A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pilis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pilis. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 29., szombat

Családban marad

            Volt egyszer egy karantén ... nem is egyszer, de remélhetőleg végképp múlt időben! 
A legtöbb szervezőhöz hasonlóan, a lezárások idején mi sem szerveztünk túrákat, utazást. Az erdőbe azonban menni lehetett, sőt akinek lételeme a mozgás, a természetjárás, annak kellett is - a túravezető sem tett másképp. Családdal vagy egyedül; és egyszer-egyszer néhányad magával, mert a kimozdulásra, a levegőre (és lássuk be: a társaságra is) az embernek szüksége van. Ilyenkor talán még inkább mint máskor. Tettük mindezt természetesen ügyelve a szabályokra, vigyázva arra hogy kárt ne tegyünk csak használjunk - és alighanem ez utóbbi sikerült is. Alább pár kép ízelítőnek, ilyen volt mindeközben odakint ...Végül is, a csapat, lassan tíz év után, olyan  mint egy család - aki ahol járt, a családban marad :-) 
 

 
Az első karantén idején, 2020 áprilisában (Balaton-Felvidék)

 



... jó fél év múlva, a Pilisben...


... majd a ködös-zúzmarás Magas-Börzsönyben ...


... ugyanott, 2021 elején, ragyogásban ...


A tél utolsó napja a Gerecsében



Kora tavasz Tihanyban ...


... és kicsit később ismét a virágos Balaton-Felvidéken


Májusi Pilis- fény az alagút végén


A fotókat Hunyadi László készítette

2020. december 22., kedd

Ideje a vetésnek és ideje az aratásnak

Gondolatok 2020 karácsonyára            

 

"Ideje van a vetésnek és ideje van az aratásnak ..."

                                                                                (Prédikátor könyve 3.)

 
 
            ... De mindenekelőtt ideje van emlékezni. Emlékezni arra az évre amelyre talán sokáig emlékezni fogunk. Mi mást is tehetünk, hiszen így december vége felé köd borul az erdőre, mély a sár az erdei utakon; a fák alatt már kora délután közelít a téli este; és mire nyolcat üt az óra mindannyian otthon vagyunk, ha tetszik ha nem ... Az ajtók becsukódnak hát; de mint tudjuk, ha egy ajtó becsukódik, kinyílik egy másik. Ez most befelé nyílik, önmagunk és az emlékek felé - jobb híján lépjünk hát beljebb!

 
Januári hangulat a Madarasban
              Úgy helyes hogy legelőször emlékezzünk    azokról akik a "fronton"küzdenek a betegséggel - akár a  magukéval vagy éppen  a másokéval. Azokról akik esetleg már nincsenek közöttünk. Éltek, éreztek, járták az erdőt, hegyet, ahogyan mi most. Szerencsés akinek ők csak adatok, csupán számok; de van akinek ismerős, vagy éppen közeli hozzátartozó. Csak viszonyításképpen, még mielőtt a lényegről elfeledkeznénk; mert minden más panasz csak ezután jöhet, ha számonkérjük az Időtől a nemsokára mögöttünk álló esztendőt!
              
 
 
Liptói-Tátra februárban
            És mire fogunk még emlékezni? A karanténra,  a lezárásokra alighanem. Bizony, ebben az évben sok hónapon át nélkülöznünk kellett szeretett nagy hegyeinket. Kiesett egy sor magashegyi túra; és volt(van!) amikor itthon is csupán szigorú korlátok között járhattunk. Alighanem  sokunknak nem volt  így kivel, mivel, hova mennie. A túravezetőnek pedig megrostálta csapatát a karantén; a nagy tervek sorra megvalósulatlanul maradtak; egyik napról a másikra kellett terveznünk.


            
 
Kis emberek, nagy fenyők (Polyána)
 
    De emlékezzünk másra is! Lássuk merre jártunk, amikor lehetett! Ha csonka is volt a túraszezon, azért nem kevés szép emlék akad így is!
               Mindjárt év elején, amikor még minden jó volt ... Kezdetnek szebbnél szebb felvidéki túrák a téli  Madaras-hegységben; a Liptói-havasokban és a Polyána fenyvesei között...
            
 
 
 
 
 
 
      Azután szünet. Első alkalommal. Pár hónapig nem maradt más mint az emlékeinkből élni - kis gyűjtemény született (mondjuk inkább: kezdődött) képekből és betűkből - a legszebb túrafotókból és rövid, élet írta mesékből a Hegyről.
            
