A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magas-tátra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magas-tátra. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 9., vasárnap

Tátrai napló, 2020 nyár

 

Alacsony-Tátra 2020 jún. 13.

     Az első nagyobb kimozdulásunk a karantén után! Sokszor jártunk erre, de szinte csak télen és ősszel.  A járványhelyzet hozta úgy, hogy most a kisebb és közelibb hegyeket nyári szépségükben is csodálhatjuk. Így a "szokásos" Gyömbér-Chopok-túrát is. Ahol ezúttal nincs hó (igaz a gyep még nem zöldült ki); de hosszú a nap, van idő mindenre! Belefér a Deres is, sőt erre kezdjük a kört hogy ne legyen ugyanolyan már sokadszorra ... És ezúttal az időjárás is kegyeibe fogadott, nagyrészt ragyogott a nap, és a nyári zivatar morajlását is távolból hallgathattuk ...

 

 

Deres

>További képek

Magas-Tátra, 2020. jún. 20-21

              Alig valamivel a lezárások feloldása után vagyunk. Szinte üres a menedékház, soha nem látott néptelenség a környéken. Erről persze az időjárásnak is nagy szerepe van. Alig érünk fel a Poprádi-tavi menedékházba, nekiered az eső, nem is akárhogy. Ha útközben kap el, talán megyünk tovább, de így száraz mivoltunkban nem akaródzik nekiindulni. Végül délután nem bírjuk tovább, a lassan alábbhagyó esőben felkapaszkodunk az Oszterva csúcsáig, ahonnan még (ha szürkében is) de kilátásban is részünk van. Majd a jelképes temetőben sétálunk még - mindez a Koprova-csúcs helyett. de talán nem is baj; lassabb séta, a nagy cél hajszolása nélkül, helyet hagyva az érzéseknek és  gondolatoknak - talán ilyen is kell néha!

              Másnap nem esik, így nekivágunk a Tengerszem-csúcsra vezető ösvénynek. Még nem esik. De hamarosan igen. Egyre jobban, leszáll a köd, és amikor a Békás-tavak magasságában a szél is feltámad, immár bőrig ázott állapotunkban megelégeljük mindezt. Látjuk még mindezt máskor is, csak idő (és időjárás...) kérdése a visszatérés!

Ez itt a nyár, ez itt a tó ... (Poprádi-tó)

>További képek


Fel a Krivánra! (2020 augusztus 1.)

            Ragyog a nyár, felhő sehol, irány a Kriván 2494 méteres csúcsa! A Háromforrás felől támadunk, ez a szebb és talán kevésbé járt útvonal. Egyelőre nincs is tömeg, amíg a Priehyba hegyhátán átkelünk, csak ahol a Kriván-teknőbe érve csatlakozunk a kék jelzéshez, érzékelhető hogy ez a túra, ilyenkor, bizony társasági esemény lesz ... Szerencsére ahogy eddig eloszlott a tömeg, a legfelső szakaszon, ahol h nem is túl meredeken, de sziklán kell haladnunk, a terep többfelé járható, így dugó nem alakul ki. Fenn a csúcson is sokan vagyunk, a csúcsfotók elkészítése sorbanállást igényel. De fenn vagyunk,és körülöttünk a nyár, a Tátra hegyei, látni minden híres csúcsot - errefelé ez sem mindennapi azért!

 

A Kriván - előttünk a cél!
 

 

Az utolsó szakasz

      

Csapat a Krivánon

 

     Lemenetben már kevesebben vagyunk, előttünk jár a tömeg leginkább. A déli oldalon ereszkedünk le. Délutáni fények, már-már este, mire elsétálunk a Jamszko-tó mellett, és végül az autóhoz érünk. 

>További képek

 

 

Király-hegy, 2020 augusztus 8.

           Új helyszín, egynapos túra ez is: az Alacsony-Tátra keleti bástyája a cél: a toronnyal ékesített, közel kétezer méteres Király-hegy. 

