1920 - ami elveszett és ami megmarad

                Az ima nem talált meghallgatásra. Felavatása után alig negyed századot ért meg a képen látható, a millenium évében a Gerlachfalvi-csúcson elhelyezett emléktábla.

               De talán ez lett volna a legkevesebb. Az ország területének nagyobb része elveszett;  a magyar lakosság milliói  kerültek idegen hatalmak uralma alá. Az új határokon kívül rekedt magyar ajkúak számára ha a szülőföld meg is maradt, a haza távolivá, sőt részben elérhetetlenné lett.

             A trianoni "szerződés" igazságtalansága nyilvánvalóan vitán felül áll; mára remélhetőleg részben a diktátum nyerteseinek számára is. Nekünk olyan évforduló ez, amelyet nem lehet szó nélkül hagyni - a politika ugyan nem  tárgyunk és  írnak is mostanság erről eleget; de olyan évforduló ez, amit szó nélkül hagyni nem lehet - ha ezúttal kicsit más szemmel nézve is.

  

        Száz évvel ezelőtt az egykori ország földrajzi egysége is semmivé lett. A - lényegében a Kárpát-mendencét lefedő - Magyarország  folyói immár a határokon túl erednek;  és az alföldeket koszorúzó hegyvidék ásványkincseivel, erdőségeivel szinte teljesen az elcsatolt területen maradtak. Teljes egészében a határon túlra került az egykori ország határvidékét képező - és nekünk túrázóknak különösen érdekes - Kárpátok magashegységi tája.

Látni kell ugyanakkor, hogy a régi Magyarország hegyvidékeit  nagyrészt a mai utódállamok nemzetiségei lakták akkoriban is. Bár számos város magyar többséget tudhatott magáénak, a magyar nyelvterület - a Székelyföld kivételével - nem terjedt túl a síksági-középhegységi, lombos erdők övével kijelölhető határon. Elég ha ránézünk a Monarchia 1890-es években készült részletes térképeire, bizony nem sok magyar elnevezést látunk ezeken a tájakon. Alighanem kevesebbet mint néhány későbbi, kissé erőltetett kiadásban. Akkoriban a Vihorlát nem volt Viharlátó, a csak térképen szerepelt a Juhász-kő; és a Hóvár nevet sem találjuk sehol a Hoverla helyén akkoriban.

            Volt-e, van-e hát valami közünk még az egykori Nagy-Magyarország magas hegyeihez? Különösen száz év után?

            Van, természetesen. mindenekelőtt, a már említett Székelyföldet ahogy sok évszázada, ma is szinte tisztán magyar nyelvű népesség lakja, sajátos kultúrával, nyelvezettel; a magyar etnikumban egyedülálló, hegyvidéki életformával.

           Másutt pedig a hegyvidék felfedezői a helyi lakosok mellet  - vagy inkább helyett - az utazók, a városi polgárok voltak.A hegyi turizmusról már a XVI-XVII századból szólnak az első emlékek; a későbbiekben pedig egyre inkább a magyar értelmiség képviselői lettek elsősorban a Tátra, majd más vidékek feltárói. Gondoljunk az Erdélyi- és a Magyarországi Kárpátegyletre; de akár sokak közül például Komarniczki Gyulára vagy Czárán Gyulára;  ha képzeletben ránagyítunk a Magas-Tátra vagy a bihari hegyvidék térképére, már számos magyar nevet találunk, ezen lelkes turisták (nemegyszer felfedezők)  jóvoltából. Munkájukat őrzik az akkoriban épült és részben azóta álló menedékházak, az első kiépített turistautak, mint például a térképrészleten látható "Hunfalvyhütte" a Felkai-tó közelében; vagy a tátrai üdülőtelepeket összekötő Klotild út (ma Cesta Slobody) csakúgy mint a Felső turistaút (Magistrála) egyes szakaszai.

Részlet a Tátra térképéről, a XIX. század végén

             Van- e hát ami megmaradt mindebből? Lehet-e tenni még bármit is?

