Valahol, messze a Keleti-Kárpátok vidékén... Az igazi vadon, végtelen, alig járt rengeteg, kétezres csúcsokkal... ahol több a medve mint a turista ... Az érintetlen tájak egyik utolsó bástyája ...

... Valamilyen efféle kép élt bennem a Kelemen- havasokról, térképet böngészve és vágyakozva a régen tervezett útra amely Erdélynek eme, számomra ismeretlen vidékére vezet majd. Ês eljött ez a nap is, útra keltünk és megláttuk-megjártuk- :-) Nem az egészet persze, a Kelemen vonulatának mindössze a legmagasabb, keleti részén túráztunk; és mindössze három nap erejéig, ami azért szűkös volt így is. De lássuk milyen is volt -alább pár sorban összeszedtem az emlékeket szóban és képben: ilyen volt a Kelemen- havasok- beli kirándulás!
Július 14., szombat
... Az utazásról ne is beszéljünk... Legalábbis a nagyobb és egyhangúbb részét mellőzném. Igaz,a hegység "túlsó", távolabbi zugát céloztuk meg kiindulópontként. De a kilenc órás út azért nem kevés.
A hegyek csak a célhoz közeledve vesznek körül. A Borgói- hágó előtt szűkül völgy; az országúton birkanyáj vonul szemben. Fenyvesek, sűrűsödő felhők... majd zápor is, fent a széles nyereg ezerkétszáz méteres magasságában.
 |
|
Itt Erdély földjét is elhagyjuk. Túránk a hegység északkeleti oldaláról indul, ezért leereszkedünk a moldovai Vatra Dornei városkáig ( rendezett, amolyan monarchia- beli fürdővároskának hat így futólag); majd onnan közelítünk hegyünk felé. Az utolsó lakott hely Gura Hatii, itt szándékozunk hagyni a járműveket. Rövid kérdezősködésre kiderül hogy van parkoló is, gödrös földúton jutunk el ide, jó másfél kilométerrel rövidítve a mai etapot ( és ugyanennyivel hosszabbítva a holnaputánit...). Mindenesetre időt még nem nyertünk, mert az eső most kezd rá igazán ...Tehát várunk, a kilenc órás utazás után még üldögélünk jó ideig autóinkban. De végül csak eláll, és útnak indulhatunk. Felszedünk pár kilót ( olyan 15 kg vagy több lehet egy- egy zsák...); elolvassuk a táblán a tudnivalókat, mindenekelőtt a medvéről - igen, ez most itt komoly dolog, némi aggodalommal is készültünk erre az útra; felszerelkezve medve elleni spray-el, és minden lehető óvintézkedéssel és ötlettel. Amiben bízni lehet (ezt a helybeliek is megerősítették) hogy itt még hatalmas kiterjedésű a vadon, a mackók nem szoktak még az emberhez és így remélhetőleg kitérnek majd előlünk ha időben jelezzük jöttünket. Ha mi nem is látunk medvét, legalább ők lássanak minket ... :-)
És eljött az indulás várva-várt pillanata. Irány egy mellékgerinc, a Tamau (Tamás-)csúcstól északra található, a térképen jelzett táborhely és forrás is van itt (vajon milyen lesz: lesz-e egyáltalán...?), és a tőle még északabbra lévő Tizenkét Apostol nevű sziklacsoport. Mindössze kb hat kilométer és ötszáz méter szint a mára előirányozott "levezetés" a végtelen autóút után.
Az út aránylag könnyű, mostanra a késő délutáni nap is elővillan már a felhők közül, így jó kedvvel indulunk az ismeretlenbe. A jelzések meglepően jól követhetők a magas szálerdőben (ez marad a későbbiekben is, már ami a felfestéseket illeti, hanem az erdő ... de majd sorjában!) Jól haladunk, hamarosan elérünk egy nyíltabb helyet, majd nem sokkal később fenn már járunk a gerincen. Kitárul a kilátás, amint jobbra (északra) fordulunk, az ígért táborhely felé. Nem kell sokat talpalni, és igen, tábla is jelzi hogy megérkeztünk! Nincs túl nagy hely ahol sátrazni lehet (ahol nincs erdő ott úgy tűnik mindenhol boróka nő); de azért elférünk; és nem utolsósorban valóban van forrás is, alig tíz-húsz méterrel a tábor alatt.
