Kelemen- havasok

              Valahol, messze a Keleti-Kárpátok vidékén... Az igazi vadon, végtelen, alig járt rengeteg, kétezres csúcsokkal...  ahol több a medve mint a turista ... Az érintetlen tájak egyik utolsó bástyája ...

 

 

         ... Valamilyen efféle kép élt bennem a Kelemen- havasokról, térképet böngészve és vágyakozva a régen tervezett útra amely Erdélynek eme, számomra ismeretlen vidékére vezet majd. Ês eljött ez a nap is, útra keltünk és megláttuk-megjártuk-  :-) Nem az egészet persze, a Kelemen vonulatának mindössze a legmagasabb, keleti részén túráztunk; és mindössze három nap erejéig, ami azért szűkös volt így is. De lássuk milyen is volt -alább pár sorban összeszedtem az emlékeket szóban és képben: ilyen volt  a Kelemen- havasok- beli kirándulás!

         

 Július 14., szombat

 

  ... Az utazásról ne is beszéljünk... Legalábbis a nagyobb és egyhangúbb részét mellőzném. Igaz,a hegység "túlsó",  távolabbi zugát céloztuk meg kiindulópontként. De a kilenc órás út azért nem kevés.

 A hegyek csak a célhoz közeledve vesznek körül.  A Borgói- hágó előtt szűkül völgy; az országúton  birkanyáj vonul szemben. Fenyvesek, sűrűsödő felhők... majd zápor is, fent a széles nyereg ezerkétszáz méteres magasságában.

 

 

            

                 Itt Erdély földjét is elhagyjuk. Túránk a hegység északkeleti oldaláról indul, ezért leereszkedünk a moldovai  Vatra Dornei városkáig ( rendezett, amolyan monarchia- beli fürdővároskának hat így futólag); majd onnan közelítünk hegyünk felé. Az utolsó lakott hely Gura Hatii, itt szándékozunk hagyni a járműveket. Rövid kérdezősködésre kiderül hogy van parkoló is, gödrös földúton jutunk el ide, jó másfél kilométerrel rövidítve a mai etapot ( és ugyanennyivel hosszabbítva a holnaputánit...). Mindenesetre időt még nem nyertünk, mert az eső most kezd rá igazán ...Tehát várunk, a kilenc órás utazás után még üldögélünk jó ideig autóinkban. De végül csak eláll, és útnak indulhatunk. Felszedünk pár kilót ( olyan 15 kg vagy több lehet egy- egy zsák...); elolvassuk a táblán a tudnivalókat, mindenekelőtt a medvéről - igen, ez most itt komoly dolog,  némi aggodalommal is készültünk erre az útra; felszerelkezve medve elleni spray-el, és minden lehető óvintézkedéssel és ötlettel. Amiben bízni lehet (ezt a helybeliek is megerősítették) hogy itt még hatalmas kiterjedésű a vadon, a mackók  nem szoktak még az emberhez és így remélhetőleg kitérnek majd előlünk ha időben jelezzük jöttünket. Ha mi nem is látunk medvét, legalább ők lássanak minket ... :-) 

                   És eljött az indulás várva-várt pillanata. Irány egy mellékgerinc, a Tamau (Tamás-)csúcstól  északra található, a térképen jelzett táborhely és forrás is van itt (vajon milyen lesz: lesz-e egyáltalán...?), és a tőle még északabbra  lévő Tizenkét Apostol nevű sziklacsoport. Mindössze kb hat kilométer és ötszáz méter szint a mára előirányozott "levezetés"  a végtelen autóút után.

Az út aránylag könnyű, mostanra a késő délutáni nap is elővillan már a felhők közül, így jó kedvvel indulunk az ismeretlenbe. A jelzések meglepően jól követhetők a magas szálerdőben (ez marad a későbbiekben is, már ami a felfestéseket illeti, hanem az erdő ... de majd sorjában!) Jól haladunk, hamarosan elérünk egy nyíltabb helyet, majd nem sokkal később fenn már járunk a gerincen. Kitárul a kilátás, amint jobbra (északra) fordulunk, az ígért táborhely felé. Nem kell sokat talpalni, és igen, tábla is jelzi hogy megérkeztünk! Nincs túl nagy hely ahol sátrazni lehet (ahol nincs erdő ott úgy tűnik mindenhol boróka nő); de azért elférünk; és nem utolsósorban valóban van forrás is, alig tíz-húsz méterrel a tábor alatt. 

               Mindenekelőtt felállítjuk a sátrakat, azután jön a vacsora (tábortól távolabb, a medve-protokollnak megfelelően); majd a maradék élelmet szintén biztonsági okokból elhelyezzük egy fenyőfán (valamiféle nyári karácsonyfának néz ki, bár szerintem ha erre rátalál dörmögő barátunk, simán magához veszi ami kell neki belőle ... de amit tudtunk megtettük. Közben a naplementét is megnézhetjük táborunkból, és nincs más hátra mint egy nyugodt, medvementes éjszaka, mert a sziklák meglátogatása már  nem fért a napba - holnap ezzel a kitérővel kezdünk tehát!