           Ha magyar nyelvű felirat nélkül is, de a  "legmagasabb oltár" ma is ott van. Áll még a Hargita; a Kárpátok vidéke sokhelyütt alig változott száz éve. 

Menj el és nézd meg, kedves Útitárs!
            Járd be Erdély mesés tájait; ahol talán Ábel járt előtted a rengetegben! Túrázz a  Fogaras gerincén a határőrök ösvényén; a máramarosi fenyvesek között, és kapaszkodj fel a Tátra csúcsaira, amelyek közül nem egynek magyar felfedezők adtak nevet! Hagyd ott lábnyomod Te is, ahol akár vér szerinti őseink, akár szellemi elődeink jártak! Tudd hogy kik taposták előtted az utat, és emlékezz hogyan nevezték! Ahogy ismered Pozsony és Kolozsvár nevét, ha tudod hogy  Erdélyben a Nagy-Hagymáson és az Öcsém-tetőn jártál; vagy a Tátrában a Tarpataki-völgyből kapaszkodsz fel a Vöröstorony-hágóra - ami a miénk nem vész el végleg.

Nem, nem soha.

Hoverlától Pop Ivánig

 Máramarosi-havasok (Csorna Hora)-túra, 2019. június

             Hosszan állt sorban ez a túra a bakancslistán, míg valósággá vált! A Kárpátok északkeleti, távoli, nehezen megközelíthető sarka; titokzatos, történelem-járta vidék, ahol még nem jártam - íme, most már az álmok közül a túranapló lapjaira került - alább dióhéjban máramarosi utunk krónikája!
     

 Június 21., péntek

          Mint mondják, a kaland ott kezdődik, ahol az aszfalt véget ér - de persze ez nem teljesen igaz. Először is mivel  kaland már az ukrán határállomáson kezdetét veszi, régi időket idéző alapos vizsgálattal. Útlevél, forgalmi, csomagtartó, ismét útlevél ... míg végül az úgynevezett "kicsi papír" (= öt eurós bankjegy) megadja a végső lendületet a bürokrácia fogaskerekeinek, és máris szabad az út Kárpátaljára!
          Másodszor pedig az aszfalt itt sem ér véget. De erősen hiányos! Közel hét órai vezetés után nem kis szellemi erőfeszítést kíván a kerekeket a holdkráterekhez hasonlatos kátyúk közötti gerinceken tartani, és persze az nap előrehaladtával fogy a türelem is - de itt az óránként harminc kilométernél gyorsabb száguldozás  vakmerőség lenne, így hát csak  elmajszoljuk a Körösmezőig előttünk álló nyolcvan kilométert (elröppen az a két és fél óra ...) és már meg is érkeztünk, tíz óra sem telt bele!
Szállásunk azonban kitűnő, a finom vacsora feledteti a küzdelmes utazást, és bizakodva várjuk a másnapi indulást.

Június 22., szombat
         Korán reggel indulás, de még mindig nem gyalog! Kiindulópontunk a tizenkét kilométerre lévő Kozmoska turistatelep, ahová házigazdánk átalakított katonai csapatszállítójával jutunk el. Az utaskabinnal kiegészített GAZ-66-os ellenállást nem ismerve tör előre sáron, patakon keresztül, és fél óra múlva már tényleg indul az igazi túra!