Mindenekelőtt felállítjuk a sátrakat, azután jön a vacsora (tábortól távolabb, a medve-protokollnak megfelelően); majd a maradék élelmet szintén biztonsági okokból elhelyezzük egy fenyőfán (valamiféle nyári karácsonyfának néz ki, bár szerintem ha erre rátalál dörmögő barátunk, simán magához veszi ami kell neki belőle ... de amit tudtunk megtettük. Közben a naplementét is megnézhetjük táborunkból, és nincs más hátra mint egy nyugodt, medvementes éjszaka, mert a sziklák meglátogatása már nem fért a napba - holnap ezzel a kitérővel kezdünk tehát!
 |
Tábor a rengetegben |
Július 15., vasárnap
lmúlt az éj, medve nélkül ugyan, de annál hidegebben! Sátraink vizesek, sőt itt-ott deresek, holott ezerhatszáz méter felett nem sokkal aludtunk, és a szél is járt valamelyest. Szárítkozásra azonban itt az alkalom, mert most először jó órás kitérőt teszünk oda-vissza az Apostolokhoz, mielőtt teljes zsákkal elindulnánk a főgerinc legnagyobb csúcsai felé.
 |
Az Apostolok "előörse" - a szikatorony mögött a Pietrosz tömbje |
A ragyogó reggeli időben, továbbra is jól járható ösvényen hamarosan el
is érjük a látványosságot!. Először egy magányos, karcsú sziklatű ötlik
szembe, majd hamarosan körbevesznek a bizarr alakú szilatornyok,
-tömbök, oszlopok. Megjelenésükben (konglomerátum anyagukban is) kissé a
visegrádi Vadálló-kövekre hajaznak, persze a nagyobb hegységhez illő
méretekben. Körbejárjuk a kis sziklavárost, némelyikre fel is
kapaszkodunk, és élvezzük a melengető reggeli fényt, megcsodáljuk a Kelemen-havasok szinte egészét, melyet innen jól beláthatunk. Szembesülünk mai célunkkal,a Pietrosz és Rekettyés csúcsokkal, ahová ma el tervezünk jutni - valahol a láthatáron ... szóval nem lesz rövid séta, ha összejön ..
 |
A Tizenkét Apostol egyikén |
 |
Sziklaváros |
Miután kiélveztük a reggelt az Apostolok társaságában, visszatérünk
sátrainkhoz. Pakolás, gyors reggeli, és indulás. Rövid darabon tegnapi
utunkat ismételjük, majd tovább, déli irányban haladunk, ligetes, erdős
terepen, a Tamau-csúcs oldalában. Hosszú út, nagyobb emelkedő vagy szintvesztés nélkül, kikerülve ennek az északi mellékgerincnek a csúcsait.
És itt kezdődik a bozótharc.
Kezdetben
csak a boróka, ami aránylag könnyű ellenfél, mert legfeljebb derékig ha
ér; de errefelé felzárkózik hozzá már a törpefenyő is, ami embernél is
magasabbra nő ... Út van ugyan, követhető is, sőt van nyoma hogy gondos
kezek vissza is vágták az ágakat; de így is lassú és nehéz a haladás.