Király-hegy
 

           A felmenet Királyhegyalja községből talán kissé egyhangú; és a napfényes augusztusi szombat délelőttön meglehetősen izzasztó foglalatosság, figyelemreméltó népsűrűség mellett ... Rövid kitérővel a falu feletti, elhagyott görögkatolikus temetőtől visszapillanthatunk a Garam felső völgyére, de azután tovább, szó szerint toronyiránt felfelé. Az erdőhatár felett néhány érdekes sziklaalakzat tarkítja a tájat, majd hamarosan felérünk a hegytetőt ékesítő"objektum tövébe. Szerencsére nyugat felé néhány száz méterre azonos magasságú, természetes állapotú másik csúcs kínál pihenőhelyet - a toronynak hátat fordítva zavartalanul csodálhatjuk az Alacsony-Tátra Nyugat felé hosszan elnyúló vonulatát. 

 

         Lefelé, keleti irányban tartunk, útba ejtve a Király-szikla 1590 méteres szirtjét - valójában itt ér véget az Alacsony-Tátra főgerince. sziklák, törpefenyők - egy kis igazi Tátra-élmény, szerényebb látogatottság mellet; mielőtt  átvágva a hegy délkeleti lejtőjén visszatérünk kiindulópontunkra.

 


 ....Mindezek után, amiről nem írtam: vagy három-négy óra  hazáig. Annyi volt reggel is, idefelé. Hogy megérte-e? Egy napra utazni a Tátrába? Legközelebb talán két napra tervezzük ezeket. Talán nem főszezonban, hétvégén.  De most így adódott; és talán nem is írtam volna róla, ha nem lett volna jó :-)

>További képek

 

Képek és szöveg: Hunyadi László 





2020. február 26., szerda

Február a Vepor-hegységben

Erdei Esztendő 2020 - február: Vepor-hegység

        
A hegy déli bástyája: a Melich-szikla
              Odalenn a völgyben ha nincs is tavasz még, de a tél véget érni látszik. Gyetva szétszórt házai között már a mogyoróbarkák virágporát hordja a szellő, de mi felfelé indulunk, a Vepor- hegységbe, ahol ilyenkor még a tél az úr! Hamarosan meg is jelenik a hó, első "állomásunknál", a hegy déli lábánál őrt álló Melich-szikla tornyánál már összefüggően fehér a táj. És egyre több van belőle ahogy felfelé kaptatunk a Gyetva-tető borókás-füves déli oldalában; és mire elérjük a sötétlő fenyvest, ezer méter körüli magasságban, az erőre kapó szél már havat szitál ránk az ágakról. Továbbhaladva a jelenleg zárva tartó Polyána-szállóhoz érkezünk, ahol - kellemes meglepetésként - a nagy és elhagyatott épület zugában kellemes kis büfé várja a csekély számú túrázó közönséget. Ki is használjuk rövid melegedés erejéig, majd tovább, a legmagasabb pont irányába!


A Polyána erdeiben, nagy fenyők alatt ...

             Lankás réteken, hangulatos fenyőcsoportok  között tapossuk a havat; a Polyána-csúcs (1458m; a hegy legmagasabb pontja) környékén már igazi kárpáti őserdőben járunk! Kilátás innen nincs, ezért elérve a tetőt, még tovább haladunk kissé északnak, ahol jó egy kilométer után  az észak-déli csapásirányú főgerinc két oldalán két kilátópont is vár: egymástól pár száz méterre kinézhetünk keletre és nyugatra is. Előbbi hely a Katrusa-szikla: alattunk a behavazott fenyves, a távolban keletnek az Érchegység lankás vonulatai, északkeletnek a Királyhegy havas dombja; és ha egészen a sziklaperem széléig merészkedünk, hát ott a Magas-Tátra is!


Egy pillantás a távolba (Katrusa-szikla)


                Kis pihenő, evés-ivás, csoportkép, mert a szélvédett oldalon vagyunk ... Néhány perc múlva kitekintünk a Betyártánc nevű kilátópontról is, most nyugat felé, szép kilátással az Alacsony-Tátrára és szemben a csípős széllel - ennek megfelelően nem is időzünk sokat. Járt utunkat el nem hagyva, visszasétálunk a szállodáig, majd célba vesszük a nap utolsó látnivalóját: a Bystra-vízeséshez ereszkedünk a zöld jelzés mentén.