Úton a Hoverlára

Az időjárás azonban aggodalomra ad okot. Szinte egész napos esőt jeleztek előre, és bár most előbukkan a nap, a kilátások rosszak. Nemsokára meglátjuk a Hoverla csúcsát, de mire bevárom a csapat végét, hogy megmutassam hová is megyünk, csak a helyén emelkedő felhőtornyot látjuk ... De megyünk, a körülményeknek megfelelően erőltetett tempóban küzdjük le az 1100 méternyi szintet. Meg is van az eredménye, bő három óra múlva fenn állunk a Hoverla 2061 méteres csúcsán, és még van kilátásunk! A csendes magány azonban véget ér, rajtunk kívül vagy százan vannak még, éppen egy teljesítménytúra céljába érkeztünk ... Gyors ebéd, csoportkép kereszttel, kék-sárga zászlók tömegével, és megyünk is tovább. Utunkat a turistajelzésen kívül az 1920-23 között állított csehszlovák-lengyel határkövek is jelzik; a térképen pedig ukrán, román, lengyel, magyar neveket egyaránt találunk - sok nemzet lakja és sok ország birtokolta ezt a vidéket ... De amíg ezen töprengek, az idő egyre inkább igazodik az előrejelzéshez, a következő kis csúcs után megdördül az ég, elborít a köd, és elered az eső is. Most már csak a táborhely a cél, kikerüljük a csúcsokat, meg sem állunk a Neszamovite-tóig. Ez az első lehetséges tábor ( a sekély, mocsaras tavat magát nem is látjuk a ködtől), de végül a folytatás mellett döntök, további egy órát talpalunk a felhőben, míg alattunk megcsillan a Tomnatik-tó, ahol már tényleg lesátorozunk! Lecsúszkálunk a tavat rejtő katlanba, és a csepergő esőben sietve felütjük a tábort. A legjobbkor, mert most jön a zivatar, nemsokára mennydörög és zuhog az eső. Ki-ki a sátrakban, én egyedül, kissé magányos most így ... de már alszom is a zápor kopogására.

Tomnatik - tó

Mire eláll az eső, még bőven világos van, és a csúcsokat még süti a nap. Megelégelem a fekvést, és hirtelen elhatározással nekiindulok a völgykatlan meredek oldalának. Húsz perc alatt az Ősztető 2016 méteres csúcsán vagyok. Itt még ragyog a nap, körülöttem hegyek amíg a szem ellát; Galícia felé felhők tengere, a völgy mélyén kétszáz méterrel alattam a színes sátrak, a csúcson a Miatyánk ukrán nyelven, márványtáblába vésve ...  igen, itt fent most jó a magány.

Az Ősztető délutáni fényben ...

... és napfelkeltekor

Június 23., vasárnap
            Másnap hajnalban ismét itt kezdődik a nap, akit érdekel a napfelkeltét is láthatja az Ősztető gerincéről. Azután felszedjük a vizes sátrakat, vállra kapjuk zsákjainkat és indulunk tovább, az elérhetetlennek tűnő, nagy épület (egykori lengyel obszervatórium) koronázta Pop Iván csúcs felé. Az idő ezúttal kifogástalan, ragyogó napsütésben felkapaszkodunk a Kökörcsines csúcsára (2035 m), majd hosszas vándorlás a széles, zöldellő és rózsaszín havassszépével tarkázott hegytetőkön, míg elérünk az utolsó kétezres lábához. Még egy erős emelkedő, és megérkeztünk a harmincas években épült emeletes épülethez a Csornahorai-Pop Iván csúcsára!

Pop Iván 2020 m

Magányos hegyimentő tanyázik itt fent, de az épületbe bemenni nem lehet, pedig némi felújítással alighanem használható lenne. A kilátás nagyszerű, a csúcs magasan
kiemelkedik a Fehér-Tisza forrásvidéke felett. Itt is pihenő, csoportkép, azután már nagyrészt csak ereszkedünk. Véget ér a magashegyi jellegű táj, törpefenyves után árnyas erdő, de még több mint két óra kell hogy megérkezzünk a Vikhid - tető legelőjére. A felhők ismét gyűlnek, de ezúttal még jobb az időzítés: innen már házigazdánk járművével, a Fehér-Tisza völgyén át jutunk vissza körösmezői szállásunkra; a terepjárónak pedig meg sem kottyan a kopogó jégeső, ami kevés híján utolért minket...

