Kárpát-Túra: Ziller-völgy és Stubai-Apok

Következő útjainkat melyekhez lehetőség van csatlakozni,itt találod:

> Túranaptár

Ismét régi álom vált valóra - sok tervezés és sok visszalépés után, de egyszer minden sorra kerül! Lemondtuk már ezt a túrát várható időjárás miatt egyszer, kétszer, azután idén nyáron ide is eljutottunk: Tirol háromezres hegyei közé; az Alpok fő vonulatát ezúttal Dél felől közelítve: a Ziller-völgyi Alpok óriása, a Hochfeiler (Gran Pilastro) volt a fő cél, kiegészítve a Stubai-Alpok-beli Schneespitze-vel - már csak a nagy távolság miatt is; mert ha már ott vagyunk, hadd gyűljenek a csúcsok!

augusztus 15., szombat

Az utazást nem részletezném, a tíz óra az tíz óra ... Ezután még a nehéz zsák is kényelmes, és a kaptatás is jól esik a nyári hőségben. Mert hőség van, de érkezik a lehűlés, délutánra zápor, zivatar van beígérve, tehát ennek megfelelően igyekszünk. A várható elázáson túl még az is sürget, hogy a menedékház tele, és most az egyszer nincs elég szálláshely foglalva - erősen bízom benne hogy megoldódik, de azért jó lenne a bizonyosság ... A parkolótól (a Passo Vizza / Pfitscher Joch keskeny, murvás útján hagytuk a járműveket, kb 1700 méteres magasságban) eleinte jó meredeken, erdőben gyűjtjük a szintet; majd fogynak a fák, kitárul a kopár, kietlen, egykor (nem is olyan régen) gleccser járta völgy, ahol valamivel kényelmesebben tudunk haladni. Az aznapi távunk körülbelül hét kilométer, ezer méteres szinttel tetézve; így nemsokára a menedékház is látókörbe kerül, előtte még egy kiadósabb emelkedővel. Közben borul az ég is, de még jók vagyunk, nagyjából az első esőcseppekkel együtt érkezünk meg a ház teraszára. Egyelőre csak a teraszra, mert másutt leülni nincs hely; de szerencsére a szállás problémája megoldódik, igaz van akinek a winterraum (téli szállásként szolgáló helység) maradt; ami kissé dohos ugyan de legalább nem zsúfolt cserébe... a lényeg hogy hajlék nélkül nem maradtunk!

A teraszon kezdjük meg a vacsorát is. Igen, igazi három fogásosat ... amilyet otthon sem gyakran eszem, de itt és most félpanzióval kényeztetnek, amit ugyan nem szoktunk igénybe venni, de ezekben a házakban (és egyre több helyen) gyakorlatilag nem megkerülhető már. Az étkezés befejezése azonban már odabenn történik, mert megered a zápor, és végül szárazon, jóllakottan és általános elégedettséggel várjuk a másnapot.

A Hochfeilerhütte felé

augusztus 16., vasárnap

... És lőn vacsora, és (úgy tűnik mindjárt utána) reggeli is (pontban hat órakor); és már úton is vagyunk a Ziller-völgyi Alpok legnagyobbika, a Hochfeiler felé!

Nem sokkal a ház után egyből meredekké válik a terep, rövid drótköteles (de távolról sem nehéz) szakasz vezeti be a túrát. A kaptató tetejéről magunk alatt látjuk a házat, némileg magányosnak tűnik, egy kis darab sík terepen, az egykori gleccserek morénáinak végtelen kőtengerében.

Innen valamelyest alábbhagy a meredekség, egy darabig "gyalogos"ösvényen haladunk; körülöttünk kő kövön; sok helyen a pala-lapok élükre állítva meredeznek - különös látvány, az okát nem tudom de azt gyanítom legalább részben pedig nem emberkéz műve lehet?!

... Az utolsó szakasz végül ismét keményebbre vált. Néhol kezet kell emelni a sziklákra; miközben kitárul a kilátás; mindkét oldalon feltűnnek a gleccserek, megfogyva és csupaszon ugyan, de mégis igazi magashegyi látvány! Hát még odafenn, végre megérkezünk a sokszor tervezett-célbavett 3510 méteres csúcsra. Csodálat a végtelen hegyekre, öröm, pihenés, tízórai ... Nincs is több tíz óránál, délelőtt van még, csak az időjárás miatt siettünk igazából, mert mára is közelgő időromlás van prognosztizálva (... és ez a további napokon is így lesz, előrebocsátom ... :-) Mindennek egyelőre kevés jele, felhősödik ugyan de nem fenyegető egyelőre. Azért elindulunk lefelé, mert a pihenés is ránk fér a tegnapi hosszú nap után; meg még egy kis kitérőt is terveztem gleccsernézőbe arra az esetre ha az idő kitartana.