 
 
Újra szabadon: május a Maróti-hegyekben
 
 Májusban jártunk ismét odakinn; néhány belföldi és felvidéki kirándulás után nyáron ismét a legkékebb tenger partján, a Velebitben túráztunk, végre mesés körülmények között. Augusztusban még néhány egynapos utunk vezetett a nyár végi Tátrába és Fátrába, mielőtt ismét zárultak a határok. Ősszel ennek megfelelően, a folytatás (a szűkebb) hazai tájakon következett: a Pilis, Mátra, a Bakony, a  Bükk, és Börzsöny ösvényein - amíg ezt is lehetett.
          
 
 
 
 
 
 
A Velebit sziklavilágában
       Ez lenne hát az idei szerény termés. Alig három napos volt a leghosszabb utazás. A Kriván volt a legmagasabb csúcs. Nem ok-e mindez az elégedetlenségre?
 
 
 
        
 
 
 
 
 
 
Kriván
  
 
            Talán igen. De nézzük a másik oldalt is.
            Nem láttunk-e elég szépet itthon is?  Megannyi új és régről ismert helyre csodálkozhattunk rá, amelyekre eddig sajnáltuk az időt, messzi és magasabb horizontok felé tekintve. És ideje is volt talán feleleveníteni, hol merre is megy pontosan a kék és a piros jelzés ... És ha  a magasabb tetők kilátópontjára érve szemünk a Tátrát kereste is; talán nem feltétlen szükségletünk hogy minden héten távoli tájakra utazzunk; az egy-két napos külföldi utak; vagy épp a világ túlsó felére való utazások talán nem is annyira fenntarthatóak? Talán visszaéltünk a jóléttel; hiszen - különféle okból -  korábban sem voltak ezek maguktól értetődően lehetségesek. Amíg itthon ültünk, a hegyek, erdők nagyszerűen megvoltak nélkülünk. Mi talán bezárva éreztük magunkat, de a szigorúbb korlátozások idején el lehet képzelni hogy szinte fellélegezhetett a turistáktól megszabadult természet. Amíg távoli utazásaink kútba estek, cserébe megcsodálhattuk a makulátlan, kondenzcsíkoktól nem karcolt égboltot... 
 
 
Szeptemberi Bükk
                Ráadásul ha együtt nem is, de menni azért legtöbbször lehetett. Elmaradt túratársaink remélhetőleg nálunk is jobb társaságot vagy még kedvesebb elfoglaltságot találtak maguknak. Másrészről nem keveseknek épp ez a helyzet adta az alkalmat hogy először csodálkozzanak rá az odakinti világ csodáira.
           
 
 
 
 
 
 
 
 
Őszi Bakonyerdő
   Sokat veszítettünk-e hát? Részben odalett egy év túratermése? Vagy esetleg tanultunk-e valamit mindebből mi, emberek? 
          
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
           Elmondhatjuk hogy ez nem az aratás éve volt. Vagy ha az is volt, itt most nem mi arattunk. De talán  sokkal volt ez inkább a vetés ideje. Talán ideje volt kicsit lassítani. Újratervezni, alapozni, visszatérni a kezdetekhez, és bölcsebben folytatni mindent. És türelemmel várni hogy szárba szökkenjen az amit most elvetünk. Mert a munka gyümölcsét learatni könnyű - lám, erre egy mikroszkopikus vírus is képes volt - de elvetni a jövőt, a vágyakat, az álmokat; és mindezt megőrizni, valóra is váltani - csakis az Ember kiváltsága.
 
 
 
Önmagunk árnyékai - Börzsöny novemberben


 

Kedves Útitársak,

talán több volt idén a kérdés, mint a válasz! Talán nem olyan volt minden, mint reméltük tavaly ilyenkor. Mégis, amennyire lehet őrizzétek meg jó emlékezetetekben a távozó 2020. esztendőt! Most a legsűrűbb a köd, legmélyebb a sár, leghosszabb az éj.... De a nap kisüt egyszer, az utak felszáradnak és a sötétséget máris kezdi felőrölni a fény! Egy szerencsésebb, sikeresebb új év reményében kívánunk mindannyiunknak boldog Karácsonyt

                                                                                     A Kárpát-Túra  - csapat

 

>Best of 2020 - további képek idei túráinkról

 
 