Vikhid - Hubertusz-kápolna

Június 24., hétfő
            Az utolsó nap a hazautazásé. Ezúttal már figyelemre méltó rutinnal kerülgetjük a kátyúkat; megállunk a tiszaborkúti borvízforrásnál, megnézzük Európa (egyik lehetséges) földrajzi középpontját Terebesfejérpataknál, átküzdjük magunkat a határon, és irány haza! Vissza gyorsabbnak tűnik az út, jobb is így, nehogy elfeledjük a hegyeket, felhőket, napfelkeltét, ködöt, erdőt, virágot - mindazt amiért ennyit utaztunk ...

Ahol a Fekete- és a Fehér-Tisza találkozik (Rahó)

Kép és szöveg:  Hunyadi László
>További képek

Téli Vihorlát

                 Két évvel ezelőtt került először célkeresztbe  a Vihorlát. Akkor a kiadós havazás miatt csak a Zempléni-hegységig jutottunk - most jött el az alkalom, hogy a míg a Tátrában az olvadás és fagyás keményre dolgozza az instabil hótömeget, biztonságos terepre áttervezve a hétvégi programot, ellátogassunk a Felvidék keleti részére.

Előttünk a "Kő"

                  A megközelítés ezen a tavasziasan enyhe hétvégén akadálytalannak tűnik. Azért reménykedem, hogy nem lesz nagy sár ... de az aggodalom feleslegesnek bizonyul. A hegy lábánál már összefüggő a hó, és ez csak fokozódik! A Tengerszem alatti parkolóig már komoly nehézségek árán autózunk fel, és amikor kilépünk az útmenti méteres hófalak közül, szembesülünk a ténnyel, hogy elsőként vehetjük igénybe a turistautat a hóesés óta. Vagy nyolcvan centi olvadós-süppedős hó vesz körül (történik mindez alig 600 méterrel a tengerszint felett, feljebb a métert is bőven meghaladja mint látni fogjuk), miközben hótalpaink az igazak álmát alusszák otthon ... De nem riadunk vissza. Mai célunk a Szinnai-kő; nem a legrövidebb útvonalat választottuk, de a haladás lassú, így több helyen iránymenettel rövidítünk, hiszen az úton sem kisebb a hó ... És előbb-utóbb a szürke bükktörzsek között fel is tűnik a Kő - egy kis hómászás a fel lábáig, ahonnan örömmel látjuk a szikla tetejére vezető meredek lépcsőt. Kis kapaszkodás a csúszós fokokon, és döbbenettel csodálhatjuk a hosszas erdei gyaloglás után váratlan kitettséget és nagyszerű körpanorámát. Alattunk, a völgy ölében a befagyott Tengerszem, ahová leérkezünk majd. Ezúttal kellemes meglepetés, hogy  lecsúszkálva a lépcsőn a túloldalon kijárt ösvényre bukkanunk. Alig egy órába telik hogy elérjük a hó alatt alvó kis tavat, és nem sokkal később járműveinket is viszontlátjuk.

Szinnai-kő

            

Vihorlát-csúcs - szinte a fakoronákig ér a hó

                  Másnap már készülünk az akadályra, így korán indulunk. Ezúttal Remetevasgyár faluból indulunk a Vihorlát-csúcs otromára. Megszervezzük a hatékony haladást, tizenketten húszpercenként váltjuk egymást a nyomtaposásban. Így sem túl sebes az előrejutás amit mi sem bizonyít jobban hogy többen újra sorra kerültünk a kilenc kilométeres felmenet során.  Elérve a csúcs meredeken emelkedő tömbjét, közel embermagasságúra összehordott hóban kell előretörni - a legkülönbözőbb technikák kerülnek kipróbálásra, hason kúszástól a négykézláb kaparásig... de felértünk! Ezúttal is érdemes volt, mint mindig: alattunk a Vihorlát erdei, egyik oldalunkon az Alföld, másik irányban a Kárpátok vonulata, egészen a fehéren derengő Máramarosi-havasokig. Örülünk is, mintha valami nagy csúcsra jutottunk volna fel, holott alig vagyunk a Kékestetőnél magasabban. De erős a szél, és a lemenet is lassú, így hamarosan indulunk. Saját nyomainkat élvezve sötétedésre érkezünk vissza a kiindulópontra, ahonnan négy óra autózás vár még ránk hazáig.

