A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kelemen-havasok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kelemen-havasok. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. december 23., kedd

A mérhető és a mérhetetlen

              Eljött ismét az év vége. Egyre rövidülnek a napok, fogy a fény; a nagyobb utak már megvoltak mostanra; vagy éppen tavaszig várunk velük ... Ilyenkor jó már odabent lenni, a szó szoros értelmében is, de meg önmagunkba is ideje elmélyedni; rendszerezni, számba venni mindazt amit év közben adtunk és kaptunk - lássuk, hol, mennyit voltunk; milyen kalandokat, élményeket hozott a 2025. esztendő?
 
Madaras-hegység, januárban

 
            Mindjárt év elején, egy szép  téli  napon jártunk a felvidéki Madaras (Vtácnik-)-hegységben - nem először és nem utoljára, de talán a legszebb téli időben! :-) Szintén januárban, szintén sokadik  börzsönyi Kaldera-körünkön is varázsos  időjárást fogtunk ki. 
 
 
Börzsöny, január

 
             Még mindig ugyanebben a hónapban a legészakibb Kárpátok vidékén, az Árvai-Beszkidekben a Babia Gora csúcsát is újra meghódítottuk; ezúttal - újításképen - egy Polica-túrával egybekötve.
Nem maradt ki a téli túrák sorából az Alacsony-Tátra sem, Gyömbér-Chopok nélkül nem múlhat el az év eleje :-) 
 
Árvai-Beszkidek; még mindig január ...

 
 
                 Új célpont volt februárban, Erdély határán, a Bihar-hegység, azon belül is a Nagy-Bihar csúcsa, két napos túrával sikerült végre ide is eljutni.  És, a havas kalandok végén (már márciusban); de távolról sem utolsósorban a Liptói-Tátrában a téli Baranec-kört is újra, kitűnő körülmények között végigjártuk.
               A tavasz hozott néhány szép belföldi kirándulást, a Börzsönyben, a Gerecsében; és két napig jártuk a kék jelzések mentén  a Cserhát dombjait - ez utóbbi történetesen kétszázadik eseményünk és e sorok írójának a Kéktúra befejező szakasza is volt egyben! :-)
 
 
Itt először jártunk - a Nagy-Bihar és környéke februárban

 
 
Liptói-Tátra (Baranec északi gerinc) februárban

 
              Eljött a nyár is, a nagyobb kalandok ideje! Júniusban mindjárt két nagyobb "dobás" volt: Pünkösdkor a Velebit és a Kapela-hegység, az Adria-parti sziklák mesevilágában; továbbá megvalósult egy rég tervezett nomád, sátoros túra Erdélyben, a Kelemen-havasok gerincén! A nyár elejébe még belefért egy egynapos Fátra-túra is, ahogy az már lassan hagyománnyá vált nálunk, az évnek ebben a részében.
 
 
Tavasz a Velebitben

 
Kelemen-havasok, június

 
               Erdélybe visszatértünk júliusban is; több helyen, a Déli-Kárpátok eszenciájaként különféle tájakon jártunk (volt benne Fogaras, Csukás és Királykő is ...!)
 
 
Királykő ...

 
 
 
... és Fogaras, júliusban

 
 
Júliusra tervezett háromezres túránkat (Dolomitok, Ziller-völgyi Alpok lett volna a cél) sajnos az időjárás (vagy az előrejelzés ...) ellehetetlenítette; helyette, vagy ezer méterrel lejjebb de csodaszép hegyekben túráztunk az ausztriai Alacsony-Tauern vidékén. 
 
 
Augusztusban, a Hochwildstelle gerincén (Alacsony-Tauern)

 
         A szeptember mindjárt túrával kezdődött, nem is akármilyennel: Kirgizisztánban jártunk -bár ez az utunk nem volt nyilvános, de említtessék meg azért itt, részint minthogy régebbi, a Kárpát-túrákon résztvevő útitársainkkal jártunk itt is; részint meg hátha lesz ez mégegyszer...!?. Voltak azután egynapos túrák ősszel is, a visegrádi hegyektől egészen a Magas-Tátráig; és két napot Ausztriában, a Totes Gebirge csúcsai között  töltöttünk októberben. És volt ismét egy újratervezés: az októberi hosszú hétvégén, ismét az időjárás okán, egy mászósabb, horvátországi túrát cseréltünk az immár behavazott Hochschwab hegységre - egyértelműen jó választás volt! 
 