Az első ilyen szakasz a Poiana izvoarelor
("Források rétje") nyeregnél ér véget. Ideális pihenőhely, amely után
már a legmagasabb csúcsok következnek! Kissé aggaszt a távolság, és mert
eddig lassabban haladtunk a tervezettnél, megfordul a fejemben hogy
rövidíthetnénk. Az óvatos célzásra azonban nem reagálnak az útitársak,
úgyhogy evés-ivás után indulás tovább!
 |
Törpefenyők tengere - nagy részben ilyen az ösvény! |
Még egy darabon folytatódik az oldalazás, ezúttal egy régi
szekérúton, majd hirtelen kanyarral komolyra fordul a dolog,
nekiindulunk a kétezres magasságoknak! Két-háromszáz méter szint egy
lendülettel (ha annak lehet nevezni a tempónkat erősen leterhelt
állapotunkban); de végül is magashegységben járunk vagy mi?! És a táj is
kezd érdekesebbé válni; az erdő-törpefenyves-borókás után omladékos
lejtők,sziklák itt-ott - ez a Kelemen főgerince, amely a legmagasabb csúcsok körül alpesi jelleget ölt; talán az Alacsony-Tátra magasabb csúcsaihoz hasonlatos leginkább.
 |
A Pietrosz előtt |
Köves-füves ösvény vezet a legmagasabb pont, a 2100 méteres Pietrosz (úgy is mint Kis-Pietrosz, Kis-Köves - mivel a "nagy" a Radnai-havasokban
van). Már messziről látjuk hogy odafenn társaságunk lesz! (három nap
alatt túrázókkal csak itt és most találkoztunk). Rövid kapaszkodó még
(itt fenn azért mintha jobban menne minden) köves-füves ösvényen,
tavaszias virágok között, és fenn állunk a csúcson! Egy székelyföldről
érkezett társaság van még odafenn, ők egynapos túrával érkeztek ide fel.
Idő van ismét a pihenésre. Körülpillantunk a legmagasabb
pontról; közel s távol erdők; körülöttünk Erdély és Máramaros hegyeinek
végeláthatatlan sora; nyugatnak a Kelemen távolabbi csúcsai: a Beszterce
és társai, ahová majd még egyszer el kell menni … délre - még odébb
vagy tizenöt-húsz kilométer távolságban a Maros völgye; észak felé
pedig, a Radnai-havasok háttere előtt a hatalmas, a múlt században művelt kénbánya tájsebe képviseli az ember keze nyomát ...
 |
Pietrosz távolból ... |
 |
... és közelről |
... De az idő nem végtelen, indulnunk kell ha világosban akarunk kitűzött célunkig, a Rekettyés-csúcsig (vagy az az alatti kis tóig) elérni. Fél órás gerinctúra után érünk a Magyar-Negoj 2082 méteres, kevéssé jelentős kiemelkedéséhez - ez a Pietrosz-tömb
másik csúcsa, szerényebb kereszttel megjelölve; amellyel az alpesi
jellegű gerincszakasz keleti irányban, egy meredek, köves-sziklás
letöréssel véget is ér. Ez az egyetlen, kissé kellemetlen szakasz, a
Tátra vagy a Fogaras ösvényeire emlékeztet, így fáradtan, nagy zsákkal
nem állítom hogy kellemes lenne. De csak leérünk végre, idilli nyereg
vár az omladékos szakasz végén. Van forrás is, igaz itt jóval lejjebb
kell keresni, vagy harminc-negyven méter szintet ereszkedve, de van víz!
Mivel erősen délutánra hajlik már az idő, és a hely is kellemes, ismét
felmerül a rövidítés lehetősége. Innen a kénbányán keresztül vezet út a
völgybe, ha nem is nagyon rövidebb, de a további szint kihagyható lenne.
Végül azonban elvetjük ezt a megingást, és irány tovább, a Rekettyés-csúcs felé!
Itt már jól járható a terep, bár a környezet nem a legszebb: a bánya
közelében, az ahhoz épült, terepjáróval járható utakon járunk. Újabb
emelkedő (egyre lassabban, igaz ...), ismét kétezer méteren vagyunk
hamarosan. A Rekettyés-csúcson álló menedékházat (volt
meteorológiai állomás is korábban) megkerülve, a hegy déli oldalán
haladunk; majd elhagyva a dózerutat, még vagy egy kilométert ereszkedünk
a térkép jelezte, és a csúcs közeléből is azonosítható táborhelyig,
aznapi utunk végére.