 

Tábor a rengetegben

      

 Július 15., vasárnap

 

              lmúlt az éj, medve nélkül ugyan, de annál hidegebben! Sátraink vizesek, sőt itt-ott deresek, holott ezerhatszáz méter felett nem sokkal aludtunk, és a szél is járt valamelyest. Szárítkozásra azonban itt az alkalom, mert most először jó órás kitérőt teszünk oda-vissza az Apostolokhoz, mielőtt teljes zsákkal elindulnánk a főgerinc legnagyobb csúcsai felé.

 

Az Apostolok "előörse" - a szikatorony mögött a Pietrosz tömbje

A ragyogó reggeli időben, továbbra is jól járható ösvényen hamarosan el is érjük a látványosságot!. Először egy magányos, karcsú sziklatű ötlik szembe, majd hamarosan körbevesznek a bizarr alakú szilatornyok, -tömbök, oszlopok. Megjelenésükben (konglomerátum anyagukban is) kissé a visegrádi Vadálló-kövekre hajaznak, persze a nagyobb hegységhez illő méretekben. Körbejárjuk a kis sziklavárost, némelyikre fel is kapaszkodunk, és élvezzük a melengető reggeli fényt, megcsodáljuk a Kelemen-havasok szinte egészét, melyet innen jól beláthatunk. Szembesülünk mai célunkkal,a Pietrosz és Rekettyés csúcsokkal, ahová ma el tervezünk jutni - valahol a láthatáron ... szóval nem lesz rövid séta, ha összejön ..

A Tizenkét Apostol egyikén

Sziklaváros

Miután kiélveztük a reggelt az Apostolok társaságában, visszatérünk sátrainkhoz. Pakolás, gyors reggeli, és indulás. Rövid darabon tegnapi utunkat ismételjük, majd tovább, déli irányban haladunk, ligetes, erdős terepen, a Tamau-csúcs oldalában. Hosszú út, nagyobb emelkedő vagy szintvesztés nélkül, kikerülve ennek az északi mellékgerincnek a csúcsait. 

És itt kezdődik a bozótharc.

Kezdetben csak a boróka, ami aránylag könnyű ellenfél, mert legfeljebb derékig ha ér; de errefelé felzárkózik hozzá már a törpefenyő is, ami embernél is magasabbra nő ... Út van ugyan, követhető is, sőt van nyoma hogy gondos kezek vissza is vágták az ágakat; de így is lassú és nehéz a haladás.

Az első ilyen szakasz a  Poiana izvoarelor ("Források rétje") nyeregnél ér véget. Ideális pihenőhely, amely után már a legmagasabb csúcsok következnek! Kissé aggaszt a távolság, és mert eddig lassabban haladtunk a tervezettnél, megfordul a fejemben hogy rövidíthetnénk. Az óvatos célzásra azonban nem reagálnak az útitársak, úgyhogy evés-ivás után indulás tovább!

Törpefenyők tengere - nagy részben ilyen az ösvény!

    Még egy darabon folytatódik az oldalazás, ezúttal egy  régi szekérúton, majd hirtelen kanyarral komolyra fordul a dolog, nekiindulunk a kétezres magasságoknak! Két-háromszáz méter szint egy lendülettel (ha annak lehet nevezni a tempónkat erősen leterhelt állapotunkban); de végül is magashegységben járunk vagy mi?! És a táj is kezd érdekesebbé válni;  az erdő-törpefenyves-borókás után omladékos lejtők,sziklák itt-ott - ez a Kelemen főgerince, amely a legmagasabb csúcsok körül alpesi jelleget ölt; talán az Alacsony-Tátra magasabb csúcsaihoz hasonlatos leginkább.

A Pietrosz előtt

 

Köves-füves ösvény vezet a legmagasabb pont, a 2100 méteres Pietrosz (úgy is mint Kis-Pietrosz, Kis-Köves - mivel a "nagy" a Radnai-havasokban van). Már messziről látjuk hogy odafenn társaságunk lesz! (három nap alatt túrázókkal csak itt és most találkoztunk). Rövid kapaszkodó még (itt fenn azért mintha jobban menne minden) köves-füves ösvényen, tavaszias virágok között, és fenn állunk a csúcson! Egy székelyföldről érkezett társaság van még odafenn, ők egynapos túrával érkeztek ide fel.