Bystrá-vízesés

             Jó fél óra míg elérjük a tizenöt-húsz méteres zuhogó tetejét; itt már kevesebb a hó; jeget is csak mutatóban látunk. Mármint a vízesésben, mert a lejtős vaslétrák és az azt követő falépcsők még igencsak csúsznak ... de leküzdjük az útvonal eme kulcshelyét, és hamarosan kiérünk az erdőből is. Itt már nyoma sincs a télnek; a délutáni fényben melegen barnálló rétek, legelők között tesszük meg az utolsó szakaszt, Gyetva és Herencsvölgy tanyái között. Igaz aszfaltúton járunk már, de megtaláljuk a jót ebben is: itt nem kell lábunk elé nézni, libasorban menni -  beszélgetve, kitűnő társaságban szinte elrepül az utolsó, levezető öt kilométer ...




A fotókat Hunyadi László készítette.
> További képek

2020. február 4., kedd

Túra a téli Liptóban

Liptói-Tátra;  február 1.

             
               Az időjárás-előrejelzés nem sok jóval kecsegtet, talán jobb lett volna lefújni az egészet...  Úgy tűnik nem törik meg az átok ezúttal sem, ahogy közeledünk a hegyekhez, lassan bezárul felettünk a felhőtakaró...  Az autóból még megmutatom útitársaimnak hová is tartunk, oda a ködbe borult hegyek lábához, ma ennyi lesz a Tátrából ... A parkolóban még nincs köd, sőt egy pillanatra még valami havas tető is kibukkan a szürkeségből. Nekiindulunk. Lassan az erdőhatárhoz közelítünk, még mindig nem vett körül a szürkeség, sőt mintha világosodna ?! És előbukkan a nap, mintha a függönyt húzták volna fel előttünk - kevés ennél nagyobb élmény van ennél, különösen a több hónapos ködtúra-sorozatunk után Nem akarom elhinni, a hómacskák után előkerül a naptej is ...   


A Tátra hegyei

             Valójában tökéletes az idő. Mindez nagyban csökkenti a folyamatos és hosszú kaptató nyűgjét, ami jól jön mert 1300 métert emelkedünk egy lendülettel a Baranec 2184 méteres ormáig. A láthatár közben szélesedik, odalentről ugyan próbálkoznak a felhők, de ezúttal szó szoros értelmében alulmaradnak a küzdelemben ... Körülöttünk a Liptói-havasok gyér hóval borított hátai, mögöttük a Magas-Tátra mint fő látványosság;  előttünk pedig egyre közelebb a csúcson álló obeliszk... Közel négy óra az út, míg ideérkezünk.


Baranec 2184 m

          Visszafelé végül a feljöveteli utat választjuk (másnapra terveztük ezt a túrát, a kedvező időjárás okán ma jöttünk a nagyobb hegyre - a cserének viszont késői indulás volt az ára; így a Smrek-gerinc - Zsári-nyereg körbenjárása egy újabb látogatást kíván). Gyorsan haladunk lefelé de így s előttünk bukik le a nap az Alacsony-Tátra vonulata mögött.

Öreg-Kócs; február 2.


              Zuhogó esőre (!) ébredünk. Nagyjából le is tettem a mai túráról, hazainduláshoz készülünk. Útitársaim azonban kissé lassúak .. eláll az eső ... kékség villan elő a felhők közül... Végül úgy döntök, tegyünk egy próbát mégis! Nincs ugyan ellenvetés, de úgy érzem a váratlanul "előírt" mai közel ezer méteres szint nem váltott ki egyöntetű lelkesedést... Rövid utazás után megérkezünk a kiindulópontra. Itt már én is elbizonytalanodom, csepereg ismét az eső, minden sáros, vizes, téli hangulat csak nyomokban érzékelhető ... De megyünk. Ismét a tegnapihoz hasonló szigorú kaptató, kezdetben latyakban és sárban, feljebb azért javul a helyzet, ezer méter felett pedig végre tél van; de a ködöt is utolérjük, és ezúttal kevés a remény hogy túránk sportértékén túl különösebb esztétikai élményben is részünk legyen. De úgy látszik ezen a hétvégén minden lehetséges!


