A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gran Paradiso. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gran Paradiso. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 22., hétfő

Ünnepnapok

              Itt a 2014-es év vége; eljött a mérlegelés, az évértékelő beszédek ideje...
De mindenekelőtt ideje az ünnepnek: köszönet a csapatnak, vagyis Nektek, akik (persze nem mindig ugyanazok, nyilván ki-ki ízlése és lehetősége szerint) ebben az évben (is) velünk jártatok hegyen-völgyön - társaságotok teszi eseményeinket ünnepnapokká, amelyet együtt töltünk a szabadban.

             És mindez valóban nem túlzás. Mi, a Kárpát-Túra útjainak szervezői és vezetői valóban ünnepnapjainkat töltjük az erdőben vagy a magas hegyek között. "Csak" az ünnepnapokat, hiszen nem ez a munkahelyünk, nem ebből keressük a kenyerünket - aminek megvan a maga előnye és hátránya is.
              Hátránya a mennyiség: szívünk szerint, mondanom sem kell, több időt töltenénk odafenn a hegyekben. Korlátokat szab azonban a
 szabadidő, mely értelemszerűen tovább oszlik a család és a túraszervezés között. Látjuk azt is, hogy kevéssé tudunk hosszabb távra előre tervezni - idén sajnos többször kellett terveinket módosítani, vagy éppen elvetni ilyen vagy olyan okból (...meg persze az időjárás is közbeszólt nemegyszer) - megértéseteket ezúton is köszönjük.
             Előny viszont a minőség: megengedhetjük magunknak hogy azt  tegyük, amit szeretünk, és nem azt amire piaci igény van. Nem szorulunk rá, hogy busznyi útitársat toborozzunk; arra hogy egy-egy eseményt bármilyen körülmények közt véghezvigyünk; és csak annyiszor megyünk egy adott helyre, amíg magunknak is örömet okoz - hisszük, hogy mindez eseményeink hangulatán is meglátszik.


              Visszatekintve pedig az elmúlt esztendőre: gyalogtúráztunk a Zemplén erdeiben, a Felvidék hegyei között; ismét jártunk a Magas-Tátrában, túráztunk az Alacsony-Tauernben, havas-jeges hegyeket másztunk az Ötz-völgyi Alpokban; ferratáztunk a Brenta-Dolomitok sziklavilágában és felkapaszkodtunk a Gran Paradiso négyezres csúcsára - hogy csak a több napos megmozdulásokat említsem. Azt hiszem, joggal lehetünk elégedettek; ha nem is annyit amennyit szerettünk volna, de idén is pirosbetűs napokat írtunk az emlékek képzeletbeli kalendáriumába.

            De nézzünk előre is, hogy mit várunk a 2015-ös esztendőtől!
  Reméljük, hogy eseményeink száma elérte a mélypontot, és az ideihez hasonló számú, vagy inkább több eseményre tudjuk hívni útitársainkat. Igyekszünk majd előre tervezni minél messzebbre, bár ezen a téren nem ígérhetek gyors javulást. Ami a konkrét terveket illeti: várhatóan a februári évnyitó túra környékén előállunk egy 2015-ös előzetessel - legalábbis úticélok és hozzávetőleges időpontok tekintetében. A szavak terén pedig szeretnénk a Kárpát-Túra honlapot túraszervező funkcióján túl is "életre kelteni"; útibeszámolók, képek, ismeretterjesztő jellegű bejegyzésekkel - nyitottan más forrásokra is. Szándékunk továbbá szélesebb körben ismertté tenni oldalunkat, hiszen küldetésünknek tekintjük hogy minél többeket avathassunk be a természet és különösen a magas hegyek világába.

          ...És legfőképpen várjuk az új esztendő ünnepnapjait! Erdőn-mezőn, hegyen-völgyön; régi barátokkal és még ismeretlen útitársakkal - 2015-ben is!


Bejegyezte: Hunyadi László
Fotók: Győrfi Károly, Győrfi Boglárka, Hunyadi László

2014. augusztus 25., hétfő

Gran Paradiso túra



             Az Alpok nyugati részén emelkedő Gran Paradiso éppen hogy egyetlen csúcsával eléri a bűvös négyezres határt. Persze nem csak ebben rejlik a vidék vonzereje: a táji szépségeken túl, a hegység viszonylag mentes maradt a felvonóktól és a technika hasonló áldásaitól; természetes állapotának köszönhetően ez volt a (mára Alpok-szerte innen visszahonosított) kőszáli kecske utolsó természetes menedéke. Nem utolsó "jó tulajdonság" továbbá a legmagasabb csúcs könnyű elérhetősége: a mintegy 2100 méternyi szintkülönbség leküzdésén túl csupán a legutolsó szakaszon tanúsított a hegy komolyabb ellenállást (ez is inkább az itt túlzott számban jelenlévő aspiránsoknak volt köszönhető).  Miként a Brenta-Dolomitokban, az időjárás ezúttal is velünk volt - íme hát, néhány kép a négyezres csúcs ostromáról!

A csúcs előtt - most éppen felhőben

 
A csúcsgerinc a madonna-szoborral


>További képek
A fotókat Győrfi Boglárka és Hunyadi László készítette

2013. március 3., vasárnap

Túravezetőink - Győrfi Károly






Győrfi Károly

             Alföldi születésem miatt, gyermekkoromban  a hegyek a szünidős programok emlékezetes élményei voltak. Debreceni középiskolásként már  közelebb kerültem  hozzájuk,  hiszen minden osztálykirándulás a Mátrába, Bükkbe vezetett. Első túraszervezésemre is ekkor került sor: 15 évesen osztálytársakkal egy bükki átkelést teljesítettük Miskolc és Eger között. 
           Középiskola után találkoztam először a magas hegyekkel; a magas-tátrai túrák örökre elköteleztek a magashegyi túrázással.
         Veszprémi egyetemi éveim alatt a Bakony megismerésén túl, a viszonylag közeli ausztriai hegyvidékek bejárása jelentette a szabadidő eltöltését.
A későbbiekben azután elérhetővé váltak az Alpok igazi nagy hegyei: a Dolomitok via ferratái, és a négyezres csúcsok (Monte Rosa, Gran Paradiso) is.
Jártam Erdély csodálatos vidékein: a Biharban, a Fogarasi-havasok gerincén, a Retyezátban; téli hótalpas túrákat tettem a Rax, Schneeberg, Kis- Fátra, Alacsony- Tátra, és a Hochschwab vidékén.
             Az utóbbi időben hazánk felfedezésére is időt, energiát fordítottam: gyalogosan a Zemplén, Börzsöny, Pilis, Bükk hegyeit járom; illetve „ Magyarország Nemzeti Parkjai két keréken” kerékpáros túrámon 1500 km-t tekerve tíz nemzeti parkunk és három tájvédelmi körzetünk kincseit fedeztem fel.

Mivel eddigi  útjaimon megismert szebbnél szebb helyeket szeretném  másoknak is megmutatni, 2012-ben túravezetői vizsgát tettem. Ha szeretnél Te is részese lenni ezeknek a felfedező túráknak, csatlakozz hozzám!
Elérhetőségem: gykaresz@gmail.com