               Idő van ismét a pihenésre. Körülpillantunk a legmagasabb pontról; közel s távol erdők; körülöttünk Erdély és Máramaros hegyeinek végeláthatatlan sora; nyugatnak a Kelemen távolabbi csúcsai: a Beszterce és társai, ahová majd még egyszer el kell menni … délre - még odébb vagy tizenöt-húsz kilométer távolságban a Maros völgye; észak felé pedig, a Radnai-havasok háttere előtt a hatalmas, a múlt században művelt kénbánya tájsebe képviseli az ember keze nyomát ...

Pietrosz távolból ...

... és közelről

                 ... De az idő nem végtelen, indulnunk kell ha világosban akarunk kitűzött célunkig, a Rekettyés-csúcsig (vagy az az alatti kis tóig) elérni. Fél órás gerinctúra után érünk a Magyar-Negoj 2082 méteres, kevéssé jelentős kiemelkedéséhez - ez a Pietrosz-tömb másik csúcsa, szerényebb kereszttel megjelölve; amellyel az alpesi jellegű gerincszakasz keleti irányban, egy meredek, köves-sziklás letöréssel véget is ér. Ez az egyetlen, kissé kellemetlen szakasz, a Tátra vagy a Fogaras ösvényeire emlékeztet, így fáradtan, nagy zsákkal nem állítom hogy kellemes lenne. De csak leérünk végre, idilli nyereg vár az omladékos szakasz végén. Van forrás is, igaz itt jóval lejjebb kell keresni, vagy harminc-negyven méter szintet ereszkedve, de van víz! Mivel erősen délutánra hajlik már az idő, és a hely is kellemes, ismét felmerül a rövidítés lehetősége. Innen a kénbányán keresztül vezet út a völgybe, ha nem is nagyon rövidebb, de a további szint kihagyható lenne. Végül azonban elvetjük ezt a megingást, és irány tovább, a Rekettyés-csúcs felé! Itt már jól járható a terep, bár a környezet nem a legszebb: a bánya közelében, az ahhoz épült, terepjáróval járható utakon járunk. Újabb emelkedő (egyre lassabban, igaz ...), ismét kétezer méteren vagyunk hamarosan. A Rekettyés-csúcson álló menedékházat (volt meteorológiai állomás is korábban) megkerülve, a hegy déli oldalán haladunk; majd elhagyva a dózerutat, még vagy egy kilométert ereszkedünk a térkép jelezte, és a csúcs közeléből is azonosítható táborhelyig, aznapi utunk végére.

                     Itt sem vagyunk egyedül! a hely a Maros völgye felől szintén elérhető négykerékmeghajtással, így - hétvége lévén - egy terepjáróval piknikező családdal találkozunk. Mézes pálinkával kínálnak (szintén magyarok; úgy tűnik ide inkább a déli, magyarlakta vidékről járnak?); de a pálinka csak a kezdet! Mivel vasárnap este van, kirándulásuk végével ránk testálják a megmaradt élelemet (néhány kenyér, vagy egy kiló kiváló szalonna, pár doboz sör ....) Hálásak vagyunk mondhatom, hiszen a legjobbkor jött a többnapos szendvics és konzerv helyett; de viszonozni nem tudjuk sajnos ...pénzt nem fogadnak el (mi sem érezzük jó megoldásnak, de mást nem tudnánk adni) - jobb híján ezzel a pár sorral emlékezzünk hát meg a róluk!

              A váratlan lakoma után gyors sátorverés, mert már lassan sötétedik! Kihasználtuk a napot, közel harminc kilométer és nem kevés szint van mögöttünk, nagy zsákkal és néhol nem is könnyű terepen. Édes lesz így az álom, jóllakva, mosakodva (bővizű forrás közvetlenül a tábor mellett, vízgyűjtő medencével, hogy akár fürödni is lehetne!) - a medve sem aggaszt valahogy annyira, holott itt is miért ne lehetne ..

 

 

 Július 16., hétfő

 

 

            De eljött a reggel, ismét medve nélkül. Első dolgom hogy néhányan elnézünk a Jézer-tóhoz (egyes forrásokban Bánffy-tengerszemként  szerepel). Fél kilométer séta a sátrainktól a kis tó; mérete és környezete nem vetekszik tátrai vagy Fogaras-beli társaival, de mindenképpen érdekesség itt ezen az utunkon ahol kevés vízzel (szinte csak ivásra elegendővel) találkoztunk.

Jézer-tó

Visszatérve a rövid kitérőből, zsákokat fel, és indul utolsó napi túránk! Terv szerint visszatérünk a főgerincre, majd még két kétezres csúcson át érkezünk majd vissza autóinkhoz.

