Velebit, a megunhatatlan

           Egyik legtöbbször ismételt utunk - hegy, szikla, erdő, tenger ... Voltunk itt nyáron és ősszel is, de talán ilyenkor a legszebb! Persze sokadik alkalommal sem pontról pontra azonos az útvonal, ezúttal is volt új szakasz a túrán :-) Írtam is többször erről a nekem talán legkedvesebb tájról; ezért most képek következnek, szavak nélkül - a  Velebit megunhatatlan hegyeiből!

 

Hegy és tenger ...

 

Naplemente a Zavizan-háznál

Zavizan - az Északi-Velebit egyik megkerülhetetlen támaszpontja

Úton a fehér sziklák között

Dabarski kukovi - az "új" szakasz egy része

Sziklák birodalma (Dabarski Kukovi)

Kalandos ösvényeken

A fotókat Győrfi Károly és Varsányi Lenke készítették

Újabb három nap a Paradicsomban

       

Északi-Velebit; 2020. július 3-5.

             2015-ben jártunk itt először. Május volt akkor, meseszép tavaszi időben, virágpompával köszöntöttek akkor a Velebit hegyei. Azóta voltunk egyszer áprilisban, téli körülmények között; és vagy kétszer kútba esett a visszatérés, hol szállás hiánya, hol pedig az időjárás miatt.
Végül most, ebben a vírus sújtotta esztendőben tértünk vissza. Úgy alakult, hogy ezúttal júliusban, a nyár ragyogásában láthattuk az Adria-parti hegyeket.

Július 3., péntek

             Napsütésben indulunk neki a part felőli hosszú emelkedőnek. Ha nem pár órája keltünk volna át autóval a parti hegyláncon, el se hinnénk hogy a túloldalon esik az eső... sőt néha itt is! Bár felhőt nem is látunk, időnként víz permetez a derült nyári égboltról! Úgy tűnik, a Velebit egyik különlegessége ez is; hiszen az esőt a hegylánc túloldaláról hozza  az a szél,  ami persze most csak árnyéka a téli bórának ...

Útban a Zavizan-ház felé

Lassan emelkedünk, magunk mögött hagyjuk a bokorerdők övét, bükkösök, majd fenyvesek közt érünk egyre magasabbra. Majd végül, kevéssel a Zavizan-ház (meteorológiai állomás) előtt havasi gyepek következnek. De itt már drámai a változás ! Ködbe kerülünk, arcunkba vág a szél, és igencsak szedjük lábunkat szállásunk felé ... Szerencsére odabenn kellemes a légkör, olyannyira hogy este még teszünk egy sétát a közeli Velika Kosa 1622 méteres, füves csúcsára.  Érdemes volt. Egyik oldalunkon a mélyben a napsütötte dalmát szigetekkel tarkázott tenger, másfelé a Balkán felhőbe burkolózó hegyei. Két világ határán állunk; ha már meteorológiai állomás ad nekünk szállást, a frontvonalon, ha úgy tetszik.

Július 4., szombat

            Másnap korai az indulás, hiszen hosszú az út, mely estig egészen a partig vezet minket. A felhők továbbra is fejmagasságban száguldanak a szárazföld felől, kabát, sapka is felkerül induláskor. Megyünk a strandra! -vigasztalom a kis csapatot, bár ez alig tűnik hihetőnek ...
Délelőtt végigjárjuk a Premuzic-ösvényt. Olyasmi főútvonal ez a Velebit gerincén (inkább fennsíkján?) mint a tátrai Magistrála. Nagyrészt kiépített út, amire nagy szükség is van,; a sziklák-töbrök-omladékok labirintusában enélkül bajos lenne a haladás! Körülötte pedig a karszt minden látványossága: óriás víznyelők, eső barázdálta mészkőszirtek, sziklafalak, a rajtuk kapaszkodó,  kínai metszetekre emlékeztető különös fenyőkkel.

Fehér sziklák ...

A sziklák világa a Rossi-ház (üresen álló menedék néhány fő számára) környékéig tart. Kezeinket sem kímélve, rövid kitérőkkel felkapaszkodunk a Gromovaca (1676 m; a túra "csúcspontja") és a Crkvena csúcsaira -különösen utóbbi a lapos sziklatetővel kívánatos pihenőhely (az első osztályú, hegyi-tengeri panorámáról nem is beszélve).

