Kárpát-Túra: Túra a határvidéken

Keleti-Beszkidek gyalogtúra, 2023. október

Keleti-Beszkidek - úgy is mint Besszádok, Poloninák ismert... Vagy épp nem annyira ismert vidék; legalábbis nekünk. Nagyobbrészt a Kárpátok fő vonulatán kívül, valahol messze északkeleten, Közép - és Kelet-Európa határán .Ma Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna osztozik ezen az erdőkkel borított,és gyéren lakott tájon, egykor Magyarország határvidéke volt. De határa az ismert és elhagyatott tájaknak, civilizációnak és vadonnak, Keletnek és Nyugatnak is valamennyire. Magasság szerint középhegységi táj (alig éri el a szerény 1300 métert);látványnak viszont szinte magashegyi jellegű, köszönhetően az itt oly jellemző, kiterjedt gyepes hegygerinceknek (ezek a korábbi erdőirtások a "poloninák"). Eljöttünk hát ide, látni "új eget és új földet" - fogadjátok szeretettel ezt a pár sort az északkeleti végekről!

Október 13., péntek

Az utazás gyors, egészen Kassáig, azután végeérhetetlen kanyargás a Kárpátok szelíd hegyei között. Kis falvak, hagymakupolás ortodox templomok maradnak el az erdők között, majd egy nagyobb emelkedővel elérjük a Palotai-hágót - ez a lengyel határ. A nyeregből pár lépés csak a néhány fennmaradt határkő egyike, mely az egykori Magyarország jelölte ( jelenleg lengyel területen van, enne köszönheti megmenekülését).

Innen Lengyelországban utazunk tovább (a határokhoz visszatérünk még gyalogosan); egészen a Wiznianske nyeregig, ahol letesszük járműveinket, és minden holminkkal gyalogosan indulunk a negyed órányira lévő, Mala Rawka alatti menedékházhoz.Gyorsan elfoglaljuk a szállást (páran közülünk sátrat verünk a ház mellett), majd cskentett teherre túra indul a Rawka csúcsok felé!

Keredek kapaszkodó indul az erdőben, fakorláttal falépcsővel, és -sajnos- lassan elboruló idővel. Eleinte még dereng a völgy odalenn, de a Mala Rawka 1271 méteres magasságában már körbevesz a köd. Innentől nincs is kilátás, csak sejtelem, a hegytetőn ízelítőt kapunk a "poloninák" gyephavas-jellegű tájából ( már amennyit húsz méteren belül látni lehet ...); nem különben az odalenn alig sejtett szélből is.

Elérjük a Wielka Rawka csúcsát is (romos beton-obeliszk, a hegyvonulat (egykor 'Ungi-határhegység') legmagasabb pontja); 1304 méteren járunk. De van még tovább is: a túloldali kis nyeregbe ereszkedve, ismét szélcsendes és továbbra is ködös erdőben egy sor figyelmeztető tábla és kék.sárga oszlop jelzi az ukrán határt. Néhány kilométert teszünk meg a kék-sárga és fehér-piros oszlopoktól kísérve a Kremenec csúcsig - itt még egy országot "érintünk": a lengyel-ukrán-szlovák hármashatáron vagyunk.

Uzsonna, fénykép a különleges helyről, majd irány vissza, a már ismert úton. A kopár Rawka-csúcson még időzök kicsit, mert valamelyest mintha fény derengene a ködön át, de hiába, ma nincs itt semmi látnivaló; és a szél is indulásra ösztökél. A házban már meleg a vacsora, a sátorban még hideg a hálózsák... de hamarosan nyugovóra térünk a hosszas utazás és rövid de szintes túra után.

Október 12.. szombat

Reggel lefelé kelünk útra: ma Wolosate településre utazunk, ahonnan körtúrával célozzuk meg a Beszkidek legmagasabb és alighanem legjellegzetesebb részét.

Az idő kezdetnek nem rossz, kissé szeles, és bár a felhők vannak többségben, kéket is látunk, vagyis szép őszi nap ígérkezik.

Bő tíz perces autózással érünk Wolosate-ba, ahol a gyalogtúra indul (fizetős parkoló, fizetős nemzeti park, ma is és tegnap is...)

Napsütésben indulunk első célunk, a Tarnica ködbe borult csúcsa felé. Körülöttünk vegyes erdők, rétek, és sok-sok nyírfa mindenütt; Északkelet-Európa hírnökeként. És nem különben sok-sok turista is; a tátrai gyalogutakkal vetélkedő népsűrűség vesz körül az ösvényen.