A gerincre alig százötven méter szint árán, széles dózerúton jutunk fel. De a kényelem nem tart sokáig, a jelzés alig észrevehetően de annál váratlanabbul befordul a törpefenyvesbe, ahol a korábbról megismert küzdelem veszi kezdetét az ágakkal és tűlevelekkel. Hosszan harántolunk a Csont-hegy déli oldalában, kevéssel a széles-lapos gerinc alatt - amolyan lombkoronasétány a talajszinten ... Kilátásunk nincs, sőt arra gondolok ha most szembejönne egy medve (oldalról gondolom ő sem férne el :-) még csak félre se tudnék állni ... ennek megfelelően sípolunk, zajt csapunk amivel lehet; míg csak végre nem kezd tisztulni a terep. Széles nyeregnél vagyunk, itt tartunk tízórai-szünetet az utolsó nagyobb kaptató előtt. Evés-ivás után, 16.....méteres magasságból indulunk a Kelemenforrás-csúcs felé - .....méter szint áll előttünk, ritkuló borókák között, majd feljebb a Pietrosz környékéhez hasonló virágos réteken. Nehéz az emelkedő, végtelennek tűnik, a tegnapi nap azért megtette hatását... De csak felérünk ide is! Kelemenforrás-csúcs, 2023 méter. Kilátás, napos délelőtt, utolsó nap, nagyobb pihenő, valódi fűben heverészés, ha nem is olyan hosszan mint jól esne ... A lapos hegytető körül árok maradványai húzódnak - mint valami ősi földvár romjai, de valójában az 1940-es évek magyar védelmi vonalának nyomai; melyet lassan birtokba vesznek a havasi rét füvei és virágai. 

Előttünk az út hátralévő, utolsó magashegyi szakasza - hosszas, közel vízszintes és lapos gerinc, végén még egy szerényebb tetővel -indulunk hát, hiszen ma még haza szándékszunk jutni! 

             

Erdélyi havasszépe

 De ha túl is vagyunk a legizgalmasabb részeken, a fényképezők avagy a telefonok még egyszer előkerülnek, mindjárt a rövid ereszkedés során! A kevéssé látványos formák helyett most a színek szerepelnek: hegyünk túloldalán a havasszépe (rododendron) apró cserjéinek  rózsaszín szőnyegén ereszkedünk le a lankás keleti hegyoldalon. Eddig is akadt belőle egy-egy, de itt, ezen a rövid szakaszon igazán megkapó a látvány!

Túra rózsaszínben

 

 

                    … Lassan végére érünk a hosszas és széles rétnek is, és utolsó hegyünkhöz érünk. Ide már nem megy fel az út, egy utolsó pihenőt tartunk hát alatta. Aki csúcsot gyűjtene, vagy magányra vágyik (részemről mindkettő) harminc-negyven méterrel feljebb ott a 2013 méteres Kelemen-Cserbükk . egy kis csend, pár perc egyedül, saját gondolatok, egy megvalósult terv ismét …

Kelemen-Cserbükk

              Vége persze nincs még azért. Először is (de utoljára!) újra alámerülünk a törpefenyők rengetegében, majd lassan, nagy örömünkre, a méretes fák átveszik az uralmat. Végtelen, meredek és poros dózerútra kerülünk, amit hamarosan el is hagynánk ha nem téveszteném el a jelzést. Sebaj, így még rövidebbnek tűnik! És az is lett, de a völgybe érkezvén a patak utunkat állni látszik. Híd nincs, (de van, csak a  térképet figyelmesen kell nézni …); visszamenni nem kívánunk, így le a cipőkkel! Átgázolunk hát a bánya felől érkező rozsdás-kénes színű vízen (igazából csak a meder kövei ilyenek, a víz tisztának látszik). Utolsó apró kaland, erdélyi túrák kötelező elemeként :-)

A végére egy átkelés ...

   … Azután még vagy másfél kilométer a faluban, zárva a kört, részben már a  tegnapelőtti utunkon. És itt a túra vége! Csak a túra vége, nem az utazásé, merthogy abból van még kilenc óra, ezúttal a Borsai-hágó szerpentinjein át, talán szebben de ugyanolyan végtelen hosszan mint ide felé …

             ... De szűkösen ugyan, de aznap hazaérünk,magunkkal hozva három szép nap emlékeit -fenyőfákról, kétezres hegyekről, égbe nyúló szirtekről, végtelenbe szabaduló pillantásról, találkozásoktól … egy újabb fejezettel Erdély mese világából!

A túra, számokban:

• 3 nap 
• szállás: sátor, nomád módon
• 1. nap 5 km, 560 m szint fel
• 2. nap 28 km, 1230 m szint fel/ 1140m le 
• 3. nap 18 km, 510 m szint fel 6 1140 m le

Abszolút magasság: 1065 - 2100 m

 

 

Korábbi útjaink ezen a környéken: 

 

> Radnai-havasok 2016

> Hoverlától Pop Ivánig (Máramarosi-havasok)  

 

A fotókat Bács Nóra, Gólya Szilvia és Hunyadi László készítették

> További képek