Itt sem vagyunk egyedül! a hely a Maros völgye felől
szintén elérhető négykerékmeghajtással, így - hétvége lévén - egy
terepjáróval piknikező családdal találkozunk. Mézes pálinkával kínálnak
(szintén magyarok; úgy tűnik ide inkább a déli, magyarlakta vidékről
járnak?); de a pálinka csak a kezdet! Mivel vasárnap este van,
kirándulásuk végével ránk testálják a megmaradt élelemet (néhány kenyér,
vagy egy kiló kiváló szalonna, pár doboz sör ....) Hálásak vagyunk
mondhatom, hiszen a legjobbkor jött a többnapos szendvics és konzerv
helyett; de viszonozni nem tudjuk sajnos ...pénzt nem fogadnak el (mi
sem érezzük jó megoldásnak, de mást nem tudnánk adni) - jobb híján ezzel
a pár sorral emlékezzünk hát meg a róluk!
A váratlan lakoma után gyors sátorverés, mert már lassan
sötétedik! Kihasználtuk a napot, közel harminc kilométer és nem kevés
szint van mögöttünk, nagy zsákkal és néhol nem is könnyű terepen. Édes
lesz így az álom, jóllakva, mosakodva (bővizű forrás közvetlenül a tábor
mellett, vízgyűjtő medencével, hogy akár fürödni is lehetne!) - a medve
sem aggaszt valahogy annyira, holott itt is miért ne lehetne ..
Július 16., hétfő
De eljött a reggel, ismét medve nélkül. Első dolgom hogy néhányan elnézünk a Jézer-tóhoz (egyes forrásokban Bánffy-tengerszemként
szerepel). Fél kilométer séta a sátrainktól a kis tó; mérete és
környezete nem vetekszik tátrai vagy Fogaras-beli társaival, de
mindenképpen érdekesség itt ezen az utunkon ahol kevés vízzel (szinte
csak ivásra elegendővel) találkoztunk.
 |
Jézer-tó |
Visszatérve a rövid kitérőből, zsákokat fel, és indul utolsó napi
túránk! Terv szerint visszatérünk a főgerincre, majd még két kétezres
csúcson át érkezünk majd vissza autóinkhoz.
A
gerincre alig százötven méter szint árán, széles dózerúton jutunk fel.
De a kényelem nem tart sokáig, a jelzés alig észrevehetően de annál
váratlanabbul befordul a törpefenyvesbe, ahol a korábbról megismert
küzdelem veszi kezdetét az ágakkal és tűlevelekkel. Hosszan harántolunk a
Csont-hegy déli oldalában, kevéssel a széles-lapos gerinc alatt -
amolyan lombkoronasétány a talajszinten ... Kilátásunk nincs, sőt arra
gondolok ha most szembejönne egy medve (oldalról gondolom ő sem férne el
:-) még csak félre se tudnék állni ... ennek megfelelően sípolunk, zajt
csapunk amivel lehet; míg csak végre nem kezd tisztulni a terep. Széles
nyeregnél vagyunk, itt tartunk tízórai-szünetet az utolsó nagyobb
kaptató előtt. Evés-ivás után, 16.....méteres magasságból indulunk a Kelemenforrás-csúcs felé - .....méter szint áll előttünk, ritkuló borókák között, majd feljebb a Pietrosz
környékéhez hasonló virágos réteken. Nehéz az emelkedő, végtelennek
tűnik, a tegnapi nap azért megtette hatását... De csak felérünk ide is! Kelemenforrás-csúcs,
2023 méter. Kilátás, napos délelőtt, utolsó nap, nagyobb pihenő, valódi
fűben heverészés, ha nem is olyan hosszan mint jól esne ... A lapos
hegytető körül árok maradványai húzódnak - mint valami ősi földvár
romjai, de valójában az 1940-es évek magyar védelmi vonalának nyomai;
melyet lassan birtokba vesznek a havasi rét füvei és virágai.
