Túranapló 2024-ből

 ... avagy menni vagy nem menni ...       

 

 

               Végére jár a 2024. év is, és így december végén, ahogy eddig már tizenháromszor, most mérlegre kerül ez az esztendő is - mit hozott nekünk, mit láttunk, merre jártunk?

Előkerül ismét az a bizonyos képzeletbeli 2024-es túranapló, amelyben utak, túrák, kirándulások emlékei, a túravezető ajándékai gyűlnek az év során - lapozzuk fel most, mi szépre-jóra emlékezünk 2024-ből?

 

 

Nagy-Fátra, januárban

 

             Az év eleje többnyire egynapos túrákat hozott - január végén a téli Nagy-Fátrában jártunk, majd februárban a szintén sokadszor ismételt) klasszikus Alacsony-Tátra-gerincen túráztunk; illetve két kétnapos kört is tettünk februárban; történetesen ugyanakkor; így egy hétvégén voltunk jelen az Alpokban és a Kárpátokban is két-két külön csapattal: a Liptói-Tátrában, illetve az ausztriai Hochschwab hegyeiben!

Hochschwab - Ebenstein, február ...

... a Liptói-Tátrában, ugyanazon a hétvégén :-)

              Tavasszal szintén egy-egy belföldi kirándulás után, húsvétkor egy hirtelen újratervezés jól sikerült eredménye volt a horvátországi, Mljet-szigeti út; majd április utolsó napjaiban számunkra új helyszínként, jókor és jó helyen, a sáfrányvirágos Bihar-hegységben túráztunk. Májusban -ez már szinte rendszeres úticél, de aki nem érti miért, nézze meg- ismét Horvátországban, a Velebitben jártunk; persze kicsit mindig variálva az útvonalat, most idén kiegészítve a Kapela-hegység alacsonyabban fekvő, ám annál kalandosabb ösvényeivel.

Közel a tengerszinthez :-)  (Mljet-sziget, április)

Sáfrányvirágos Bihar-hegység, április végén

 

A horvátországi Velebit, májusban

              Június legelején, első nyári utunk az osztrák- szlovén határvidékre, a Karavankákba vezetett. Ez is első alkalom volt nekünk itt, ismétlésre érdemes, csodás és nem túlnépesedett terepen!

 

 

Karavankák, június

 

 

Enns-völgyi-Alpok, szintén júniusban

 

 

               Szintén a zöldellő nyári Alpokba látogattunk június-júliusban; ismét a Hochschwab vidékén  (de másutt mint februárban); illetve tavalyi év végi kirándulásunk helyszínén, az Alacsony-Tauernben, ezúttal egy Enns-völgyi Alpok-beli körrel meghosszabbítva.

 

 

Hochschwab, ezúttal nyáron

 

 

               Nem maradhatott ki Erdély sem 2024-ben, a Gyergyói-havasokban  túráztunk július végén - ez is kicsit másképp mint azt arrafelé eddig szoktuk, ezúttal nem nomád módon, sátorral, hanem szállással, csillagtúraszerűen, a tágabb környék több helyszínét bejárva kirándultunk.

 

 

Erdély 2024 - az Egyeskő környékén ...

 

 

... és via ferratán a Békás-szorosban

 

 

            Az ősz ismét hozott egy sor egynapos túrát - kezdve a Börzsönytől, a Nagy-Fátrán át az Alacsony-Tátráig és a Selmeci-hegységig - utóbbi már a tél elején, ahogy a mátrai, hagyományos "hegyek-napi" túránk és az esti/éjszakai napfordulós  kirándulás is, decemberben; és a sornak még nincs vége, mert  lesz még elő-szilveszteri túra is  az év utolsó napjaiban, szintén "szokott helyünkön", a Schneeberg-en! 

Őszi Nagy-Fátra ...