 
Ősz Ausztriában (Totes Gebirge) ...

 
... és a Magas-Tátrában ...

 
 
... és ismét az Alpokban (Hochschwab)

 
... A tél érkeztével pedig volt idén is hagyományos Hegyek Napja a Mátrában és szintén volt téli napfordulós, fejlámpás kirándulás; és végül de távolról sem utolsósorban, e sorok írásakor még következik egy ausztriai előszilveszteri túra is!
 
 
Első hó a Börzsönyben! (november)

 
            Ez volt hát az idei mérleg! Összesen 46 túranap, hozzávetőlegesen 800 kilométer annak aki minden utunkon ott lett volna; a több tíz kilométernyi  szintkülönbséget nem is számolva még ... Összességében pedig, hogy mindent számon tartsunk, ez (nekünk a tizennegyedik) év végéig a 217. eseményünknél tartunk (jövőre itt is összesítem a kilométereket ...); eddigi útitársaink száma pedig a négyszázhoz közelít! Íme, kiszámolva. összeadva minden,táv, szint, napok, sőt túratársak száma is ... a jó gazda gondosságával számontartva minden, ami mérhető. 
             De mérhető-e minden egyáltalán?
             Lehet-e mindent táblázatban vezetni? Feljegyez-e mindent az okosóra, elment-e mindent valamely alkalmazás? És a túrabeszámolókba bele tudok-e írni mindent ami odakint történik? És mi minden van még, ami a közös túrák után, -között; -eredményeképpen alakul, születik, formálódik?
             Mert egy szervezett túrát tekinthetünk sporteseménynek. Győztes (és főleg vesztes) sincs persze; de van táv, szint idő, csúcs, teljesítmény ... mely dolgok valóban mérhetőek. Vagy lehet a kirándulás természetjárás inkább; ahol jó levegőn vagyunk, szép a kilátás, növények, állatok is szemünk elé kerülnek ( sajnos efféle túra ritkábban van mint szeretném, de erről még szó lesz a végén!) Ilyenkor ha már nem is annyira számokban, de fotókon "naplózza" legtöbbünk az élményeket. De - legtöbbször; vagy éppen elsősorban - a túra társasági esemény is. Véletlenszerűen érkező útitársakból ismeretségek lesznek, amolyan régifajta, kipróbált, valódi, nem online ismerősök ... Van köztük aki várja, hová készülünk; mert  csak velünk jár túrázni. Van akinek szinte minden szabadidejét a mi túráink jelentik. Van aki először velünk járt magas hegyeken, velünk volt az első két-három-négyezres hegyén ... így vagy úgy, része lett a csapatnak.
             Nos, ezek azok a dolgok amik meghatóak, és örömmel gondolok minderre.
             De van jobb ennél is.
             Mert a csapatból közösség lesz. A közösségből lesznek barátságok. Összejövünk, születésnapokat ünneplünk ... vannak köztünk egyedülállók akik együtt töltik a karácsonyt ... vannak akik egymásra találtak a kis társaságban. Találtak barátságot, szerelmet, szeretetet, talán boldogságot is a közösségben!
               És persze akadnak olyanok is, akik akik már ritkábban tartanak velünk - de sokszor  éppen azért, mert a közösségből másik közösség születik; kisebb csapat, a még inkább összetartozóknak. Bármennyire is  hiányolunk mindenkit aki így "leválik" közülünk - de alighanem ez a legjobb ami lehetséges!
              Ezek a nagy dolgok, amire igazán büszkék lehetünk. Vagy inkább hálásak érte. Mert jó a sok kilométer, a szint, a számok, amelyek megkérdőjelezhetetlenül bizonyítják a teljesítményt - de az igaziak ezek az utóbbiak! Nem mérhetők, néha nem is láthatók, hiszen nem ott és akkor történnek -  de mindenek felett állóak. A legfontosabbak amit a szervező visszakaphat; íme a "munka(sosem éreztem annak) gyümölcse"; és így év végén, a legnagyobb ajándék- és ez lesz talán az ,amiben leginkább maradandót tudtunk alkotni!
             Kívánhatunk-e bármit még ezután?
             Igen, lenne kívánság. Talán hogy még jobban csináljuk azt amit teszünk. Ez itt most a tervek helye, csak óvatosan fogalmazva; mert inkább álmok ezek mindaddig amíg néha a saját túráimra is nehezen jutok el ...)
             Jó lenne kiszámíthatóbbnak lenni és előre látni. Sok minden így is bizonytalan, de legalább tervekkel kijelölni az utat előre, egy-két havi távon túl is. És jó lenne tematikusan tervezni, sorozatokat, pl. egy-egy belföldi kirándulás minden hónapban, mint volt már egykor ... ehhez persze kell több esemény (ez év végén már próbáltam ebbe az irányba indulni) - ezt szintén szeretném. Öröm lenne új útitársakat bevonni, akiknek a jól bevált és méltán ismételt útvonalak új élményeket adnának; és jó lenne akár rövidebb kirándulásokat is szervezni, ahol több az idő és alkalom mesélni hegyről, erdőről, mindarról amit látunk magunk körül. És végül, de nem utolsósorban, jó lenne segíteni - legyen az jótékonyság, szemétszedés, valamiféle önkéntesség vagy bármi hasonló - visszaadni valamit a természetnek, közvetlen környezetünknek, amint mindennap "használunk" túráink során; és/vagy segíteni azoknak akiknek mindaz az öröm és szépség  nem adatik meg amit nap mint nap átélünk odakint.
               Ezek lennének hát, amit az új évre kívánnék magunknak. Ha csak valami teljesül belőlük, az is nagy öröm lesz! Ami biztosabb: ismét lesz sok túra; találkozunk régi Útitársakkal, és bizonyosan lesznek új csatlakozók az új évben is. Gyűlik majd táv és szint; sokasodnak az élmények, növekszik és alakul a közösség. Kívánom minden velünk tartónak, hogy a 2026-os esztendőben is bőven legyen részünk mindabban ami mérhető - de még inkább, hogy legyünk része annak, ami bár mérhetetlen és megfoghatatlan - mégis mindennél fontosabb!







