Velebit, a megunhatatlan

           Egyik legtöbbször ismételt utunk - hegy, szikla, erdő, tenger ... Voltunk itt nyáron és ősszel is, de talán ilyenkor a legszebb! Persze sokadik alkalommal sem pontról pontra azonos az útvonal, ezúttal is volt új szakasz a túrán :-) Írtam is többször erről a nekem talán legkedvesebb tájról; ezért most képek következnek, szavak nélkül - a  Velebit megunhatatlan hegyeiből!

 

Hegy és tenger ...

 

Naplemente a Zavizan-háznál

Zavizan - az Északi-Velebit egyik megkerülhetetlen támaszpontja

Úton a fehér sziklák között

Dabarski kukovi - az "új" szakasz egy része

Sziklák birodalma (Dabarski Kukovi)

Kalandos ösvényeken

A fotókat Győrfi Károly és Varsányi Lenke készítették

Fehér sziklák

 Északi-Velebit 2017. április

Fehér sziklák, még emlékszem rátok...
               ... Két éve volt, hogy először jártunk itt. Szerelem volt első látásra.
Most ismét Velebit. Ismét  tavasszal; valamivel korábban mint két évvel ezelőtt - és pár nappal a hazai hegyeinket is vastag hóval borító ciklon nyomában. Ennek megfelelően az állapotok talán kevésbé voltak paradicsomiak, de - ha lehetséges - még változatosabb körülmények között jártuk be korábbi utunkat.
    
          ... A délelőtti nap már a hegyoldalban talál minket. Odalenn tavaszi virágokat ringat a tengeri szél; körülöttünk zsenge zöld a bokros-köves erdő. Izzadunk, és emelkedünk egyre feljebb. Lassan fogy a zöld körülöttünk, ezer méter körüli magasságig ért fel a tavasz melege. Átbukkanva az első kis nyergen, magunk mögött hagyjuk a mediterrán hangulatot; megjelennek a lucfenyők - és az első hófoltok. Ki gondolná, de még aznap bevetésre kerülnek a kamáslik, és mire elmarad az erdő is, hóban gázolunk a Zavizan  ház felé. Lepakolás után még egy hátizsákmentes kirándulás a ház körüli kilátópontokra, mivel errefelé a jó idő ritka ajándék; a Vucjak és a Velika Kosa csúcsairól nézünk vissza az Adriára és szigeteire jó másfél kilométeres magasságból.

Naplemente a Zavizan-háztól

          

            Érdemes volt tegnap kiélvezni a kilátást, mert reggel szürke felhők takarják az eget. Mai utunk a Premuzic-ösvényen vezet - ez a Velebit fő vonulatát észak-déli irányban, közel hatvan kilométer hosszan követő, a tátrai Magisztrálához hasonló, részben épített útvonal. Nem is lenne egyszerű (különösen itt, az északi szakaszon) a sziklás-köves-erdős labirintusban  boldogulni nélküle, hálával gondolunk hát az építőkre, és nem különben az előző napon előttünk járókra, tekintettel a harminc-negyven centis hóra... Itt fenn, ezerötszáz méter körül még  a tél birodalmában járunk. Időközben leszállt a köd is, így csak sejtjük, vagy inkább vizionáljuk a környező tájat - hatalmas töbröket, a szirteken kapaszkodó fenyőket, a minden útkanyarral változó tájat.

Velebiti tájkép fekete-fehérben

Lassan közeledünk már aznapi célunkhoz, az Alan menedékházhoz, amikor végre - szó szerint - felcsillan a remény a ritkuló felhők között. Nosza, van még egy kilátópont - kapaszkodunk is az 1611 méteres Alancic füves oldalán. Néhány perc, és lelátunk ismét a tengerig; mélyen alattunk túránk végcélja, Jablanac  is jól látszik. Mivel az idő tovább javul, este még teszünk egy kört a Buljima 1450 méteres csúcsára. Errefelé, déli irányban a terep kevésbé szabdalt, több a gyep és kevesebb az erdő -  az eddigieknél is szélesebb panorámát engedve. Ekkorra a nap már a tenger feletti párába merült, és mire eltűnik Cres sziget hegyei mögött, mi is visszatérünk szállásunkra.

Buljima

        

                 Harmadik napunk csak a lemenetről szól. Csak? Itt a lemenet is más, mint a szokásos visszatérés az autóhoz. Hiszen előttünk a tenger, ezúttal reggeli fényben. Átkelünk a Turska Vrata ("Török kapu") sziklatornyai között; és lassan visszatér a tavasz is, alámerülünk a zöldbe, a virágok közé. Az út végén pedig, egy szurdokba lecsúszkálva az utolsó meredek lejtőn, elérjük a Zavratnica-öböl sziklák közé rejtett csücskét.  Alig kilométernyire a túra végétől, látványos séta következik a fjord partján, a parti sziklákba vágott ösvényen, oldalunkon a legkékebb tengerrel - egy szép út talán még szebb befejezése.

               ...Már ha lehet szó befejezésről. Hiszen alig láttunk valamit. Milyen lehet itt a nyár, az ősz? Mi lehet a következő kanyar mögött, ott a sziklák után...?
Megtudjuk, amikor visszatérünk. Ami nem is lehet kétséges.

> További képek
A fotókat Győrfi Károly és Hunyadi László készítették.