... és a Szulyói-hegyek, szeptemberben

Alacsony-Tátra őszi színekben

Egy a hazai túrák közül: novemberi Börzsöny

Itt a tél! Hegyek Napja a Mátrában

        

             Mindehhez tegyük hozzá a jó pár "magánszervezésű" túrát amelyen részt vettünk - melyek bár itt meghirdetve nem voltak, de amelyeken is jelentős részben "Kárpát-Túrás" útitársak tartottak velünk!

            Elégedett is lehetnék, hiszen idén is szebbnél szebb túrák sorakoznak a képzeletbeli napló lapjain. Ajándék van bőven, emlékek hegyekről, kalandokról, kedves útitársakról, vidámságról, örömről, megvalósult álmokról.

           Vagy mégsem? Hiányzik még valami?

(innen egyes szám első személyben, mert mi túravezetők nem vagyunk ott minden eseményen, illetve mert önkritikus rész következik :-)

Mert akadnak bizony üres oldalak is az idei naplóban szép számmal. Elmaradt túrák, valóra nem vált tervek üresen maradt helyei a naplóban. 

            Az időjárás, persze elsősorban. Igen, igen, volt amikor jó hogy nem mentünk. Meg amikor csak rossznak nézett ki az idő; és végül ki tudja jó döntés volt kihagyni vagy nem sem. És hol az a határ amikor még érdemes próbálkozni, és hol az amikor nem? És ki vagy mi hozza a döntést, miről, nem volt-e olykor az elkényelmesedés is ott valahol ...? Meg főleg az az idő, nem mint időjárás, hanem az olyan idő ami nagy érték, és bizony másra is kell... Amit talán sajnáltam néha, ha az odakint járásra nem is, de utazásra, szervezésre talán igen. És volt sérülés, ahogy az elmúlt években is volt; az hogy mitől lett volna jobb, pihentetni vagy rádolgozni; hogy "a lélek kész, és a test erőtlen" ilyenkor, vagy éppen fordítva...? - az megint egy kérdés szintén. Egyszóval sokszor merült fel a "menni vagy nem menni" dilemmája, talán többször mint máskor; talán többször mint kellett volna.

           Sok kérdés; egy kis év végi töprengéshez szokás szerint több kérdés mint válasz. 

           De ami tanulságos, hogy legtöbbször -így utólag - kár volt kihagyni. Lehet hogy az idő nem is lett volna olyan rossz... és az a másikfajta idő talán kevesebbet is ér ha nem arra használjuk ami a legnagyobb örömet okozza. Igen, értékes, szükség van rá sok mindenre, de ha odakint vagy akkor igazi kincs. Ebből az időből lesz az öröm, ez adja az erőt, és ezek a napok íródnak pirosbetűs ünnepként az emlékek naplójába. És nem utolsósorban, az az önmeghatározás, hogy mire költjük ezt a fontos (és bizony nem megújuló), megfoghatatlan valamit. Meg, nem utolsó sorban az elkényelmesedés nem vezet jóra. Ha hegymászó, ha túrázó vagy, addig vagy az, amíg mész. Szóval, nemhogy  menni vagy sem, hanem 

"lenni vagy nem lenni, 

ez itt a kérdés!"...  Ami nem mindig egyszerű. De jövőre kívánom magamnak hogy az erő, az elhatározás és az idő legyen velem a következőkben; hogy az lehessek ami vagyok; és Nektek is, 

kedves Útitársak,

hogy legyen időtök, alkalmatok velünk tartani a következő esztendőben is, akár visszatérőként vagy új túratársként, hogy legyen számotokra is emlékezetes minden együtt töltött nap  kint az erdőben vagy a magas csúcsokon; tovább írva túranaplónk tizennegyedik évfolyamát 2025-ben is :-)

Minden ismerős és még ismeretlen Útitársunknak  boldog Karácsonyt és szebbnél szebb túrákban, élményekben bővelkedő új évet kívánunk

                                                                                                                   A Kárpát-Túra csapat

  

Karavankák - túra Észak és Dél között

      
      

 

 

              Nem egyszer túráztunk már a határokon át, vagy épp azok mentén. Nem ritka hogy a hegyláncok országokat, tájakat választanak el; de talán sehol annyira kifejezett nem volt ez mint ezúttal! 