Minden eddigi és leendő Útitársunknak boldog Karácsonyt és szebbnél szebb túrákban, élményekben bővelkedő új évet kívánunk

                                                                                                                   A Kárpát-Túra csapat


Bejegyezte Hunyadi László

A fotókat Győrfi Károly és Hunyadi László készítette 





2025. július 23., szerda

Kelemen- havasok

              Valahol, messze a Keleti-Kárpátok vidékén... Az igazi vadon, végtelen, alig járt rengeteg, kétezres csúcsokkal...  ahol több a medve mint a turista ... Az érintetlen tájak egyik utolsó bástyája ...

 

 

         ... Valamilyen efféle kép élt bennem a Kelemen- havasokról, térképet böngészve és vágyakozva a régen tervezett útra amely Erdélynek eme, számomra ismeretlen vidékére vezet majd. Ês eljött ez a nap is, útra keltünk és megláttuk-megjártuk-  :-) Nem az egészet persze, a Kelemen vonulatának mindössze a legmagasabb, keleti részén túráztunk; és mindössze három nap erejéig, ami azért szűkös volt így is. De lássuk milyen is volt -alább pár sorban összeszedtem az emlékeket szóban és képben: ilyen volt  a Kelemen- havasok- beli kirándulás!
         

 Július 14., szombat

 
  ... Az utazásról ne is beszéljünk... Legalábbis a nagyobb és egyhangúbb részét mellőzném. Igaz,a hegység "túlsó",  távolabbi zugát céloztuk meg kiindulópontként. De a kilenc órás út azért nem kevés.
 A hegyek csak a célhoz közeledve vesznek körül.  A Borgói- hágó előtt szűkül völgy; az országúton  birkanyáj vonul szemben. Fenyvesek, sűrűsödő felhők... majd zápor is, fent a széles nyereg ezerkétszáz méteres magasságában.
 