Túra a Premuzic-ösvényen

Ezután kissé szelídül a táj vadsága. A kövek fehérségét egyre inkább az erdők és legelők élénk zöldje váltja fel. Dél felé haladunk, és közeledünk a tengerhez is - és itt ez a pár kilométer igenis érezhető! Javul az idő, a Nap előcsalja a színeket: a mészkősziklák vakító fehérségét, a nyári legelők smaragdzöldjét, és - mikor utolsó hegyünk, az 1611 méteres Alancic gyepes dombjára felérkezünk - az  azúrkéket is: odafenn az égbolton csakúgy mint jó másfél kilométerrel alattunk ...  A világ közepén érezzük magunkat itt.

Alancic

 

Pihenő az Alancic csúcsán

     ... Innen már csak lefelé van. De bőségesen. Lemenettel telik a délután, egyre melegebben, kövek közt, jóval túl a húsz kilométeren és végül a 2000 méternyi ereszkedésen is. A Turska vrata ("Török-szoros") sziklatornyai jelentik az utolsó látványosságot, leszámítva a parthoz közeli karrmezők ("ördögszántás") már inkább sivárnak ható különlegességét, mielőtt partot érünk a festői Jablanac régi kompkikötőjénél. Szállásunk itt a világ talán legalacsonyabban fekvő menedékháza, a Miroslav Hirtz-ház! Vagy húsz méter magasból nézhetjük a tengeri naplementét - persze kis fürdés után, hiszen - mint reggel említettem volt - strandra jöttünk volna végül is :-)

Kilátás a legalacsonyabban fekvő menedékházból ...

       

Július 5., vasárnap

             Harmadik napunkra már csak séta maradt. A közeli Zavratnica-öböl a cél, amely majd' egy kilométernyire nyúlik be, néhányszor tíz méteres szélességben, a kopár parti sziklák közé. A legkékebb tenger minden árnyalata ragyog a délelőtti napfényben, hogy ezekkel az emlékekkel térjen haza mindenki az Adria partvidékéről.

Zavratnica-öböl

Az út végén vár a legkékebb tenger!

           Mindenki, aki eljött - ezúttal kevesebben voltunk talán mint amennyit ennek az útnak a különös bája megérdemelt volna. De elegen ahhoz hogy jó legyen; és külön öröm hogy a legfiatalabb túratársunk mindössze tíz évesen tejesítette a felnőtteken is nyomot hagyó szintet ás távot!
És ha nem jöttél, de kedvet kaptál, kedves Olvasó, várunk legközelebb! Ha van út, amelynek folytatása következik, ez az! Idő kérdése csak, hogy visszatérjünk a Paradicsomba.

A fotókat Hunyadi László készítette 
>További képek

Fehér sziklák

 Északi-Velebit 2017. április

Fehér sziklák, még emlékszem rátok...
               ... Két éve volt, hogy először jártunk itt. Szerelem volt első látásra.
Most ismét Velebit. Ismét  tavasszal; valamivel korábban mint két évvel ezelőtt - és pár nappal a hazai hegyeinket is vastag hóval borító ciklon nyomában. Ennek megfelelően az állapotok talán kevésbé voltak paradicsomiak, de - ha lehetséges - még változatosabb körülmények között jártuk be korábbi utunkat.
    
          ... A délelőtti nap már a hegyoldalban talál minket. Odalenn tavaszi virágokat ringat a tengeri szél; körülöttünk zsenge zöld a bokros-köves erdő. Izzadunk, és emelkedünk egyre feljebb. Lassan fogy a zöld körülöttünk, ezer méter körüli magasságig ért fel a tavasz melege. Átbukkanva az első kis nyergen, magunk mögött hagyjuk a mediterrán hangulatot; megjelennek a lucfenyők - és az első hófoltok. Ki gondolná, de még aznap bevetésre kerülnek a kamáslik, és mire elmarad az erdő is, hóban gázolunk a Zavizan  ház felé. Lepakolás után még egy hátizsákmentes kirándulás a ház körüli kilátópontokra, mivel errefelé a jó idő ritka ajándék; a Vucjak és a Velika Kosa csúcsairól nézünk vissza az Adriára és szigeteire jó másfél kilométeres magasságból.

