De talán ez lett volna a legkevesebb. Az ország területének nagyobb része elveszett; a magyar lakosság milliói kerültek idegen hatalmak uralma alá. Az új határokon kívül rekedt magyar ajkúak számára ha a szülőföld meg is maradt, a haza távolivá, sőt részben elérhetetlenné lett.
A trianoni "szerződés" igazságtalansága nyilvánvalóan vitán felül áll; mára remélhetőleg részben a diktátum nyerteseinek számára is. Nekünk olyan évforduló ez, amelyet nem lehet szó nélkül hagyni - a politika ugyan nem tárgyunk és írnak is mostanság erről eleget; de olyan évforduló ez, amit szó nélkül hagyni nem lehet - ha ezúttal kicsit más szemmel nézve is.
Száz évvel ezelőtt az egykori ország földrajzi egysége is semmivé lett. A - lényegében a Kárpát-mendencét lefedő - Magyarország folyói immár a határokon túl erednek; és az alföldeket koszorúzó hegyvidék ásványkincseivel, erdőségeivel szinte teljesen az elcsatolt területen maradtak. Teljes egészében a határon túlra került az egykori ország határvidékét képező - és nekünk túrázóknak különösen érdekes - Kárpátok magashegységi tája.
Látni kell ugyanakkor, hogy a régi Magyarország hegyvidékeit nagyrészt a mai utódállamok nemzetiségei lakták akkoriban is. Bár számos város magyar többséget tudhatott magáénak, a magyar nyelvterület - a Székelyföld kivételével - nem terjedt túl a síksági-középhegységi, lombos erdők övével kijelölhető határon. Elég ha ránézünk a Monarchia 1890-es években készült részletes térképeire, bizony nem sok magyar elnevezést látunk ezeken a tájakon. Alighanem kevesebbet mint néhány későbbi, kissé erőltetett kiadásban. Akkoriban a Vihorlát nem volt Viharlátó, a csak térképen szerepelt a Juhász-kő; és a Hóvár nevet sem találjuk sehol a Hoverla helyén akkoriban.
Volt-e, van-e hát valami közünk még az egykori Nagy-Magyarország magas hegyeihez? Különösen száz év után?
Van, természetesen. mindenekelőtt, a már említett Székelyföldet ahogy sok évszázada, ma is szinte tisztán magyar nyelvű népesség lakja, sajátos kultúrával, nyelvezettel; a magyar etnikumban egyedülálló, hegyvidéki életformával.
Másutt pedig a hegyvidék felfedezői a helyi lakosok mellet - vagy inkább helyett - az utazók, a városi polgárok voltak.A hegyi turizmusról már a XVI-XVII századból szólnak az első emlékek; a későbbiekben pedig egyre inkább a magyar értelmiség képviselői lettek elsősorban a Tátra, majd más vidékek feltárói. Gondoljunk az Erdélyi- és a Magyarországi Kárpátegyletre; de akár sokak közül például Komarniczki Gyulára vagy Czárán Gyulára; ha képzeletben ránagyítunk a Magas-Tátra vagy a bihari hegyvidék térképére, már számos magyar nevet találunk, ezen lelkes turisták (nemegyszer felfedezők) jóvoltából. Munkájukat őrzik az akkoriban épült és részben azóta álló menedékházak, az első kiépített turistautak, mint például a térképrészleten látható "Hunfalvyhütte" a Felkai-tó közelében; vagy a tátrai üdülőtelepeket összekötő Klotild út (ma Cesta Slobody) csakúgy mint a Felső turistaút (Magistrála) egyes szakaszai.
 |
| Részlet a Tátra térképéről, a XIX. század végén |
Van- e hát ami megmaradt mindebből? Lehet-e tenni még bármit is?
Ha magyar nyelvű felirat nélkül is, de a "legmagasabb oltár" ma is ott van. Áll még a Hargita; a Kárpátok vidéke sokhelyütt alig változott száz éve.
Menj el és nézd meg, kedves Útitárs!
Járd be Erdély mesés tájait; ahol talán Ábel járt előtted a rengetegben! Túrázz a Fogaras gerincén a határőrök ösvényén; a máramarosi fenyvesek között, és kapaszkodj fel a Tátra csúcsaira, amelyek közül nem egynek magyar felfedezők adtak nevet! Hagyd ott lábnyomod Te is, ahol akár vér szerinti őseink, akár szellemi elődeink jártak! Tudd hogy kik taposták előtted az utat, és emlékezz hogyan nevezték! Ahogy ismered Pozsony és Kolozsvár nevét, ha tudod hogy Erdélyben a Nagy-Hagymáson és az Öcsém-tetőn jártál; vagy a Tátrában a Tarpataki-völgyből kapaszkodsz fel a Vöröstorony-hágóra - ami a miénk nem vész el végleg.
Menj el és nézd meg, kedves Útitárs!
Járd be Erdély mesés tájait; ahol talán Ábel járt előtted a rengetegben! Túrázz a Fogaras gerincén a határőrök ösvényén; a máramarosi fenyvesek között, és kapaszkodj fel a Tátra csúcsaira, amelyek közül nem egynek magyar felfedezők adtak nevet! Hagyd ott lábnyomod Te is, ahol akár vér szerinti őseink, akár szellemi elődeink jártak! Tudd hogy kik taposták előtted az utat, és emlékezz hogyan nevezték! Ahogy ismered Pozsony és Kolozsvár nevét, ha tudod hogy Erdélyben a Nagy-Hagymáson és az Öcsém-tetőn jártál; vagy a Tátrában a Tarpataki-völgyből kapaszkodsz fel a Vöröstorony-hágóra - ami a miénk nem vész el végleg.
Nem, nem soha.