Korán leérünk a házhoz, ugyanott ahol felmentünk; éppen ebédidőre a teraszon vagyunk ismét. Most már jobban gyűlnek a felhők, így megsürgetem az indulást, aki a jeget látni kívánja az jöjjön ... A társaság egy részével el is indulunk, megyünk, megyünk ... az "örök" jég azonban gyorsan fogy; egyre nő a táv amit meg kell tenni odáig; a szint nemkülönben; merthogy a jégár felszíne is jóval lejjebb süllyedt. Vagy száz méterrel alattunk van a gleccser még, addig tanakodunk hogy érdemes-e lemenni (igaz kb mindannyiunk látott már ilyet közelről), amíg távoli mennydörgés dönti el a kérdést. Sietünk haza; a sötétedés komolynak tűnik, de végül néhány további erőtlen dörrenéssel véget is ér a színjáték; mindössze annyi záporral hogy odabent folytatódjon a nap. De jólesik a pihenés; megy szokatlan is kissé a "szabad" délután - játékkal, vidámsággal telik a nap további része (tőlünk talán szokatlan módon, alighanem mi voltunk aznap este a leghangosabbak odabent ... :-)

... a ház után mindjárt rövid drótköteles szakasz ...

... kő kövön ...

Hochfeiler 3510 m

Belőle csak egy szálat láttunk (havasi gyopár)

Gliederferner

augusztus 17, hétfő

Ez a nap lemenettel indul! Miután itt végeztünk a Zillertal legnagyobbjával, visszafelé is megtesszük felfelé vezető utunkat; ezúttal hűvös, párás reggelben, ködfoszlányok között - új arcát látjuk a tájnak. Hamarosan (a feljövethez képest mindenképpen) leérünk autóinkhoz, és következhet a kaland második része: a Stubai-Alpokba tartunk, ahová alig negyven kilométeres utazás után meg is érkezünk (Innersfeld/ település felett, vagy 1500 méteren szállunk ki, innen indul a mai menedékház-túra. Gyakorlatilag hasonló szint és táv mint két napja - de mennyire más tájon! Az igazat megvallva, kissé tartottam attól hogy a két felmenet, két csúcsmászás nem sokban fog különbözni, hasonló vidék, hasonló geológiai adottságok, szinte azonos magasság...- de mennyire nem így lett!

Kezdve azon, hogy ezúttal ködös borongásban kapaszkodunk felfelé (a felhők játéka megunhatatlan, és meseszép ezúttal is :-) ; de itt vizek is színesítik a felmenetelt: a Magdeburger Hütte előtt közvetlenül is egy tó vár minket. A Vordere Stubensee nem nagy ugyan de annál érdekesebb: egy része feltöltődött tőzegláp, így nyár végén is még ízelítőt kapunk a gyapjúsás fehér pelyhes virágtengeréből; míg másutt még nyílt vizet fodroz a szél. Itt már igazából meg is érkeztünk, öt percre van a ház; így miután lepakoltunk a házban, visszatérünk a tó mellé ebédelni ("no picnic" , a háznál (sőt a teraszon sem!) sajnos saját eledelt nem fogyaszthatunk ... ). Amíg csak a megeredő zápor be nem kerget a házba, elüldögélek a víz mellett, nézem az apró hullámokat, a smaragdzöld mohatengert; a sás fehér pihéit, a hegyek felett-között gyülekező felhőket; - ... igazából most érkeztem meg úgy érzem. A délután ismét "szabad" (aki járt már velünk, tudja hogy szokatlan a mi szervezésünkben az ennyi lazaság :-)); és vidáman telik odabenn is az este; de időről időre kinézek azért a ház elé - ahol vág a szél, szitál az eső, de várnak a felhőim - kavarogva, a falak mentén emelkedve vagy épp a völgy felsőbb katlanából lezúdulva - mesés és zordságában is felemelő látvány!