Sejtelmes derengés a Kócs fenyveseiben

           Közeledve a csúcshoz, néhány kis láncos szakaszt leküzdve (és áldva a hómacska megálmodóit; enélkül az egyszerű eszköz nélkül ha veszélyes nem is, de keserves kaparás lenne)  - ismét világosodik; pár percre a nap is ránk mosolyog. Panoráma nincs ugyan, inkább sejtelmes derengés, különleges fények; de ez most elég is; mi boldogok vagyunk, örülünk a hegynek, napnak, ködnek, szélnek, az útitársaknak; azt hiszem mindennek, amit -úgy tűnik -jól megérdemelt ajándékként kaptunk ezen a hétvégén!

Nyomaink ide vezettek (Öreg-Kócs)

 A fotókat Hunyadi László készítette.
> További képek


2018. október 4., csütörtök

Őszi Magas-Tátra

            Egy ragyogó és egy ködös nap: szeptember utolsó és október első napja volt a Magas-Tátrában. Öt évvel ezelőtti utunkat ismételtük, akkor kora nyári zöldben, most őszies színek között, sőt, az első havat taposva jártuk be ismét a Tengerszem- és a Koprova-csúcsot.  Láthattuk és érezhettük hát az évszakok váltakozását; a déli oldalon a kellemes verőfényt, míg az északi völgyekben már megvetette lábát a tél; túráztunk napfényben és ködben -  és a Tátra minden szépségét és hangulatát megkaptuk ezen a két napon: alább pár kép ízelítőként!

Tengerszem-csúcs

Őszies színek a Menguszfalvi-völgyben

Felhők alatt a Nagy-Hincó-tó

Fotók: Hunyadi László
> További képek






2014. május 21., szerda

Magas-Tátra - völgyek, hágók, tengerszemek

      
            Annak a túrázónak-hegyjárónak, aki még nem járt a Magas-Tátrában, kihagyhatatlan, szinte kötelező gyakorlat megismerni a Kárpátok leginkább sokszínű és legmagasabb hegységét. Aki pedig már járt ott, nagyobb és távolabbi hegyek meghódítása után is rendre visszatér erre a különleges szépségű és lépten-nyomon a magyar természetjárás emlékeit őrző vidékre. Így teszünk mi is, tavaly júniusi túránk után ezúttal a Tátra keleti részére látogatunk.
              Utunk a Kis-Tarpataki-völgyben indul, feltúrázunk a Téry-menedékházhoz, amely a legrégebbi, többé-kevésbé eredeti formájában és funkciójában megmaradt menedékház a Tátrában. Tovább kapaszkodunk (sok helyen a szó szoros értelmében) a Vöröstorony-hágó sziklás láncos ösvényén, majd -már a Nagy-Tarpataki-völgy legfelső teraszán - átszeljük a Vadász-lejtő kis tengerszemekkel és hófoltokkal tarkázott, különleges, északi hangulatú táját. Szállásunk aznap a Hosszú-tavi menedékházban lesz.
             Másnap a Rovátka hágóján átkelve rövid időre a Tátra északi oldalára látogatunk (alattunk a Fagyott-tó kopár katlana, fölöttünk a Ganek híres sziklafala...), majd - a Kis-Viszokára vezető opcionális csúcsmászás után - a Lengyel-nyergen keresztül térünk vissza a déli oldalra. Utunk lefelé vezet már, végig a Felkai-völgyön, a Sziléziai-ház érintésével jutunk vissza járműveinkhez.
Ha az útiterv felkeltette érdeklődésedet, légy akár a nagy hegyek közt első lépéseire készülő vagy a Tátrába visszatérő, ismerős vagy még ismeretlen Útitárs, várunk szeretettel a Magas-Tátrába június 21-22-én; még néhány napig lehet jelentkezni! További gyakorlati tudnivalókat találsz a túrakiírásban.

Fotó:Varga Ádám / In The Mountains

2013. szeptember 25., szerda

Magas-Tátra 2013. szeptember: fotók

          Bár itthon még zöldek az erdők, a Kárpátokban már beköszöntött az ősz. A lombos fák tarka színei, a madárberkenye piros bogyói  és a fecsketárnics kékje , háttérben a Bélai-Tátra fehér szikláival, az áfonya már vörös leveleitől rézszínű lejtőivel és a Magas-Tátra felhőjárta, szürkészöld omladéklejtőivel... Talán a sokszínű Tátra leghangulatosabb arca.
          Kétnapos túránkon jártunk a Bélai-Tátrában (a Morgás-hágó helyett így a Felső-Kopa-hágó került műsorra), és sziklás-láncos úton felkapaszkodtunk a Fehér-tavi csúcs ormára, majd visszaúton végigjártuk a Késmárki-Fehérvíz völgyét - íme a képes beszámolónk, kedvcsinálóként legközelebbre, mert a Tátra visszavár!