 

            
                 Itt Erdély földjét is elhagyjuk. Túránk a hegység északkeleti oldaláról indul, ezért leereszkedünk a moldovai  Vatra Dornei városkáig ( rendezett, amolyan monarchia- beli fürdővároskának hat így futólag); majd onnan közelítünk hegyünk felé. Az utolsó lakott hely Gura Hatii, itt szándékozunk hagyni a járműveket. Rövid kérdezősködésre kiderül hogy van parkoló is, gödrös földúton jutunk el ide, jó másfél kilométerrel rövidítve a mai etapot ( és ugyanennyivel hosszabbítva a holnaputánit...). Mindenesetre időt még nem nyertünk, mert az eső most kezd rá igazán ...Tehát várunk, a kilenc órás utazás után még üldögélünk jó ideig autóinkban. De végül csak eláll, és útnak indulhatunk. Felszedünk pár kilót ( olyan 15 kg vagy több lehet egy- egy zsák...); elolvassuk a táblán a tudnivalókat, mindenekelőtt a medvéről - igen, ez most itt komoly dolog,  némi aggodalommal is készültünk erre az útra; felszerelkezve medve elleni spray-el, és minden lehető óvintézkedéssel és ötlettel. Amiben bízni lehet (ezt a helybeliek is megerősítették) hogy itt még hatalmas kiterjedésű a vadon, a mackók  nem szoktak még az emberhez és így remélhetőleg kitérnek majd előlünk ha időben jelezzük jöttünket. Ha mi nem is látunk medvét, legalább ők lássanak minket ... :-) 
                   És eljött az indulás várva-várt pillanata. Irány egy mellékgerinc, a Tamau (Tamás-)csúcstól  északra található, a térképen jelzett táborhely és forrás is van itt (vajon milyen lesz: lesz-e egyáltalán...?), és a tőle még északabbra  lévő Tizenkét Apostol nevű sziklacsoport. Mindössze kb hat kilométer és ötszáz méter szint a mára előirányozott "levezetés"  a végtelen autóút után.
Az út aránylag könnyű, mostanra a késő délutáni nap is elővillan már a felhők közül, így jó kedvvel indulunk az ismeretlenbe. A jelzések meglepően jól követhetők a magas szálerdőben (ez marad a későbbiekben is, már ami a felfestéseket illeti, hanem az erdő ... de majd sorjában!) Jól haladunk, hamarosan elérünk egy nyíltabb helyet, majd nem sokkal később fenn már járunk a gerincen. Kitárul a kilátás, amint jobbra (északra) fordulunk, az ígért táborhely felé. Nem kell sokat talpalni, és igen, tábla is jelzi hogy megérkeztünk! Nincs túl nagy hely ahol sátrazni lehet (ahol nincs erdő ott úgy tűnik mindenhol boróka nő); de azért elférünk; és nem utolsósorban valóban van forrás is, alig tíz-húsz méterrel a tábor alatt. 
               Mindenekelőtt felállítjuk a sátrakat, azután jön a vacsora (tábortól távolabb, a medve-protokollnak megfelelően); majd a maradék élelmet szintén biztonsági okokból elhelyezzük egy fenyőfán (valamiféle nyári karácsonyfának néz ki, bár szerintem ha erre rátalál dörmögő barátunk, simán magához veszi ami kell neki belőle ... de amit tudtunk megtettük. Közben a naplementét is megnézhetjük táborunkból, és nincs más hátra mint egy nyugodt, medvementes éjszaka, mert a sziklák meglátogatása már  nem fért a napba - holnap ezzel a kitérővel kezdünk tehát!

 

Tábor a rengetegben

      

 Július 15., vasárnap

 
              lmúlt az éj, medve nélkül ugyan, de annál hidegebben! Sátraink vizesek, sőt itt-ott deresek, holott ezerhatszáz méter felett nem sokkal aludtunk, és a szél is járt valamelyest. Szárítkozásra azonban itt az alkalom, mert most először jó órás kitérőt teszünk oda-vissza az Apostolokhoz, mielőtt teljes zsákkal elindulnánk a főgerinc legnagyobb csúcsai felé.

 

Az Apostolok "előörse" - a szikatorony mögött a Pietrosz tömbje


A ragyogó reggeli időben, továbbra is jól járható ösvényen hamarosan el is érjük a látványosságot!. Először egy magányos, karcsú sziklatű ötlik szembe, majd hamarosan körbevesznek a bizarr alakú szilatornyok, -tömbök, oszlopok. Megjelenésükben (konglomerátum anyagukban is) kissé a visegrádi Vadálló-kövekre hajaznak, persze a nagyobb hegységhez illő méretekben. Körbejárjuk a kis sziklavárost, némelyikre fel is kapaszkodunk, és élvezzük a melengető reggeli fényt, megcsodáljuk a Kelemen-havasok szinte egészét, melyet innen jól beláthatunk. Szembesülünk mai célunkkal,a Pietrosz és Rekettyés csúcsokkal, ahová ma el tervezünk jutni - valahol a láthatáron ... szóval nem lesz rövid séta, ha összejön ..