Nagy-Kapela 2016. június

        

       Első és második horvátországi  Velebit-túránk után, ezúttal az északabbi Kapela hegységet tűztük ki úti célul. A hegység központi része ( Bijele Samarske Stijene) szinte ősvadon. Gigászi luc- és jegenyefenyők, bükkök, kidőlt óriások, páfrányok és mohapárnák, s valami hihetetlenül változatosságban ezerféle virág. Elképzelhetetlen sziklavilág ez. Itt volt a szállásunk is egy kis turistaházban, innen jártuk végig két nap az egész mészkő labirintust. Folyamatos mászással, koncentrálással lehet bejárni ezt a csodálatos vidéket, amit picit nehezített az egész napos szemerkélő eső.

Harmadik nap a hegység Bjelolasica részén lévő legmagasabb csúcsát a Kula-t (‘Torony’,1534 m) másztuk meg, mely igazi kárpáti hangulatú gyephavas. Végül az Ogulin mellet magasodó Klek volt a program. A tenger felé tartó autópályáról is jól látható szikla-hüvelykujj, bár csak 1181 m magas, de nagyon impozáns látvány. A felvezető út is látványos. Ritka növényfajok tömegének látványa és az elénk terülő csodás panoráma méltó befejezése volt túránknak.

>További képek

A fotókat Győrfi Károly készítette.

Négy nap a paradicsomban

Észak-Velebit, 2015. május

               Vannak szép hegyek. Azokon belül is vannak különleges hegyek. Hegységek, amelyek tájak, kultúrák, különböző éghajlatok  határán állnak.  Ahol találkozik  hegy és tenger, erdő és szikla; hideg és meleg, mediterrán és alpesi táj- ilyen hely a Velebit hegység.  A déli, Paklenica környéki túránk után idén eljutottunk a legalább olyan színes és érdekes északi részre is.

Virágzó mediterrán táj Gornja Klada fölött

Utunk a tenger felől indult és oda is tért vissza. "Alaptáborunk" a kis öbölben megbúvó Jablanac falu volt, amely a legalacsonyabban, mindössze 26 m magasságban található hegyi menedékházzal büszkélkedhet. A gyalogtúra Gornja Klada falucskánál indult, innen  kapaszkodtunk fel karsztos lejtőkön, virágos réteken, majd még hófoltokkal tarkított legelőkön át a Zavizan meteorológiai állomásig, 1580 m magasra.

Vucjak

 
Aznap még rövid körtúrára is futotta (a füves Velika Kosa és a jóval sziklásabb Balinovac tetejére, majd vissza aVelebit botanikus kerten át); de az igazi látnivalók másnap következtek: a reggelt már a Vucjak 1644 méteres csúcsráól köszöntöttük, majd a Premuzic-ösvény következett: önmagában is különleges, épített útvonal; jól járható és kevés szintkülönbséggel kanyarog a meredek sziklák és a víznyelők szakadékai között; szinte percről percre váltakozó kilátással a környező hegyekre.

Részlet a Premuzic-ösvényről - különleges táj, különleges sziklák

Az útvonal átszeli a Rozanski kukovi sziklalabirintusát ( leginkább a régi kínai metszetek tájképeire emlékeztető vidék; fehér sziklák és fenyők minden mennyiségben); az út mentén pedig némi négykézlábas kapaszkodás árán ott sorakoznak a szebbnél szebb kilátópontok, mint a Gromovaca (1675 m) és a Crikvena (1641 m) csúcsa .

Rozanski kukovi

Út a Crikvena csúcsára

Dél felé azután szelídül a táj: széles mezők váltják fel a mészkővel szaggatott hegyeket, itt az utolsó nagy csúcs a lomha formájú, virágos gyep borította Alancic hegy (1611 m) Talán a legszebb kilátás nyílik róla a szinte alattunk nyújtózó Adriára, Cres, Rab és Pag szigetek  kopár hátaira. Aznapi szállásunk az Alan hágó alatti menedékház volt, tengeri naplementével koronázva  utunkat.

Naplemente az Alan-ház közelében

Innen már lefelé vezetett utunk: továbbra is meseszép környezetben, a Turska vrata szoros sziklatornyai között, eleinte sziklai bükkösök, tarka hegyi rétek, majd kietlen és forró mediterrán bozóton át érkeztünk le a tengerpartra, a Zavratnica-öböl legbelső zugához. Elérve a 0 métert azonban nincs még vége a meseszép kirándulásnak: az utolsó másfél kilométer a fjordszerű öböl partján, fehér sziklák és a legkékebb tenger között vezetett vissza a már említett Miroslav Hirtz menedékházhoz.

Az út végén ott a legkékebb tenger (Zavratnica-öböl)

       ... Hogy mi kellhet még ezen kívül? Persze, a bevezetőben említett sokszínűség mellet kellettek még a tavasz virágai, az erdők frissen zsendülő lombja, a Zavizan-ház helyi pálinkája, a mártózás a még erősen hűsítő tengerben, nemkülönben a Velebit ritka ajándéka: a ragyogó jó idő - és mindenekelőtt ti, vidám Útitársak, akik nélkül nem lett volna  Észak-Velebit  túránk talán eddigi legszebb kirándulásunk :o)

> További képek
Képek és szöveg: Hunyadi László