2019. március 31., vasárnap

Pilis - a nyugati végeken

            Pilis tavasszal, Pilis sokadszor - ezúttal a tőlünk megszokotthoz képest kicsit másképpen. A legmagasabb pont meghódítása nélkül, nagyjából a 400 métereset szintvonalat át sem lépve. A táv nem volt 20 km sem, a szintemelkedés is a szerény ötszáz méter közelében maradt.
 Könnyű túra? Vagy "csak" kirándulás?
Mindegy. De van ilyen is. És ez is jó, hiszen van hogy több fér a kevesebbe! Van idő beszélgetni, lehajolni egy-egy virághoz (volt belőlük bőven!); fotózni, és kitérőt tenni minden látnivalóhoz. A nagyon sokadik Pilis-tető- Dobogókő ...stb után üdítően új tájat láttunk a hegység Esztergom felőli részén a Kétágú-hegy-Fehér-szirt szikláitól a Strázsa-és Sátorkőpusztai-barlangokon át a pilis utolsó bástyája, a Kis Strázsa-hegy kilátóhelyéig vonuló útvonalon.
És nem utolsósorban  megismertünk sok kedves új útitársat, akik talán később is velünk tartanak. Talán ennél nagyobb túrákra is, mert erről azért ugye nem tettünk le ...! :o)

Leánykökörcsin - a kora tavasz egyik ékessége

Tündér-kapu

Igen ilyen is volt! Pihenő a Kis-Strázsa-hegyen

A túra végén, a Fehér-szirt lábánál



A fotókat Hunyadi László készítette.

> További képek


2017. december 18., hétfő

Évzáró túra éjjel-nappal

             Már-már hagyományos hogy decemberben a Pilis- Visegrádi hegyek környékén éjszakai túrával zárjuk a szezont. Volt hogy átgyalogoltunk a teljes éjszakát, volt hogy bivakoltunk; ezúttal  - az utóbbi évekhez hasonlóan - a Somhegyi kulcsosház volt a támaszpontunk. A megközelítés péntek este indult a Rám-szakadékon át, Dobogókő érintésével; majd  egy kellemes, virslis-forraltboros  késő esti vacsora (és az előzményeknek megfelelően rövid alvás) után az időközben behavazott Pilis-tetőn át érkeztünk Dobogókőre, ahol éjjel-nappali évzárónk véget ért - találkozunk jövőre is!





Fotó: Győrfi Károly, Gaál Miklós

2017. január 30., hétfő

Madaras-hegység

           A sokadik belföldi egynapos túra után, talán itt az ideje tágítani a kört! Ezúttal tehát a határon túlra, a Felvidékre látogattunk.
           Kicsit mint a Mátra vagy a Börzsöny; vagy talán a Zemplén?  De mégis  új hely, ismeretlen táj, a felfedezés öröme: a Madaras-hegység. A hegyi bükkösök, fenyvesek közül látványos andezitsziklák emelkednek ki, és itt-ott, az erdőből kibukkanva az 1300 méter körüli magasságnak köszönhetően a Pilistől a Tátráig kalandozhat a tekintet. Mindehhez kényelmesen elég volt egy ragyogó téli nap, hogy Élesmartról indulva, a Rubany vrch - Kolostor-szikla - Madaras-csúcs - Madarasalja útvonalon bejárjuk a hegység központi részét - ízelítőnek alább pár kép a túráról!

Kolostor-sziklák

A Felvidék hegyei a Kolostor-sziklákról
 
Madaras-csúcs


> További képek
A fotókat Hunyadi László készítette

2015. február 9., hétfő

Pilisi évnyitó

  


            Végre, tavaszias decemberi éjszakai túrán után igazi téli időben kezdhettük az idei túraszezont! Csillaghegyről indulva, a Pilis- tetőig jártuk a Pilis gerincét; természetesen  kitérőkel a legszebb kilátóhelyekhez: a Kémény-sziklához, a Fekete-kőhöz; közben persze bográcsozással és egy vidám estével a Som-hegyi kulcsosházban... Alább néhány kép a túráról!

Útban a Nagy-Kevélyre

A Kevélyen; előttünk távolban a Pilis-tető

Nagy-Kevély csúcsfotó :o)

> További képek
A fotókat Hunyadi László és Győrfi Károly készítették.

2013. június 11., kedd

Erdei Esztendő - Május: fotók

          ...Nem egészen két hónapja még havat tapostunk a Pilisben, most már teljes zöld pompájában fogadott az erdő a Börzsöny napsütötte déli lejtőin...  Néhány kép ízelítőül májusi kirándulásunkról!