Naplemente a Zavizan-háztól

          

            Érdemes volt tegnap kiélvezni a kilátást, mert reggel szürke felhők takarják az eget. Mai utunk a Premuzic-ösvényen vezet - ez a Velebit fő vonulatát észak-déli irányban, közel hatvan kilométer hosszan követő, a tátrai Magisztrálához hasonló, részben épített útvonal. Nem is lenne egyszerű (különösen itt, az északi szakaszon) a sziklás-köves-erdős labirintusban  boldogulni nélküle, hálával gondolunk hát az építőkre, és nem különben az előző napon előttünk járókra, tekintettel a harminc-negyven centis hóra... Itt fenn, ezerötszáz méter körül még  a tél birodalmában járunk. Időközben leszállt a köd is, így csak sejtjük, vagy inkább vizionáljuk a környező tájat - hatalmas töbröket, a szirteken kapaszkodó fenyőket, a minden útkanyarral változó tájat.

Velebiti tájkép fekete-fehérben

Lassan közeledünk már aznapi célunkhoz, az Alan menedékházhoz, amikor végre - szó szerint - felcsillan a remény a ritkuló felhők között. Nosza, van még egy kilátópont - kapaszkodunk is az 1611 méteres Alancic füves oldalán. Néhány perc, és lelátunk ismét a tengerig; mélyen alattunk túránk végcélja, Jablanac  is jól látszik. Mivel az idő tovább javul, este még teszünk egy kört a Buljima 1450 méteres csúcsára. Errefelé, déli irányban a terep kevésbé szabdalt, több a gyep és kevesebb az erdő -  az eddigieknél is szélesebb panorámát engedve. Ekkorra a nap már a tenger feletti párába merült, és mire eltűnik Cres sziget hegyei mögött, mi is visszatérünk szállásunkra.

Buljima

        

                 Harmadik napunk csak a lemenetről szól. Csak? Itt a lemenet is más, mint a szokásos visszatérés az autóhoz. Hiszen előttünk a tenger, ezúttal reggeli fényben. Átkelünk a Turska Vrata ("Török kapu") sziklatornyai között; és lassan visszatér a tavasz is, alámerülünk a zöldbe, a virágok közé. Az út végén pedig, egy szurdokba lecsúszkálva az utolsó meredek lejtőn, elérjük a Zavratnica-öböl sziklák közé rejtett csücskét.  Alig kilométernyire a túra végétől, látványos séta következik a fjord partján, a parti sziklákba vágott ösvényen, oldalunkon a legkékebb tengerrel - egy szép út talán még szebb befejezése.

               ...Már ha lehet szó befejezésről. Hiszen alig láttunk valamit. Milyen lehet itt a nyár, az ősz? Mi lehet a következő kanyar mögött, ott a sziklák után...?
Megtudjuk, amikor visszatérünk. Ami nem is lehet kétséges.

> További képek
A fotókat Győrfi Károly és Hunyadi László készítették.

Négy nap a paradicsomban

Észak-Velebit, 2015. május

               Vannak szép hegyek. Azokon belül is vannak különleges hegyek. Hegységek, amelyek tájak, kultúrák, különböző éghajlatok  határán állnak.  Ahol találkozik  hegy és tenger, erdő és szikla; hideg és meleg, mediterrán és alpesi táj- ilyen hely a Velebit hegység.  A déli, Paklenica környéki túránk után idén eljutottunk a legalább olyan színes és érdekes északi részre is.

Virágzó mediterrán táj Gornja Klada fölött

Utunk a tenger felől indult és oda is tért vissza. "Alaptáborunk" a kis öbölben megbúvó Jablanac falu volt, amely a legalacsonyabban, mindössze 26 m magasságban található hegyi menedékházzal büszkélkedhet. A gyalogtúra Gornja Klada falucskánál indult, innen  kapaszkodtunk fel karsztos lejtőkön, virágos réteken, majd még hófoltokkal tarkított legelőkön át a Zavizan meteorológiai állomásig, 1580 m magasra.

Vucjak

 
Aznap még rövid körtúrára is futotta (a füves Velika Kosa és a jóval sziklásabb Balinovac tetejére, majd vissza aVelebit botanikus kerten át); de az igazi látnivalók másnap következtek: a reggelt már a Vucjak 1644 méteres csúcsráól köszöntöttük, majd a Premuzic-ösvény következett: önmagában is különleges, épített útvonal; jól járható és kevés szintkülönbséggel kanyarog a meredek sziklák és a víznyelők szakadékai között; szinte percről percre váltakozó kilátással a környező hegyekre.