A Karavankák a Déli-Mészkő-Alpok része, nem a legmagasabb ugyan, méreteiben, formában ha nem is vetekszik mondjuk a Dolomitokkal, de annál csendesebb, kevésbé"turistás" hely; és nem utolsósorban közelebb is van. ! Ausztria és Szlovénia között húzódik kelet-nyugati irányban; határán Északnak és Délnek egyik oldalon fehér-szürke, zord falakkal, másikon szelíd zöld alpesi rétekkel; és határán a télnek és a tavasznak is, különösen ottjártunk idején, kora nyáron. Kis túrabeszámoló alább, egyik eddig be nem járt,  szépséges túracélunkról!

 

 

Az északi oldal, eső után

 

Június 1.

              Vigasztalan esőben utazunk. Ausztria felől közelítünk; keresztül az Alpok keleti vonulatain, le a Dráva völgyébe, számolva az órákat amikor megérkezünk és nincs mese, ki is kell szállni akkor ... De végül Klagenfurt táján kezd alábbhagyni a csapadék, és mire ismét felfelé autózunk a célegyenesben, már alig csepereg. A Feistritz patak völgyében (Bärental; a völgynek saját  neve van) hamarosan érjük azt a pontot,  ahol az aszfalt véget ér, és ahol mint tudjuk, a kaland kezdődik ... Autót próbára tévő három kilométer a végső megközelítés a víz mosta, köves szekérúton, de szerencsésen eljut mindenki a parkolóig - bár mint később látjuk, teljesen feleslegesen.

 

 

Úton a Klagenfurter Hütte felé

 

               Borult még az ég, de szűnő esőben indul a 3-4 kilométeres rövid gyalogtúra a Klagenfurterhütte (menedékház) felé, ahol mai szállásunk lesz. Több útvonal vezet ugyanoda, egymástól nem messze kanyarogva vagy épp kanyarokat levágva a völgyön át, néhol a csapat is szétválik, de végül mindenki együtt a háznál, 1664 méteres magasságban. Itt az erdő vége is nagyjából, kibontakozik a kilátás, feljebb szállt már a felhő is; előttünk a holnapi cél: a Hochstuhl vad északi falvonulata.

               A ház váratlanul csendes, alig vagyunk, ami kellemes meglepetés. Ehhez képest némi vita van foglalásunk körül, úgy tűnik a vendégmunkásokból élló személyzet nem áll a helyzet magaslatán az online foglalórendszer használatát illetőleg. De sebaj, jut azért persze hely, és miután ágyainkat birtokba vettük, még vár ránk egy kisebb túra, köszönhetően a hosszú júniusi világosságnak. A háztól délre emelkedő Kosiak 2024 méteres csúcsára egy óra alatt érünk fel (zsákjaink természetesen a házban pihennek addig). Kereszt, csúcsélmény, kilátás,  hegyeken fennakadó szürke felhők, szóval minden ami kell  a magunkfajta hegyjáró lelkének ... Visszaútra van másik ösvény, így kis körtúrával hódíthattuk meg hegyünket.

 

Az első csúcs: Kosiak, 2024 m

 

Kosiak - borús égbolt, derűs csapat :-)

Június 2.

             Kora reggel, tisztul az ég, csodás nap a láthatáron! Korán indulunk, hamarosan a távolból lehetetlenül meredeknek tűnő törmeléklejtőn kapaszkodunk a főgerinc felé. Váratlanul néhány láncos szakasz is akad, nem vészes persze. Gyorsan elérjük az országhatárt jelző köveket a Bielschitza-nyeregnél. Itt helye van egy kis kitérőnek is, a zsákokat letéve a Bielschitza -csúcsra is felkapaszkodunk, meredeken, a végén itt-ott kezeket is használva, 1958 méter magasan elérve a szikás csúcsot. Lepillanthatunk a mélybe elhagyott szállásunkra, felette  az északi falak meredélyei, még feljebb pedig a fő cél, a Hochstuhl/Stol 2237 méter magas tömege. 

