2017. szeptember 13., szerda

Damavand - mert ott van!

          Hogy miért is másszuk meg a hegyet? "Mert ott van."
George Mallory híres szavai jutnak eszembe, ha a Damavandra gondolok.
Ez a hegy talán nem a legszebbek közül való. Nincs rajta fal, gerinc, szinte még szikla sem. Gleccserek sem ékesítik, a hó inkább csak téli vendég itt és nyáron a víz is hiánycikk. Hatalmas meddőhányó a sivatagban.
Mégis, egy pont a térképen. Tekintélyes 5671 m magassággal; távol a gyakran járt helyektől, Ázsiában, egy alig ismert, titokzatos ( rossz hírű?) országban. Rajta, nézzük hát meg!
Mert ott van.



              Még sötét van, mikor megérkezünk Teherán repülőterére. Hamarosan már taxiban ülünk és irány a hegy! Mellettünk Teherán külvárosai, zászlók, transzparensek és az Iszlám Köztársaság vezetőinek képei köszönnek vissza mindenütt. De  jó darabig autópályán száguldunk, majd országút jön, továbbra is jó minőségben, sajátos, keleti módon értelmezett közlekedési szabályokkal. Körülöttünk félsivatagi táj, egyre közelednek a hegyek. Jó két óra múltán érkezünk meg Polour faluba. Ez a legtöbb Damavand-túra kiindulópontja és alighanem az iráni hegymászás fellegvára, 2100 méteres magasságban, helyi viszonyokhoz képest jól felszerelt menedékházzal. (élelem nincs vagy alig kapható, sátorozni aszfaltos parkolóban lehet, viszont melegvizes zuhany elérhető!) Ugyanitt kifizetünk negyvenöt eurót csúcsengedélyért, és mehet is tovább!


Gosfand Sara (3040 m)


          Polour-ból dzsippel közelítünk a hegyhez. Nemsokára elfogy az aszfalt, földúton érjük el a 3040 méteren fekvő Gosfand Sara tábort. Mecset, lovak, szamarak, járművek, csomagok és szemét - igazi keleties-expedíciós hangulat ... De itt sem állunk meg: indul a gyalogtúra túra! Egy héttel korábbi, akklimatizációt is célzó Castor-túránknak hála,  még ma 4200 m-ig feljutunk (azért az átutazott éjszaka némileg ellensúlyozza mindezt...) Nagy a forgalom; a helyiek kilétünk felől érdeklődnek és nagyon barátságosak (segítőkészségüket később a városban is tapasztaltuk). Az idegen kevés, főleg helyiek járják a hegyet, gyakran zene- vagy énekszóra menetelve és hangos kurjongatással tartva egymással a kapcsolatot.
Végre felérünk a táborba. Itt is áll egy menedékház (Bargah Sevom, 4240 m); európai mércével  meglehetősen koszos, de mégiscsak menedék. Mi táborozni készültünk, így inkább a teraszosan kiképzett sátorhelyeket választjuk.

Reggel a Bargah Sevom ház felett

               Eljön a reggel, társaim csúcstámadás mellett döntenek. Én szívem szerint pihennék egy napot, így egy órával később követem őket, majd elválik, mire futja az erőmből. Az idő jó, eleinte még árnyékban tudok kapaszkodni a kőrengetegben. Lélekölő túra, lépés léps után, kő, föld, törmelék... a messze fent  előttem járókat és hangjukat követem. Egy kisebb sziklás kiemelkedés jelzi a vélt csúcsot, efelé tartunk, de még órák telnek el mire odaérek. Közben szépen szaporodnak a gomolyfelhők, kezd bizonytalanná válni az idő. Végre elérem a sziklacsúcsot - ez még csak a hatalmas vulkán kráterpereme. Alattam kéntől sárgálló sziklák és néhol csípős kénhidrogénes bűzt hord a szél. Egy órára lehetek a céltól, egyre sötétedik az ég és hamarosan dara kopog a kabátomon. Zivatarnak azonban nincs jele, így folytatom az egyre keservesebb küzdelmet a gravitációval, oxigénhiánnyal és a fáradtsággal. Nemhiába, mert egyre romló időben, egyre lassuló tempóban végre elérem a csúcsot, ahol nagy örömömre ott találom barátaimat.

Damavand 5671 m

                  Köd száll le és havazni kezd, sőt az ég is megmordul, így pár gyors fénykép és már igyekszünk is lefelé . A terep gyors lejutást tesz lehetővé- de ezúttal nem eléggé. 4900 méteren ér utol a zivatar, az első fenyegetően közeli dörrenésre hátizsákjainkra guggolunk és várunk. Aggodalmas  félóra telik el, úgy tűnik a célkeresztben vagyunk, pár száz méteren belül járnak a villámok, félelmes csattanások közepette. (Közben arra gondolok, a sors milyen különös fintora lenne itt s sivatagban villámcsapást szenvedni...) Közben szépen esik a hó, és mire átfázva ismét útnak indulunk téliesre vált a táj körülöttünk. Lejjebb elérjük a hóhatárt, minek köszönhetően a következő csapadékhullám már cseppfolyós halmazállapotban (szerencsére kevésbé nagy villámlással) áztat el, mielőtt elérnénk sátrainkat.
Harmadik napunk csak a lemenetről szól. Hamar elérjük az alsó tábort, ahol a túra véget ér. Dzsippel és taxival jutunk Teheránba, miközben még sokáig látjuk a még friss hóval ékesített Damavandot, a perzsa hegyek legnagyobbikát.

MenőManók & Kárpát-Túra - sikeres koprodukció

 A fotókat Győrfi Károly és Hunyadi László készítették.