Felmenet a Magdeburger Hüttéhez

Vorderer Stubensee

Magdeburger Hütte

augusztus 18, kedd

Mai célunk a Schneespitze /Cima delle Neve 3174.méteres csúcsa. Az előjelek pedig rosszak. Szürkeség körös-körül; alig valamivel felettünk pedig felhőben van minden. De elindulunk, bár nem sok reménnyel.

Hamarosan elérjük a ködöt, elborul minden, szitál az eső is. Gyors beöltözés, aztán gyerünk tovább. Füves-köves hegyoldalon emelkedünk eleinte; majd kevesebb lesz a fű és több a kő - ennyit látunk magunk körül. A sejtelmes ködben bukkan ki előttünk a Hinterer Stubensee homályos tükre (csodaszép így is, de látjuk még majd máshogy is); majd fentebbről, egy meredek moréna tetejéről nézhetünk le a vízre. Később, egy lankásabb szakasz után kicsit oszlik a homály, és innen már látszik a csúcs tömbje. Az út pedig ismét egyre meredekebb, "előkerül" a drót is, sőt mindjárt közel függőlegesen, kapcsokon mászunk felfelé. A feladat nem nehéz, de kétségtelenül van némi kitettség, és a felhők bár feljebb vonultak de elég sötétek; így elgondolkozom hogy ferrata-szett nem lenne-e ilyenkor hasznos ... de mindegy, megyünk; annyira azért nem vészes. Lentebb nemsokára látjuk az alternatív útvonalat is; talán kevésbé szellősen, de földes-törmelékes táblákon vezet, alighanem ezért (meg a hosszabban tartó hó miatt) installálták a vasalt utat.

A mászós szakasz nem hosszú,vagy száz-százötven métert emelkedünk így; de még nem ez a vége. Ismét kényelmessé válik a terep, és innen már előbukkan a csúcskereszt is - és, láss csodát, szakadozik a felhőpaplan is; egy pillanatra napfény önti el a hegytetőt! A csapat eleje már fent van, irigylem is őket a pillanatért ... Sietünk hát, és végül mindannyian fent vagyunk; az idő pedig kitart, napsütés és a katlanok mélyéről felgomolygó felhők játéka váltakozik - mesebeli élmény, főleg a borús felmenet után. Kilátás mindenfelé, csúcsok, tavak, csupaszra olvadt, repedezett gleccserek alattunk - egyszóval ritka szép csúcsélmény!

... Lefelé már gyorsan megy, leereszkedünk a drótos szakaszon, morénán, majd a tónál tartunk ismét pihenőt; most már köd nélkül, gyönyörködünk a vöröses sziklák és a türkiz víztükör színeiben, mielőtt viszontlátjuk a hüttét.

És ezzel nincs vége! Mára még van szállás, és van még egy épphogy háromezres a közelben - a délutáni cél tehát a Weisswandspitze 3016 méterrel. A szint nagyjából hasonló az eddigiekhez; nehézség lényegében nincs; de maga a hegy mégis különleges. A Stubai-Alpok túnyomó részéhez hasonlóan ez is ősi kőzetekből áll (a hegyek színei-formái leginkább a Tátrához hasonlóak errefelé); azonban hegyünk legfelső pár száz méterén vakító fehér, márványhoz hasonló, kristályos mészkősapkát visel. Ahogy kapaszkodunk felfelé, eleinte csak az omladék között tűnnek fel a világos kövek, majd fent, szinte elvágólag a fehér sziklák között járunk. Itt néhol kezeket is használni kell, de akadály nincs és hamarosan néhány napon belül harmadszor háromezer méter felett állunk! A kilátás innen is nagyszerű; szemben a Tribulaun sziklatornya (szintén "tájidegen" formák, mintha valahol a Dolomitokban járnánk); messzebb keletnek látjuk a Brenner-hágó útját, és túl rajta a Ziller-völgi Alpok, "élükön" a Hochfeilerrel .. Mindez ezúttal délutáni fényben; és persze a felhők járnak itt is, bár már kisebbségben vannak, de még egyszer rácsodálkozunk a csúcsok, völgyek, felhők világra odafentről, mielőtt elhagyjuk a magas hegyek birodalmát; hogy még egy kellemes este után. másnap leszálljunk a völgybe és visszafelé is abszolváljuk a végtelennek tűnő hazautat ...