A Tizenkét Apostol egyikén


Sziklaváros


Miután kiélveztük a reggelt az Apostolok társaságában, visszatérünk sátrainkhoz. Pakolás, gyors reggeli, és indulás. Rövid darabon tegnapi utunkat ismételjük, majd tovább, déli irányban haladunk, ligetes, erdős terepen, a Tamau-csúcs oldalában. Hosszú út, nagyobb emelkedő vagy szintvesztés nélkül, kikerülve ennek az északi mellékgerincnek a csúcsait. 

És itt kezdődik a bozótharc.
Kezdetben csak a boróka, ami aránylag könnyű ellenfél, mert legfeljebb derékig ha ér; de errefelé felzárkózik hozzá már a törpefenyő is, ami embernél is magasabbra nő ... Út van ugyan, követhető is, sőt van nyoma hogy gondos kezek vissza is vágták az ágakat; de így is lassú és nehéz a haladás.
Az első ilyen szakasz a  Poiana izvoarelor ("Források rétje") nyeregnél ér véget. Ideális pihenőhely, amely után már a legmagasabb csúcsok következnek! Kissé aggaszt a távolság, és mert eddig lassabban haladtunk a tervezettnél, megfordul a fejemben hogy rövidíthetnénk. Az óvatos célzásra azonban nem reagálnak az útitársak, úgyhogy evés-ivás után indulás tovább!


Törpefenyők tengere - nagy részben ilyen az ösvény!

    Még egy darabon folytatódik az oldalazás, ezúttal egy  régi szekérúton, majd hirtelen kanyarral komolyra fordul a dolog, nekiindulunk a kétezres magasságoknak! Két-háromszáz méter szint egy lendülettel (ha annak lehet nevezni a tempónkat erősen leterhelt állapotunkban); de végül is magashegységben járunk vagy mi?! És a táj is kezd érdekesebbé válni;  az erdő-törpefenyves-borókás után omladékos lejtők,sziklák itt-ott - ez a Kelemen főgerince, amely a legmagasabb csúcsok körül alpesi jelleget ölt; talán az Alacsony-Tátra magasabb csúcsaihoz hasonlatos leginkább.


A Pietrosz előtt
 
Köves-füves ösvény vezet a legmagasabb pont, a 2100 méteres Pietrosz (úgy is mint Kis-Pietrosz, Kis-Köves - mivel a "nagy" a Radnai-havasokban van). Már messziről látjuk hogy odafenn társaságunk lesz! (három nap alatt túrázókkal csak itt és most találkoztunk). Rövid kapaszkodó még (itt fenn azért mintha jobban menne minden) köves-füves ösvényen, tavaszias virágok között, és fenn állunk a csúcson! Egy székelyföldről érkezett társaság van még odafenn, ők egynapos túrával érkeztek ide fel.
               Idő van ismét a pihenésre. Körülpillantunk a legmagasabb pontról; közel s távol erdők; körülöttünk Erdély és Máramaros hegyeinek végeláthatatlan sora; nyugatnak a Kelemen távolabbi csúcsai: a Beszterce és társai, ahová majd még egyszer el kell menni … délre - még odébb vagy tizenöt-húsz kilométer távolságban a Maros völgye; észak felé pedig, a Radnai-havasok háttere előtt a hatalmas, a múlt században művelt kénbánya tájsebe képviseli az ember keze nyomát ...


Pietrosz távolból ...