 

 

A kevés kapaszkodós helyek egyike

Kalandos kis kitérő a Bielschitza-csúcsra

                 Rövid pihenő után indulunk is. Utunk néhány kanyarral bevezet egy tágas sivár katlanba, ahol szerpentinben folytatódik, a meredek omladékon. Mellettünk megjelennek az első, kis hófoltok; fenn, az úton pedig a nagy és meredek hómező ... Némi tanakodás, mert téli felszerelése nincs a társaságnak. Végül egy hó- (és út-)-mentes, meredek törmeléklejtő mellett döntünk, ahol némi nyers erővel, sok fáradsággal de biztonságosan jutunk fel a csúcs közelébe. Kegyetlen kaptatás veszi kezdetét, egy lépés előre, kettő vissza a laza omladékon; az az érzésem hogy szó szerint magunk alá gyűrjük a hegyet ... De egyszer mindennek vége van! Ott állunk fenn, nem a tetőn még, de közel már hozzá. Az időközben megszaporodó felhők néha eltakarják a szlovén oldalon magasodó előcsúcsot, fentebbről a Stol-menedékház is előbukkan. Még egy rövid emelkedő a már szelídebb lejtésű kőtengeren és fent vagyunk! A felhők között kilátás északra és délre: a Klagenfurti-medencére ás  Szlovéniára; apró ékszerként előbukkan a Bledi-tó is a távolban ... 

 

 

Kő kövön - már az omladékbánya után

 

A csúcsgerincen

          ... Pihenő, gyönyörködés, de nem túl sokáig mert a felhők szaporodnak, és az út is hosszú még előttünk; így hamarosan útnak indulunk tovább, nyugat felé. Jelzetlen törmelékes úton ereszkedünk le körülbelül kétezer méterig. Innen hosszú, közel vízszintes panorámaút jellegét ölti az ösvény, (a"Panoramaweg Südalpen", a Déli-Alpok-beli panorámaút egy szakaszán járunk); inkább a főgerinc déli oldalán, de itt-ott kibukkanunk a túloldalra is. Jobbra a vad letörések alatt a Dráva, balra szelíd, zöld lejtők alatt a Száva kanyarog a mélységben; a folyókon túl  a Tauern és a Júliai-Alpok nagy hegyei; míg mi a virágos réteken túrázunk idefenn...

 

  

Kilátás nyugat felé - erre megyünk tovább!

          

Pompás tárnics

 

 

 

 Később valamelyest magasságot veszítünk; erdei szakaszok is következnek; fenyők és bükkök árnyélában. járunk. A Bärensattel /Medvedjak -nyeregnél elhagyunk egy romos tanyát (másnapi utunk fordulópontja lesz ez ahely, eddig kb ugyanott jövünk vissza haolnap);  majd egy csinos (de bezárt) menedék(?)házat is elhagyunk (Belska Planina) mielőtt elérjük az út mélypontját, a  Suha /Maria Elend -nyeregnél; egészen  1440 méterig süllyedtünk.

 

 

A Golica tömbje, oldalában vár ránk a menedékház

 

      Előttünk, utolsó akadályként  a Golica / Kahlkogel 1840 méteres, meredek, kettős füves kúpja magasodik (szűkebb hazámból a pilisi Nagy-Kevélyre emlékeztet némileg ...) Itt döntést kell honi, merre tovább: aznapi szállásunkhoz, a Golica- menedékházhoz tartsunk-e egyenesen, kevés emelkedéssel, vagy  tovább a  gerincen a Golica csúcsára, és onnan leereszkedve a házhoz. Utóbbit propagálom, mert titkon csodát várok az amúgy kevésbé jelentős hegyen :-) - másnapra pedig eső ígérkezik... Végül a többség velem tart, vállalva a plusz néhány száz méter szintet. És nem is hiába, láss csodát, mert ilyenkor ez a nárciszok hegye!  Édes ilatot hord a szél; egyre több fehér csillag a zöld gyepen, míg feljebb a déli oldal már fehéren hullámzik a rengeteg virágtól! Hab a tortán, mondhatni, némi képzavarral; mesés ajándék egy hosszú nap végére! Nemrég a Bihar-hegységben, sáfrányvirágzás idején láttunk hasonlóan szépet; ez a látvány is méltó párja a lila mezőknek. 