A Bélai-Tátra a Felső-Kopa-hágóról


Találkozás egy hegylakóval


Tó tükrében...(Háromszög-tó)


Úton a Fehér-tavi csúcsra


Kilátás a Bélai-Tátrára: a Holló-kő és a Sirató


Fehér-tavi csúcs 2229 m


Bélai-Tátra: a Mészárszékek gerince


A mélyben a Zöld-tó


Felhőjárta csúcsok - a Zöld-tó hegykoszorúja

  > További képek

A fotókat Hunyadi László készítette.

2013. augusztus 31., szombat

Magas-Tátra: a Zöld-tó völgyében




       Idén másodszor, ismét a megunhatatlan Tátra...
        Ha a Magas-Tátra volt a magyar turizmus és hegymászás szülőföldje, hát a bölcső alighanem éppen a Késmárki- Fehérvíz katlanában ringott! Legkorábbi írott emlékeink, amelyek kirándulásról, sőt hegymászásról szólnak, a Zöld-tóhoz tett kirándulást és a Késmárki-csúcs megmászását említik - mindezt a XVII. századból; hazánkban (de Európában is) az elsők között.


        Szeptemberi túránk során kitérővel közelítjük meg a Zöld-tavi menedékházat: a Bélai-Tátra lejtőin, a Nagy-Fehér-tó érintésével (opcionálisan  a Kopa-hágóra vagy akár a Siroké sedlo-ig). Másnap a Fehér-tavi csúcsra kapaszkodunk fel, néhol láncos, biztosított ösvényeken, majd - ismét kerülővel - a Morgás-hágón át érkezünk vissza a kiindulópontunkra. Utunk során bejárjuk a Tátra déli oldalát átszelő Magistrála turistaút keleti szakaszát a Fehér-tó és a   között.
Ha részt vennél tátrai utunkon, várunk szeretettel szeptember 15-16-án (vasárnap-hétfő!) További részleteket a Túranaptárban találsz.

2013. június 26., szerda

Koprova- és Tengerszem-csúcs - ilyen volt

 Magas-Tátra - az első szerelem.
Itt csodálkoztam rá még gyerekfejjel a magas hegyek mesevilágára és itt tettem első önálló lépéseimet már közel húsz éve... Itt kaptam a legnagyobb pofonokat és itt tanultam meg tisztelni a Hegyet.  Azóta másfelé vitt az utam, jó tíz év után, túravezetőként tértem vissza az ismerős csúcsok közé - remélhetőleg nem csak a magam, de útitársaink örömére is - de beszéljenek inkább a képek :o)

A felhők között a Sátán


A mélyben a Nagy-Hincó-tó


Menguszfalvi-csúcsok


Az Alsó-Koprova-hágó és környéke


Koprova-csúcs 2363m


Lefelé a Koprova-csúcsról


Kopki


Tengerszem-csúcs, 2499m


A tengerszem-csúcsról lefelé


Jelképes temető a Poprádi-tónál

> További képek

 A fotókat Győrfi Károly és Hunyadi László készítették.

2013. június 2., vasárnap

Két nap - két csúcs a Magas-Tátrában!

             Magas-Tátra - itt találhatók a Kárpátok legmagasabb csúcsai; ez a legkisebb kiterjedésű magashegység; ahol talán a legtöbb tengerszem tarkítja a völgyeket - mit is soroljunk még el róla? Mindezeken kívül a Tátra a magyar természetjárás és hegymászás bölcsője; a mai napig legtöbbünk itt találkozott  először a magas hegyek varázslatos világával.