Amint az sejthető volt, odafenn a köd megvár minket .Ezerkétszáz métertől belemerülünk a sötét szitálós felhőbe, ami kitart az 1346 méteres csúcsig, ahol viszont jókora szél is jön még hozzá. Gyors csúcsfotó a Keleti-Beszkidek legmagasabb pontján, azután folytatjuk utunkat.

Innentől folyamatosan az "erdőhatár" felett járunk, a táj talán az Alacsony-Tátrához hasonló leginkább, bár jó pár száz méterrel lejjebb vagyunk. Mindebből azonban most még kevés látszik, bár az első széles, füves nyeregben alákerülünk a ködnek. Sőt, mintha emelkedne is, szemben sziklás gerinc (Kopa Bukowska) bukkan elő lassan. Egy szó mint száz, emelkedik a felhő, jön a fény - és fokozódik a szél!

Már jól látjuk a csúcsokat, sajnos az út oldalazva kikerüli a legtöbbet. Ettől is, meg a nagy forgalomtól, illetve a korláttal, kordonnal kísért ösvénytől valahogy tényleg parkban érzem magam ... Persze tudom, mások szintén most szeretnének itt lenni, az eróziótól óvni kell a tájat... azért kacérkodom a gondolattal hogy valahol fel kellene nézni a jóképű kis hegyek tetejére, de se titkos ösvény, se egyetlen tilosban járó útitárs nem bátorít - úgyhogy marad a 'séta a Parkban'.

A vadon érzetéről azonban a szélesen kibontakozó táj és viharossá fokozódó szél mégis gondoskodik. Most már időnként száz kilométer körüli szél fésüli hullámokba a sárgult szőrfűgyepet a lejtőkön és erélyesen taszigál minket is, miközben a Halicz csúcs felé emelkedünk. Ezt végre nem kerüli ki az út (igaz minden csúcs amolyan piknikhelyre hajaz); a széllel és emelkedővel küzdve elgondolkozom vajon a tágabb környék történelmi Halics nevéhez? Mindenesetre a kilátás csodás, bár a viharos körülmények nem marasztalnak, így megállás nélkül haladunk át ezen a hegytetőn és a következő, utolsó ezerkétszázas kopár ormon is.

Ettől kezdve már végig lefelé visz az út.Egy rövid kitérő után (szép kilátópont; itt ismét az ukrán határon járunk) erdőbe érünk. Innen csend van, megszűnik a szél, és a hosszú, lankásan ereszkedő úton mesés őszi délutánt élvezhetünk még vagy két órán keresztül amíg a faluba érünk.

Visszatérünk előző napi szállásunkra, és mivel a fél órás autózás ég gyaloglás után sincs este, nem hagy nyugodni a tegnapi köd - így magamban még felsietek a tegnapi kilátópontra, naplemente reményében :-) Versenyfutás az idővel, egy órám van, de jól kilépve negyven perc is elég a Rawka csúcsáig. Küldetés teljesítve, de Nyugatról felhők gyülekeznek, a napot alig látni,a meleg fény kihunyt már sajnos.

Október 15., vasárnap

Még éjjel megérkezik a várt (vagyis inkább előre jelzett..) eső. Nem is akármilyen; a kint alvók számára emlékezetes elázással, esőben való sátorbontással ... Mára nem is marad más terv, irány haza! Útközben a Beszkidek ködökkel füstölgő, őszi színekbe öltözött erdei búcsúztatnak; majd ( ha a víz nem lett volna elég) a hoszú utat még megszakítjuk az egerszalóki fürdőben kis időre, mielőtt hétvégi kalandunk végén Budapestre érünk.

És még pár gondolat a végére, tanulságképp ha úgy tetszik:

Útvonalunkat kissé átterveztük a vasárnap előre láthatóan érkező eső/köd miatt; így ez a szállás már nem volt nekünk ideális helyen (amúgy rendben volt vele minden). Kis szervezéssel lehet több szállással, nagyobb kört is tervezni ha több idő van rá. Helyet lehet találni bőven, mert bár Európa egyik legritkábban lakott vidékén jártunk, ha igazi település alig van is, az út mentén lépten-nyomon szállás, pisztrángsütő, fizető parkoló, stb ... A zsúfoltság figyelemreméltó; alighanem errefelé is érdemes hétköznapot rászánni és/vagy kissé letérni a főbb csapásról, ha ismét erre járnánk.

De mindenekelőtt: a táj csodás, és valóban más mint az eddig megismert felvidéki tájak! Akinek van szeme hozzá, észreveszi a nyírfákat a réten, a tajgára hasonlító patakvölgyeket; az erdők közt megbújó fatemplomokat; és ha körülpillant a széljárta tetőkről is, az bizonyosan elmondhatja: "láttam új eget és új földet"!