"Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen"
(Lao-Ce)
Igen, igen, a Kéktúra! Egy útvonal mindenek felett, út Nyugattól Keletig, kis túlzással az Alpoktól a Kárpátokig, keresztül az országon, ezer kilométeren át ... Aligha van kis hazánkban aki nem hallott volna róla, aki erdőn mezőn jár, szinte biztosan találkozott egy-egy szakaszával. Van akinek ez az egyetlen túra. Szó szerint megkerülhetetlen. Valami hát lehet benne, valami titok; olyasmi ami talán elsőre nem látszik; túl a teljesítményen, számokon, szakaszokon, távolságokon, szinteken, térképen ... valami, amit csak azok tudhatnak akik végigjárták. Nem is kevesen, vannak már vagy tízezren.
És most már egyel többen! Én sem kerültem el az Utat; vagy engem sem került el, ahogy tetszik.
Végigjártam tehát. Nos nem az egész kék kört (nagy respekt annak aki ezt is megcselekedte!) Csak a régi, klasszikus " hegyvidéki" Országos Kéktúrát. Azt sem egyben, csupán. kis részletekben (még nagyobb tisztelet az egyben teljesítőknek, azért az az igazi!), nem ortodox módon"előírt" irányban, egymás utáni szakaszok szerint, hanem ahogy éppen sikerült. Nem az egyetlen út volt számomra; nem az első és nem volt prioritás sem. Sok nagy hegy és távoli vidék után került sorra, egy Út, amelyre,nem tagadom, fenntartásokkal indultam... hogy mennyire lesz érdekes, és hogy ki fogok-e tartani amíg az utolsó szakasz is a hátizsákba kerül... hogy általában érdemes-e. Azt sem tagadom hogy nemegyszer igazolva éreztem magam. Amikor végtelen volt az aszfalt, amikor a megközelítés logisztikai feladata árnyékba borítani látszott magát az útvonalat; ha valamilyen ismerős, szép helyet került el nagy ívben a kék ösvény; és volt hogy a kutyaugatásos faluszélről bizony elvágyódtam a felhők járta magasságokba ...
...De az idő telt, gyűlt a kilométer és szaporodott a pecsét :-) És idővel körvonalazódni kezdett az Egész. Darabokból állt össze; mozaikokból, ahol a kockák között volt pár kilométeres, "hiánypótló" szilánk vagy családi kirándulás, csakúgy mint hosszú, inkább haladós túra bőven túl a negyven kilométeren. Volt sok szakasz körtúrába szerkesztve, ahol a Kék csak része volt az élménynek, az egyéb színek és jelzetlen ösvények hátrányos megkülönböztetése nélkül, a teljes távot persze ezáltal érdemben megnyújtva .. :-)
És volt sok rácsodálkozás; ismeretlen tájakra, ahol még nem jártam. helyekre, amelyek nem a legmagasabbak és nem a legkülönlegesebbek - "csak" egyszerűen szépek; olyan vidékek, ahová talán soha nem megyek el, ha az Út nem kívánja ezt. Volt hideg és meleg; csikorgó zúzmarás tél a Börzsönyben, ragyogó tavasz a Bakony ösvényein, nyár a zempléni erdők lombjai alatt, és arany ősz a Gerecse tajain. Rácsodálkozás a vándorlásra, ami másfajta élmény, másfajta kihívás.
És voltak útitársak. A család mindenekelőtt; néhány rövidebb túrán gyerekeimmel együtt nyomtuk a pecsétet a füzetekbe; és igazából a kéktúrázás is amolyan "családi ötlet" volt, csak az (ön)megvalósítás maradt nekem végül. Máskor ott volt túracsapat; nagyobb, vidám társaság, akik más jellegű utak után ide is velem tartottak, ha a többség nem is volt az Út iránt elkötelezve- köszönet ezért mindenkinek! És hálás vagyok a néhány útitársnak, aki egy-egy szakaszon velem tartott, igazodva lehetetlen hétköznapokhoz, korai induláshoz és a kevéssé logikusan tervezett útszakaszaimhoz. Nem utolsó sorban pedig köszönet mindenkinek aki nem jött velem, és így alkalmam volt találkozni önmagammal a magányos úton amikor arra volt szükség ...
Végül, és nem utolsósorban volt Cél. Nem a pecsétek gyűjtögetése; nem is az utolsó pecsét, nem az ezerszázvalahány kilométer - sokkal inkább az éppen következő szakasz ... a feladat, heti szabadnap, a reggel, amikor ismét vár egy túra, megoldandó logisztika és tejesítendő táv. Vár egy újabb nap odakint; egy utazás,; erdő, mező, falu; nasütés vagy épp eső ... Egy újabb kocka a kirakósból, kisebb vagy nagyobb, de egyel közelebb az egészhez - valami amire lehet várni, készülni, véghezvinni, örülni neki és eltenni az emlékek gyűjteményébe. Látni hogy ez jó.
És ez, lehet, már maga a megfejtés. Amit mindannyian keresünk; amiért elindulunk sokan, és valamennyien célba is rünk - ha ugyan van egyáltalán cél, mert az Út erre vagy arra, de folytatódik; és megyünk ameddig tudunk... és vagyunk, ameddig megyünk.
Nekem, azt hiszem, ez volt a Kék Út titka. De talán mindenkinek más volt vagy lesz . Mindenesetre, ha már belekezdtél, vagy épp most kaptál kedvet hozzá, kedves olvasó, jó szívvel ajánlom:
járj te is a végére!
 |
 |