Taplók a kárpáti rengetegből

>További képek
A fotókat Szegedi Erzsébet és Hunyadi László készítették .

Kárpát-kanyar

              Íme, idei , már-már hagyományos "nagy erdélyi túránk"! Kezdődött volna a Fogarassal, nomád gerinctúrával a  nyugati részen, ami korábbi túránkról kimaradt - a monszun ezúttal ismét közbeszólt. Maradt tehát négy hegység, a Kárpátok legtávolabbi sarkában,csillagtúra-szerűen.
Négyfalusi szállásunkról még érkezésünk napján rövid kirándulás adott ízelítőt az elkövetkező napokról - meredek kaptatók, sár, szinte érintetlen vadon - jöhetnek hát az igazi túrák!

Nagykőhavas

             Első célunk a Nagykő-havas, a Brassó feletti Malomdomboktól indulva.Szép völgyi séta után hamarosan elérjük a Hétlétrás-vízesés szurdokának bejáratát. Fizetős útszakasz, és mivel korán érkeztünk nemcsak a pénztár de a fémlétrákon vezető út is zárva van. Várni nem kívánunk, megkerüljük hát a kaput (utunk legnehezebb része...) és felkapaszkodunk a létrákon és pallókon. Mellettünk dübörög a víz az alig méter széles kanyonban; kicsit a Rám-szakadékra emlékeztet a hely-persze nagy hegyekhez illő méretekben.

Hétlétrás-vízesés

A szurdok után hosszasan emelkedünk, míg elérjük az 1620 méteren álló menedékházat. Ritkul az erdő, de sűrűsödik a köd, ahogy a csúcs felé emelkedünk. Nemsokára fenn is vagyunk , és míg a csúccsokikkal vagyunk elfoglalava, nagy örömünkre oszlik a homály, és végre a magasból körülpillanthatunk a tájon. Lefelé menet már ragyogó az idő, így kis kerülővel, meglátogatva a jégbarlangot (inkább sziklahasadék, de kétségtelen hogy hideg) és néhány kilátóhelyet útbaejtve térünk vissza kiindulópontunkra.

Nagykőhavas

Csukás

 

Reggel a Törcsvári-hágó felett

 

              A Törcsvári-hágónál parkolunk le, majd irány a hegy. Eleinte reggeli napfény, majd feljebb sejtelmes ritka köd vesz körül ahogy emelkedünk a főcsúcs felé. Nemsokára előtűnnek az első különös, legömbölyített sziklák -  Csukás különlegességei. Anyaguk konglomerátum (egyfajta összecementálódott kavics), mintha emberkéz betonból készítette volna.  A legmagasabb ponton, közel a 2000 méterhez a felhők féltékenyen őrzik a panorámát, de sebaj, a lentebb következő sziklavilág kárpótol érte, Különös tornyok, meredek csúcsocskák követik egymást, míg leérünk a Csukás-menedékházhoz. Kis pihenő után ismét hosszabbítunk: a rövidebb lemenet helyett tovább a Gropsoare-csúcsig. Itt már egész más a táj, szelíd tetőkön vándorlunk, fehér felhős kék ég alatt, zöld gyepen az 1883 méteres csúcsig, majd lefelé menet még zöldebb fenyvesekben sétálunk a völgybe - talán a legszebb Kárpát-kanyar-beli túránk végén.

