerincen közelítünk tovább. A törmelék azután nagy tömbökre vált, és aggasztóan keskenyedik; ráadásul oszlik a köd, és meglátjuk a csúcsot, odafenn útitársainkkal, légvonalban alig karnyújtásnyira de többszáz méteres mélység túloldalán. Most kezdek igazán aggódni, ha itt nem jutunk át az milyen fiaskó lenne... de szerencsém van, a gerinc engedelmesen beleolvad az előcsúcs tömegébe. Innen még rövid, de annál szellősebb gerinc vezet a keresztig.


Hochalmkees

Összetalálkozunk előttünk járó társainkkal, majd együtt indulunk lefelé. A Preimlscharte nyergéből visszanézek mégegyszer a hómezőn kanyargó nyomainkra - kilométerekre látszik, remélem maradandót alkottunk, talán egész szezonban ezen jár mindenki... Már amennyire maradandó bármi is, hisz fogy a gleccser, omlanak a hegyek is ... de nincs helye az elmélkedésnek. Hosszú még az út, szinte este van mire megérkezünk - de megérte, hiszen elnyertük a Királynő kegyét ...

Hochalmspitze

Második felvonás: Ankogel

 

 

Hajnal a völgyben



              Ismét reggel van, ismét öt óra, ezúttal ellenkező irányba indulunk. Itt gyorsan nyerjük a szintet, elhaladunk a Fallbach vízesése mellett, majd hómezőt hómező követ, köztük egész meredek is akad ("hogy jövünk itt le?!"). Hágóvasat veszünk, a csákány azonban kevésbé népszerű ... végül egy szerencsésen végződő kicsúszás azután mindenkit meggyőz erről. Hamarosan elérjük a gleccser beszállását, bekötözködünk, és hosszasan tapossuk a tűző napon olvadozó havat. Jóval háromezer méter felett elérjük a végső sziklagerincet. Innen  magam megyek csak tovább, könnyű de helyenként meglehetősen keskeny és kitett gerincen a csúcsig, ahol ezúttal is találkozunk az elöl haladó társainkkal.

Ankogel - az utolsó szakasz


Ankogel


              Visszafelé szintén hölgytársaság jut osztályrészemül. Elhagyva a gleccsert, minden hómezőnél hágóvas fel és le, így van időm gyönyörködni a tájban is. Lassan, de biztosan elérkezik az a hely is ahol "hogy megyünk itt le ?!". Elkél a biztató szó csakúgy mint a biztosító kötél ... de mire a legmeredekebb részre érünk - lám mily szeszélyes a női lélek - hát jó lenne mégis kipróbálni azt a kicsúszást ... Sor kerül erre is, kötéllel, ellenőrzött körülmények között. Azután már könnyebb a terep, minden jóra fordult, elmúlik minden feszültség. Visszatérünk a zöldbe, délutáni fény simogatja a völgyet mire visszaérünk a házhoz.




              Az utolsó nap a finálé: reggeli séta, ismét a víztározó partján. Szemberagyog a kelő nap, ahogy egyedül baktatok, kicsit magányosan, de kicsit meg jó is így ... Kicsit sajnálom hogy nem volt mindenkinek egyértelműen sikeres a túra. Remélem azért jól érezte magát mindenki, nem volt csalódás?! Annak ellenére hogy talán nehezebb volt mint gondoltuk. Ennyien még nem fordultak vissza. Ennyiszer nem vettünk fel még hágóvasat, nem kötözködtünk be ennyiszer ... Gyakorlásnak mindenképp jó és hasznos volt. És a hegyen mindig tanulunk, az is aki első lépéseit teszi, és az is aki sokadszor jár ott. Ugye Ti is így gondoljátok?

Kép és szöveg: Hunyadi László
>További képek