... és közelről


                 ... De az idő nem végtelen, indulnunk kell ha világosban akarunk kitűzött célunkig, a Rekettyés-csúcsig (vagy az az alatti kis tóig) elérni. Fél órás gerinctúra után érünk a Magyar-Negoj 2082 méteres, kevéssé jelentős kiemelkedéséhez - ez a Pietrosz-tömb másik csúcsa, szerényebb kereszttel megjelölve; amellyel az alpesi jellegű gerincszakasz keleti irányban, egy meredek, köves-sziklás letöréssel véget is ér. Ez az egyetlen, kissé kellemetlen szakasz, a Tátra vagy a Fogaras ösvényeire emlékeztet, így fáradtan, nagy zsákkal nem állítom hogy kellemes lenne. De csak leérünk végre, idilli nyereg vár az omladékos szakasz végén. Van forrás is, igaz itt jóval lejjebb kell keresni, vagy harminc-negyven méter szintet ereszkedve, de van víz! Mivel erősen délutánra hajlik már az idő, és a hely is kellemes, ismét felmerül a rövidítés lehetősége. Innen a kénbányán keresztül vezet út a völgybe, ha nem is nagyon rövidebb, de a további szint kihagyható lenne. Végül azonban elvetjük ezt a megingást, és irány tovább, a Rekettyés-csúcs felé! Itt már jól járható a terep, bár a környezet nem a legszebb: a bánya közelében, az ahhoz épült, terepjáróval járható utakon járunk. Újabb emelkedő (egyre lassabban, igaz ...), ismét kétezer méteren vagyunk hamarosan. A Rekettyés-csúcson álló menedékházat (volt meteorológiai állomás is korábban) megkerülve, a hegy déli oldalán haladunk; majd elhagyva a dózerutat, még vagy egy kilométert ereszkedünk a térkép jelezte, és a csúcs közeléből is azonosítható táborhelyig, aznapi utunk végére.
                     Itt sem vagyunk egyedül! a hely a Maros völgye felől szintén elérhető négykerékmeghajtással, így - hétvége lévén - egy terepjáróval piknikező családdal találkozunk. Mézes pálinkával kínálnak (szintén magyarok; úgy tűnik ide inkább a déli, magyarlakta vidékről járnak?); de a pálinka csak a kezdet! Mivel vasárnap este van, kirándulásuk végével ránk testálják a megmaradt élelemet (néhány kenyér, vagy egy kiló kiváló szalonna, pár doboz sör ....) Hálásak vagyunk mondhatom, hiszen a legjobbkor jött a többnapos szendvics és konzerv helyett; de viszonozni nem tudjuk sajnos ...pénzt nem fogadnak el (mi sem érezzük jó megoldásnak, de mást nem tudnánk adni) - jobb híján ezzel a pár sorral emlékezzünk hát meg a róluk!
              A váratlan lakoma után gyors sátorverés, mert már lassan sötétedik! Kihasználtuk a napot, közel harminc kilométer és nem kevés szint van mögöttünk, nagy zsákkal és néhol nem is könnyű terepen. Édes lesz így az álom, jóllakva, mosakodva (bővizű forrás közvetlenül a tábor mellett, vízgyűjtő medencével, hogy akár fürödni is lehetne!) - a medve sem aggaszt valahogy annyira, holott itt is miért ne lehetne ..
 
 

 Július 16., hétfő

 
 
            De eljött a reggel, ismét medve nélkül. Első dolgom hogy néhányan elnézünk a Jézer-tóhoz (egyes forrásokban Bánffy-tengerszemként  szerepel). Fél kilométer séta a sátrainktól a kis tó; mérete és környezete nem vetekszik tátrai vagy Fogaras-beli társaival, de mindenképpen érdekesség itt ezen az utunkon ahol kevés vízzel (szinte csak ivásra elegendővel) találkoztunk.