A Csukás szirtjei között

Bucsecs

 

Nyáj és őre a Bucsecsben

 

               Ezúttal - számunkra szokatlan luxusként- 1900 méterig autózunk a a Sinaia felől a Bucsecs fennsíkjára. Meglepő a táj, lentről nem sejthető a tágas, füves térség, kicsit Közép-Ázsia pusztáit idézi. innen indulunk egyenesen a környék legmagasabb pontja felé, útba ejtve természetesen a Szfinx és a Babele ("öregasszonyok") sziklaképződményeit. Jó két óra alatt érünk fel a csúcsra, hol köd jár körülöttünk,hol kitárulkozik a táj, míg felérünk az Omu 2505 méteres tetejére. A csúcson menedékház, felette a névadó sziklával - lehet hát pihenni és mászni tetszés szerint...
Utunkat délnyugat felé folytatjuk. Hosszan túrázunk a gyephavason, érintjük a Doamnele- és a Batrana-csúcsokat, majd egy idilli patakvölgyben ereszkedünk a Jalomica völgyéig. Innen még jó 350 méter emelkedéssel nyerjük vissza a parkoló szintjét, eképpen "büntetve" magunkat tehát a felmenet kényelméért :o)

Bucsecs

Keresztényhavas

                 Levezető jellegű túra az utolsó napra. Alsótömösön vesszük be magunkat az erdőbe, és a "levezetés" máris idézőjelbe kerül, hiszen alig pár kilométeren küzdjük le az 1100 méter szintet. De kiadós kaptató után fenn állunk a korláttal övezett mészkősziklás csúcson. A környezet az eddiginél valamivel urbánusabb, a közelben felvonó (hozzánk képest kevésbé leizzadt közönséggel), lent Brassó házai és a vonat is felhallatszik a Tömösi-szorosból; a látvány azért itt is nagyszerű. Lefelé útba ejtjük a Julius Römer-hüttét, majd erdőn-patakmedren át jutunk vissza az országúthoz.

            Ennyi volt hát dióhéjban a Kárpát-kanyar- túra. Persze azért alighanem kimaradt pár apróság, a szűkszavú leírásból: a virágos hegyi rétek, a kárpáti vadon öles fenyőfái, a temérdek gomba, a legelőkön vonuló nyáj, a pásztorok kiáltásai, a kolomp hangja ... Meg persze a jó kis összeszokott csapat... szóval a lényeg, mindaz, amiért évről évre Erdélyben járunk ...


 

A fotókat Hunyadi László készítette

Tavasz a Fátrában

            Tavasz a Kárpátokban - ezúttal, két évvel ezelőtti Kis-Fátrai túránk után a fővárosunkhoz talán  legközelebbi magashegyi jellegű tájon, a Nagy-Fátrában jártunk május elején. Volt felhő és nap, hideg és meleg; a tetőkön februári hangulat az előző hét olvadó havával, az alsóbb régiókban már az igazi május, zöldellő rétekkel és lombosodó erdőkkel. Mivel szállásunk a völgyben volt, kétszer túráztunk fel a kopár gerincre, útba ejtve a Ploska, Borisov, majd másnap a Krizsna és az Ostredok csúcsait, illetve a csapat egy része bejárta a Donovaly feletti Zólyom-hegyet is és a Májer-szikla kilátóhelyét is. Alább néhány kép a kirándulásról!

Borisov

A csapat a Borisov menedékháznál

Májer-szikla

> További képek
A fotókat Győrfi Károly készítette

Árvai-Beszkidek - másodszor is!

                Ismét március tizenötödikei hétvége, másodszor az Árvai-Beszkidekben... Ezúttal sem okozott csalódást! Kissé más útvonalon túráztunk, a Babia Gorát hosszában kereszteztük Lengyelország felől, a Pilskót pedig szintén a határgerinc felől közelítettük meg.Ismét igazi tél fogadott, előző túránkhoz hasonlóan hóba-jégbe burkolózó fenyőfákkal, zúzmarával, a Babia Góra gerincén ragyogó napsütéssel és alattunk-körülöttünk kavargó felhőtengerrel; majd másnap a Pilsko tetején tejfehér köddel és havazással. Alább egy utolsó ízelítő így kora tavasszal a kárpáti tél szépségeiből!

Babia Gora a Brona-nyeregből...

... és a hosszú gerincen a felhők felett

Tél a Kárpátokban

A fotókat Hunyadi László készítette.