          Júniusban - hosszú idő után először- ismét a Magas-Tátrába látogatunk. Célunk a a Poprádi-tavi menedékháztól elérhető két csúcs: a Koprova (23)- és a Tengerszem-csúcs (Rysy; 2503m). Előbbi hegyre vezető útvonal ékkövei a Kis-és Nagy-Hincó-tó, míg a Tengerszem-csúcs (nevéhez méltóan itt is látunk szebbnél szebb tavakat természetesen)  a Tátra főgerincén emelkedik, így a hegység közepéről pillanthatunk körül, ha az időjárás is engedi. Remélhetőleg a korai szezonban, a vasárnap-hétfői időzítéssel az itt szokásos tolongást is sikerül elkerüljük.

Június 23-24-i tátrai túránk létszámát kibővítettük, a szállásfoglalás okán jún. 5-ig lehet csatlakozni! Részleteket lásd a Túranaptárban!

2013. március 4., hétfő

Túravezetőink - Hunyadi László

               A természet szeretete, az erdők, hegyek, növények, állatok iránti lelkesedésem alighanem gyermekkori kirándulásokban gyökerezik. Családi kirándulások vezettek el a hazai hegyekbe, majd egy napon a Magas-Tátrába is - amely élmény örökre elkötelezett a nagy hegyek világával. A későbbiekben a  magashegységek váltak kedvenc céljaimmá;  tátrai és alpesi kirándulások után szerencsém volt eljutni távoli vidékek magasabb csúcsaira is. A magam feje után járva, nemegyszer egyedül, saját szervezésű útjaimon első kézből tapasztaltam meg a hegyjárás szépségét és veszélyeit egyaránt. Bár a munka világában más hivatással jegyeztem el magam, a szerelem megmaradt; idővel kiegészülve a késztetéssel hogy az elmúlt lassan két évtized élményeit és tapasztalatait megosszam a hegyekkel ismerkedő túratársaimmal. 2010 óta vezetek  túrákat, családos kirándulásoktól magashegyi túrákig, hazai tájaktól  Európán kívüli utakig bezárólag.
Túravezetőként és a 2012-ben útnak indított Kárpát-Túra oldal szerkesztőjeként  szándékom útitársaimat nemcsak biztonságban, de a természetre nyitott szemmel is kalauzolni itthon és a magas hegyek világában egyaránt. Célom megismertetni a kirándulás, túrázás szépségét azokkal akik még nem lettek a természet rajongói; hogy a hazai erdőket járók közül mind többen tegyék meg első lépéseiket a környező magashegységek ösvényein; illetve hogy gyakorlottabbá válva a klasszikus célok mellett kevésbé ismert és távolabbi helyekre is eljussanak.
     
Túranaplómból -  ahol tapasztalatokat szereztem:
-1995 - Magas-Tátra: első saját szervezésű magashegyi túrám
-1997 - Magas-Tátra: Gerlachfalvi-csúcs (2655m); Dolomitok: Marmolada (3342m); Ortler (3905m)
-1999 - Magas-Tauern : Grossvenediger (3666m);  Mont Blanc olasz normál út
-2000 - Himalája (Nepál):  Annapurna-trekking; Dhampus peak (6013m) első magyar megmászás
-2001 - Mont Blanc (4808m)
-2003 - Kaukázus: Elbrusz (sikertelen kísérlet)
-2004 - Ortler-csoport: M. Cevedale (3769m)
-2006 - Wallisi-Alpok: Weissmies (4023m)
-2008 - Pamír : Lenin-csúcs (7134m)
-2010 - Himalája (Ladakh) : Stok Kangri (6123m); Yalung Nong (6080m) első magyar megmászás
-2012 - Ötz-völgyi Alpok: Wildspitze (3772m),Weisskugel (3739m); Wallisi-Alpok: Dom (4545m)
-2013 - Kaukázus: Kazbek 5033 m
-2017 - Damavand (Irán; 5671 m)
-2018 - Jbel Toubkal 4167m (Atlasz, Marokkó)
-2021- 2025 -  OKT

> Galéria


Tanfolyamok amelyeket elvégeztem:
  •   -Alapfokú sziklamászó tanfolyam (MAHOE 1996)
  •   -Téli magashegyi tanfolyam (Kaland-Sport 2012)
  •   -EFR elsősegélynyújtó tanfolyam (Kaland-Sport 2012)
  •   -MTSz középfokú (bronzjelvényes) túravezetői tanfolyam (TVOSE 2012)