Részlet a Premuzic-ösvényről - különleges táj, különleges sziklák

Az útvonal átszeli a Rozanski kukovi sziklalabirintusát ( leginkább a régi kínai metszetek tájképeire emlékeztető vidék; fehér sziklák és fenyők minden mennyiségben); az út mentén pedig némi négykézlábas kapaszkodás árán ott sorakoznak a szebbnél szebb kilátópontok, mint a Gromovaca (1675 m) és a Crikvena (1641 m) csúcsa .

Rozanski kukovi

Út a Crikvena csúcsára

Dél felé azután szelídül a táj: széles mezők váltják fel a mészkővel szaggatott hegyeket, itt az utolsó nagy csúcs a lomha formájú, virágos gyep borította Alancic hegy (1611 m) Talán a legszebb kilátás nyílik róla a szinte alattunk nyújtózó Adriára, Cres, Rab és Pag szigetek  kopár hátaira. Aznapi szállásunk az Alan hágó alatti menedékház volt, tengeri naplementével koronázva  utunkat.

Naplemente az Alan-ház közelében

Innen már lefelé vezetett utunk: továbbra is meseszép környezetben, a Turska vrata szoros sziklatornyai között, eleinte sziklai bükkösök, tarka hegyi rétek, majd kietlen és forró mediterrán bozóton át érkeztünk le a tengerpartra, a Zavratnica-öböl legbelső zugához. Elérve a 0 métert azonban nincs még vége a meseszép kirándulásnak: az utolsó másfél kilométer a fjordszerű öböl partján, fehér sziklák és a legkékebb tenger között vezetett vissza a már említett Miroslav Hirtz menedékházhoz.

Az út végén ott a legkékebb tenger (Zavratnica-öböl)

       ... Hogy mi kellhet még ezen kívül? Persze, a bevezetőben említett sokszínűség mellet kellettek még a tavasz virágai, az erdők frissen zsendülő lombja, a Zavizan-ház helyi pálinkája, a mártózás a még erősen hűsítő tengerben, nemkülönben a Velebit ritka ajándéka: a ragyogó jó idő - és mindenekelőtt ti, vidám Útitársak, akik nélkül nem lett volna  Észak-Velebit  túránk talán eddigi legszebb kirándulásunk :o)

> További képek
Képek és szöveg: Hunyadi László

Túra a Velebitbe - következik az északi rész!

       Lent, a napfényes Adria mentén, a   Kvarner-öböltől délre masszív mészkőhegyek lánca követi a partvonalat. Különös táj, az ellentétek földje ez. Nyáron a mediterrán nap égeti, télen a jeges bóra söpri a hegyoldalakat. Néhol a tengerig nyúlnak a kopár sziklák, míg a hegység belsejében  bükkösökkel, fenyőerdőkkel, hegyi rétekkel váltakozó tájat találunk. Egyetlen nap alatt jutunk a nyárból a télbe, a parton nyíló virágok közül a szárazföld felé néző oldalak még havas lejtőire (és vissza is, természetesen.)
 
           Két éve jártunk arra utoljára, akkor a déli részt, a Paklenica-szurdokokat ás tágabb környezetüket vettük célba. Ezúttal az északi rész következik: első nap a part mentén teszünk rövid de látványos kirándulást, majd másnap felkapaszkodunk 1600 méterrel a tenger színe fölé a Zavizan-menedékházig utunk dél felé folytatódik a hegység fő vonulatán végigvezető Premuzic-ösvényen, terv szerint számos kitérővel a közeli kilátócsúcsokra, majd lemenetben Jablanacnál ereszkedünk vissza a partra.

          És az élmény, amiért megyünk: vándortúra tengerparttól tengerpartig, évszakokon át, mediterrántól az alpesi tájig; a tavasz virágai, erdők és mezők, karsztformák minden mennyiségben; a hegyoldalak közé nyúló Zavratnica-öböl, a Rozanski kukovi sziklalabirintusa, számos szebbnél szebb kilátóhely, napfelkelte, naplemente... és ott lent, alattunk a legkékebb tenger...
...Kedvcsinálónak ennyi elég is - mindezt és a többit meglátja aki velünk tart! Ha te is csatlakoznál  májusi túránkhoz, az esemény részleteit a Túranaptárban megtalálod. Várunk szeretettel!

Bejegyezte: Hunyadi László