Jézer-tó


Visszatérve a rövid kitérőből, zsákokat fel, és indul utolsó napi túránk! Terv szerint visszatérünk a főgerincre, majd még két kétezres csúcson át érkezünk majd vissza autóinkhoz.
A gerincre alig százötven méter szint árán, széles dózerúton jutunk fel. De a kényelem nem tart sokáig, a jelzés alig észrevehetően de annál váratlanabbul befordul a törpefenyvesbe, ahol a korábbról megismert küzdelem veszi kezdetét az ágakkal és tűlevelekkel. Hosszan harántolunk a Csont-hegy déli oldalában, kevéssel a széles-lapos gerinc alatt - amolyan lombkoronasétány a talajszinten ... Kilátásunk nincs, sőt arra gondolok ha most szembejönne egy medve (oldalról gondolom ő sem férne el :-) még csak félre se tudnék állni ... ennek megfelelően sípolunk, zajt csapunk amivel lehet; míg csak végre nem kezd tisztulni a terep. Széles nyeregnél vagyunk, itt tartunk tízórai-szünetet az utolsó nagyobb kaptató előtt. Evés-ivás után, 16.....méteres magasságból indulunk a Kelemenforrás-csúcs felé - .....méter szint áll előttünk, ritkuló borókák között, majd feljebb a Pietrosz környékéhez hasonló virágos réteken. Nehéz az emelkedő, végtelennek tűnik, a tegnapi nap azért megtette hatását... De csak felérünk ide is! Kelemenforrás-csúcs, 2023 méter. Kilátás, napos délelőtt, utolsó nap, nagyobb pihenő, valódi fűben heverészés, ha nem is olyan hosszan mint jól esne ... A lapos hegytető körül árok maradványai húzódnak - mint valami ősi földvár romjai, de valójában az 1940-es évek magyar védelmi vonalának nyomai; melyet lassan birtokba vesznek a havasi rét füvei és virágai. 
Előttünk az út hátralévő, utolsó magashegyi szakasza - hosszas, közel vízszintes és lapos gerinc, végén még egy szerényebb tetővel -indulunk hát, hiszen ma még haza szándékszunk jutni! 
             


Erdélyi havasszépe

 De ha túl is vagyunk a legizgalmasabb részeken, a fényképezők avagy a telefonok még egyszer előkerülnek, mindjárt a rövid ereszkedés során! A kevéssé látványos formák helyett most a színek szerepelnek: hegyünk túloldalán a havasszépe (rododendron) apró cserjéinek  rózsaszín szőnyegén ereszkedünk le a lankás keleti hegyoldalon. Eddig is akadt belőle egy-egy, de itt, ezen a rövid szakaszon igazán megkapó a látvány!


Túra rózsaszínben

 

 

                    … Lassan végére érünk a hosszas és széles rétnek is, és utolsó hegyünkhöz érünk. Ide már nem megy fel az út, egy utolsó pihenőt tartunk hát alatta. Aki csúcsot gyűjtene, vagy magányra vágyik (részemről mindkettő) harminc-negyven méterrel feljebb ott a 2013 méteres Kelemen-Cserbükk . egy kis csend, pár perc egyedül, saját gondolatok, egy megvalósult terv ismét …


Kelemen-Cserbükk


              Vége persze nincs még azért. Először is (de utoljára!) újra alámerülünk a törpefenyők rengetegében, majd lassan, nagy örömünkre, a méretes fák átveszik az uralmat. Végtelen, meredek és poros dózerútra kerülünk, amit hamarosan el is hagynánk ha nem téveszteném el a jelzést. Sebaj, így még rövidebbnek tűnik! És az is lett, de a völgybe érkezvén a patak utunkat állni látszik. Híd nincs, (de van, csak a  térképet figyelmesen kell nézni …); visszamenni nem kívánunk, így le a cipőkkel! Átgázolunk hát a bánya felől érkező rozsdás-kénes színű vízen (igazából csak a meder kövei ilyenek, a víz tisztának látszik). Utolsó apró kaland, erdélyi túrák kötelező elemeként :-)


A végére egy átkelés ...


   … Azután még vagy másfél kilométer a faluban, zárva a kört, részben már a  tegnapelőtti utunkon. És itt a túra vége! Csak a túra vége, nem az utazásé, merthogy abból van még kilenc óra, ezúttal a Borsai-hágó szerpentinjein át, talán szebben de ugyanolyan végtelen hosszan mint ide felé …
             ... De szűkösen ugyan, de aznap hazaérünk,magunkkal hozva három szép nap emlékeit -fenyőfákról, kétezres hegyekről, égbe nyúló szirtekről, végtelenbe szabaduló pillantásról, találkozásoktól … egy újabb fejezettel Erdély mese világából!

A túra, számokban:
  • 3 nap 
  • szállás: sátor, nomád módon
  • 1. nap 5 km, 560 m szint fel
  • 2. nap 28 km, 1230 m szint fel/ 1140m le 
  • 3. nap 18 km, 510 m szint fel / 1140 m le
Abszolút magasság: 1065 - 2100 m 
Ennyibe került: 22.100-Ft (utazás, túravezetés)
 
 
Korábbi útjaink ezen a környéken: 
 

 

A fotókat Bács Nóra, Gólya Szilvia és Hunyadi László készítették

> További képek