> További képek

2013 karácsonyára

   

 
         Lassan végére jár a 2013-as esztendő; itt az ideje hát  mérlegre tenni első teljes szezonunkat!
        Jártunk a hazai erdőkben az év tizenkét hónapjában; voltak többnapos gyalogtúrák itthon és a környező országokban; a hazai tájakon kívül jártunk az Alpokban, Kárpátokban, a Dinári-hegységben és a Kaukázusban is. Útjaink között szerepelt via ferrata és gleccsertúra; és nem utolsósorban, ötezer méter felett is lobogott a Kárpát-Túra zászlója :o) Ha a számok tükrében nézzük: huszonegy eseményünkön harminckilenc napot töltöttünk az erdőben, a hegyekben - összesen közel nyolcvan útitársunkkal.
         Mindez persze nem a legfontosabb. A lényeg az, hogy megmérettünk és létezésre érdemesnek találtattunk. Hogy kinőttük a létszámhiány miatt elmaradó események gyermekbetegségét; és hogy formálódik egyfajta közösség. Közösség, ahol mindig vannak új útitársak, akik ismerkednek a hegyek csodáival; és bizonyára lesznek, akik túllépnek majd rajtunk, még nagyobb célok felé véve az irányt. Az általunk szervezett események új ismeretségeket, új terveket és új túrákat szülnek - és ez így van jól. Ez maga küldetés, ezért csináljuk.

        És hogyan tovább?
Természetesen vannak nehézségek is. Mivel túráinkat szabadidőnkben, család és munkahely mellett szervezzük, ami a minőségnek nem, de a mennyiségnek annál inkább korlátokat szab -  eseményeink száma kevesebb mint szeretnénk. 2014-ben várhatóan más szervezőkkel koprodukcióban meghirdetett utakk is felkerülnek a Túranaptárba; mindazonáltal igyekszünk saját eseményeink eddigiekhez hasonló széles skáláját és non-profit jellegét megtartani.
Az eddigiekhez hasonló, bel- és külföldi gyalogtúrák, magashegyi túrák mellett terveink szerint  a paletta félnapos, természetfigyelő, ökotúra-jellegű kirándulásokkal bővül a következő szezonban. Szándékunk még a Kárpát-Túra oldal blog jellegét is  minél több informatív bejegyzéssel erősíteni.

        Végül, az ünnep közeledtével ezúton is köszönet minden Útitársunknak a hegyen-völgyön, erdőn-mezőn együtt töltött ünnepnapokért, amelyek emlékezetessé tették az idei esztendőt!

     

Túra az Árvai-Beszkidekben!

Fotó: www.lodowy.pl

        Túl a Liptói -Havasokon és  a Fátrán, a hegység ívének legészakibb részén mégegyszer az erdőhatár fölé emelkednek a Kárpátok vonulatai. Ezek a szelíd formájú hegyek az Árvai-Beszkidek, melyeken a történelmi Magyarország határvonala futott egykor. Legmagasabb pontjai a Pilsko (1556m)  és Babia Góra két csúcsa (1514, ill. 1723m). Kevés hazánkfia járja ezt a vidéket, legtöbben "elakadunk" a magasabb-híresebb  Tátra-Fátra magasságában - de talán megér két napot, hogy felderítsük ezt a népszerűbb túracélok árnyékában megbújó tájat!

A március 15-i hétvégén, két napos túránkon felkapaszkodunk a Pilsko csúcsára, majd másnap a Babia Góra kerül sorra.(Két különálló túra, tehát csak napi hátizsákot kell magunkkal vinni). A tavaszi időpont ne tévesszen meg senkit, még nagyon is téli körülmények várhatóak!
Az esemény alternatívája egy egynapos, Alacsony-Tátrai túra, arra az esetre ha nem jönne össze a minimális létszám márc. 10-ig.. Ebben az esetben ez a kirándulás egy későbbi időpontban lesz megtartva.
Az esemény részleteit lásd a Túranaptárban!