Előttünk
az út hátralévő, utolsó magashegyi szakasza - hosszas, közel vízszintes
és lapos gerinc, végén még egy szerényebb tetővel -indulunk hát, hiszen
ma még haza szándékszunk jutni!
 |
Erdélyi havasszépe |
De ha túl is vagyunk a legizgalmasabb részeken, a
fényképezők avagy a telefonok még egyszer előkerülnek, mindjárt a rövid
ereszkedés során! A kevéssé látványos formák helyett most a színek
szerepelnek: hegyünk túloldalán a havasszépe (rododendron) apró
cserjéinek rózsaszín szőnyegén ereszkedünk le a lankás keleti
hegyoldalon. Eddig is akadt belőle egy-egy, de itt, ezen a rövid
szakaszon igazán megkapó a látvány!
 |
Túra rózsaszínben |
… Lassan végére érünk a hosszas és széles rétnek is, és utolsó
hegyünkhöz érünk. Ide már nem megy fel az út, egy utolsó pihenőt tartunk
hát alatta. Aki csúcsot gyűjtene, vagy magányra vágyik (részemről
mindkettő) harminc-negyven méterrel feljebb ott a 2013 méteres Kelemen-Cserbükk . egy kis csend, pár perc egyedül, saját gondolatok, egy megvalósult terv ismét …
 |
Kelemen-Cserbükk |
Vége persze nincs még azért. Először is (de utoljára!) újra
alámerülünk a törpefenyők rengetegében, majd lassan, nagy örömünkre, a
méretes fák átveszik az uralmat. Végtelen, meredek és poros dózerútra
kerülünk, amit hamarosan el is hagynánk ha nem téveszteném el a jelzést.
Sebaj, így még rövidebbnek tűnik! És az is lett, de a völgybe érkezvén a
patak utunkat állni látszik. Híd nincs, (de van, csak a térképet
figyelmesen kell nézni …); visszamenni nem kívánunk, így le a cipőkkel!
Átgázolunk hát a bánya felől érkező rozsdás-kénes színű vízen (igazából
csak a meder kövei ilyenek, a víz tisztának látszik). Utolsó apró
kaland, erdélyi túrák kötelező elemeként :-)
 |
A végére egy átkelés ... |
… Azután még vagy másfél kilométer a faluban, zárva a kört, részben
már a tegnapelőtti utunkon. És itt a túra vége! Csak a túra vége, nem
az utazásé, merthogy abból van még kilenc óra, ezúttal a Borsai-hágó szerpentinjein át, talán szebben de ugyanolyan végtelen hosszan mint ide felé …
... De szűkösen ugyan, de aznap hazaérünk,magunkkal hozva
három szép nap emlékeit -fenyőfákról, kétezres hegyekről, égbe nyúló
szirtekről, végtelenbe szabaduló pillantásról, találkozásoktól … egy
újabb fejezettel Erdély mese világából!
A túra, számokban:
- 3 nap
- szállás: sátor, nomád módon
- 1. nap 5 km, 560 m szint fel
- 2. nap 28 km, 1230 m szint fel/ 1140m le
- 3. nap 18 km, 510 m szint fel 6 1140 m le
Abszolút magasság: 1065 - 2100 m
Korábbi útjaink ezen a környéken:
A fotókat Bács Nóra, Gólya Szilvia és Hunyadi László készítették
> További képek
Köszönettel, Laci!....így egy kicsit én is részt vettem a túrán! :)
VálaszTörlésIgyekszem megörökíteni legalább az új helyeket; nekem túranapló, de örülök ha van aki olvas is a képek között :-)
Törlés