 

 

A nárciszok hegye - alant a Golica-menedékház

 

 

A csúcs ezután már nem is olyan fontos, csak páran kapaszkodunk fel, és gyorsan fordulunk is mert a szél már hűvös és vihart ígérően sötétül az ég. 

A házhoz gyors ereszkedéssel, épp a záporral együtt érkezünk. Odabenn csak mi vagyunk, vasárnap esti csend várna, de a ház fura de annál vidámabb ura gondoskodik a hangulatról: retro zene, buli, tánc következik -a hosszú és fárasztó nap ellenére, késő estig :-)

Június 3.

          Ez a nap sem lesz rövid! Ráadásul eső ígérkezik, így korán indulunk, reménykedve a téves prognózisban. 

          A visszaút részben a tegnapi útvonalunkon vezet, a Golica csúcsát most már elkerülve, a gyepes déli hegyoldalban, keskeny ösvényen haladunk. Nem járunk még messze a menedékháztól, amikor az első cseppek hullani kezdenek ...Ez még nem vészes, inkább a tegnapi eső nyoma az, a felázott földes -agyagos út csúszik kegyetlenül! Van aki előveszi a hómacskát... van aki ügyesen egyensúlyoz, és vagyok én aki nagyot esik :-) Semmi baj, gyorsan talpon vagyok a dicstelen helyzetből, csak a bot fogása furcsa valahogy... Ekkor látom hogy a jobb kisujjam derékszögben kifelé áll. Hopp, ez bizony kificamodott! Első meglepetésemben gyorsan helyre is húzom; csak később jut eszembe hogy orvos is van a csapatban . De gondolok arra is, nagy hálával, hogy a túracsapat tizenkét éve alatt ez volt eddig a legsúlyosabb "baleset"!

           A csúszós pályának szerencsére a Suha-nyeregnél vége, innen kényelmesen haladunk tovább, de kilépünk, mert most már eseget az eső, és ködbe borul a tegnap is megcsodált táj. Elérve a Bärensattel nyergét, letérünk tegnapi utunkról (vagy 7-8 kilométer volt az ismétlés eddig); elhagyjuk a főgerincet, visszatérünk Ausztriába. Meredek az út lefelé; köves-gyökeres csapás vezet le a fenyvesben, de további esés-botlás nélkül leküzdjük a hétszáz méter szintet. Éppen az aszfaltos út végéhez érkezünk, így a hiányos felkészülés a térképből  ím megbosszulja magát: a túratársak egy szénapajtában várják, amíg a sofőrök további három kilométert felkaptatnak, ekkorra már zuhogó esőben, a nagy nehézségek árán elért parkolóba, és visszagurulnak nemkülönben ázott társainkhoz.

           Ezzel lényegében véget is ért a mi szabadságos három napunk. Ami hátra volt még, kevésé kellemes pillanatok: a bepakolás szakadó esőben, a vizes-sáros minden, a hazavezetés esőben - ezek is részei maradnak az emléknek, amit magunkkal hoztunk a Hegyről; sziklákról és virágokról, felhőkről és kék égboltról, napfényes mezőkről és az erdők mély árnyékáról- egyszóval a Karavankák nyári mesevilágából.

A túra, számokban:

 

• 3 nap 
• szállás: menedékház, két helyen
  
• 1. nap 7 km, 900 / 380 m szint fel/le
• 2. nap 21 km, 1510 / 1590 m szint fel/le
• 3. nap 15 km, 670 / 1100 m szint fel/le
  
• Abszolút magasság: 940 - 2237 m
  

A fotókat Hunyadi László készítette

 

> További képek