Malom-völgy


Pihenő a Dobozi-oromnál


Remete-barlang
> További képek

A fotókat Hunyadi László készítette

2013. március 25., hétfő

Erdei Esztendő - Április

       "Felsüt a nap, a vadcseresznyefák koronája kitárja millió kelyhét az áldó nap felé, és a méhek lakodalmas népe zengeni kezd a szerelem, az élet, a tavasz orgonáján."

                                                                                                    ( Fekete István )


       Április az igazi tavasz kezdete az erdőn. Bár az időjárás még szeszélyes, az ösvények lassan felszáradnak; a fák rügyei megpattannak és világra hozzák az első, még puha és gyűrött kis leveleket. Az öreg bükkösök máskor csupasz talajára tarka szőnyeget terítenek a keltikék lila és fehér virágai, és a sziklás, napsütötte déli hegyoldalakon virít már a tavaszi hérics, a leánykökörcsin és az apró nőszirom. A hónap vége felé virágba borulnak a vadcseresznyefák is, és az erdőszéleket körbekeríti a kökény számtalan kis fehér csillagával.
 Erdei vándormadaraink többsége is hazatér a hónap során, így ilyenkorra madárdaltól hangos az erdő. Az erdei pinty trillái, a cinegék "nyitnikék" kiáltása vagy a citromsármány mindenütt hallható éneke hozza el a tavasz hangulatát  a hazai erdőkbe.
Bár e sorok írásakor éppen sűrűn hull a hó, remélhetőleg már többé-kevésbé a fent vizionált látványban és hangulatban lesz részünk a Pilisben április 6-án! Felkapaszkodunk a Pilis-tető délkeleti oldalán, napfürdőzünk a Kémény-szikla délre néző sziklabástyáján és végigsétálunk a Kétágú-hegy sziklái alatt, majd  Dobogókő környékének még alighanem télies bükkerdein keresztül jutunk vissza kiindulópontunkra.
 A túra részleteit a Túranaptárban találod meg.

2012. december 18., kedd

Erdei Esztendő túrasorozat 2013



"...barangolások erdei fényben, puha gyalogúton, kopott legelők tarlóján, bodzavirágok súlyos illatában és sötét fenyvesek elsóhajtott tegnapjaiban..."
   



  "Erdei Esztendő" túrasorozatunkat a hazai tájak, erdők kiváló ismerője, a fent idézett Fekete István erdőről, természetről szóló novellái ihlették. Az író nemcsak hiteles, de utolérhetetlen szépségű természetleírásaiban mindenütt jelen van az Idő; az évszakok, hónapok múlása, az Élet körforgása. Nem kell messzire menjünk hogy magunk is megtapasztalhassuk mindezt. Tarts velünk az év tizenkét hónapjában egy-egy túra erejéig hogy Budapest tágabb környékén a Pilis, a Visegrádi-hegység , a Börzsöny, a Mátra erdeiben figyeljük a természet ébredését, az első tavaszi virágoktól az árnyas nyári ösvényeken és az ezerszínű őszön át a tél beköszöntéig!


Az Erdei Esztendő túrái egynaposak, a táv általában 20-25 km, vagyis hazai viszonylatban is legfeljebb középnehéznek mondhatók. Nem teljesítménytúrázó tempóban járunk, van idő nézelődésre, fotózásra. A maximális létszám 15 fő annak érdekében hogy magunkon kívül még a környező természetből is lássunk-halljunk valamit :o). Az egyes eseményekre külön lehet jelentkezni, értelemszerűen csak egy-egy alkalomra is szívesen látunk!
A kirándulások egyúttal jó alkalmat nyújtanak leendő útitársak és a túravezető megismerésére, esetleges későbbi nagyobb lélegzetű megmozdulások előtt. A túrák természetesen nyíltak (jelentkezni e-mailben tudsz), tehát várjuk még ismeretlen túratársainkat is! A túrasorozat kirándulásai önköltségesek, a túravezető jutalma a jó társaság :o)

Az Erdei Esztendő túrasorozat epizódjai:
(képes beszámolókat a képfeliratra kattintva találsz)

FEBRUÁR: Magas-Börzsöny
           
JANUÁR: Pilis-hegység

                                                     
ÁPRILIS: A Pilis napos oldalán
MÁRCIUS: Források a Bükkben








                                                     

MÁJUS: A Börzsöny déli csücskében
JÚNIUS: Bakonyi szurdoktúra
                                                   
AUGUSZTUS: Medves
 
JÚLIUS: Maróti-hegyek










OKTÓBER: Nyugati-Börzsöny
 
SZEPTEMBER: A Mátra tetején










DECEMBER: Visegrádi-hegység
 
NOVEMBER: Mátraalja