Nekem mindig érdekes Kelet felé utazni. Ellenkező irányban többet jártam. De Kelet felé, ahol az Alföld végtelensége után egyszer csak elkezdődnek a Hegyek, különösebb élmény valahogy. Eleinte kisebb, erdős vonulatok között utazunk; majd egyre nagyobbak a csúcsok, megjelennek a fenyvesek is- ez már a Bihar vidéke! Nevezhetjük
Erdélyi-középhegységnek,
Nyugati-Kárpátoknak is akár, ugyanarról van szó - A
Bihar és
Vigyázó csúcsokról,
Pádis csodáiról - ezen a vidéken jártunk ismét. Voltunk már errefelé korábban (nem ugyanazokon az utakon persze)
kora nyáron, és
tavasszal is - ezúttal télen látogattuk meg a második legmagasabb, de a tájnak nevét adó
Nagy-Bihar csúcsot!
február 9. vasárnap
... Kora délután érkezünk a Vartop-hágóhoz - itt lesz szállásunk a két napos kirándulás során. Fel is keressük mindjárt a házat, kedves fogadtatás után gyorsan lepakolunk, majd egy rövidebb kirándulást még megejtünk aznap, hiszen az idő csodás és a világosság is kellőképpen hosszú már!
Nagy tervek mára nincsenek, mindössze a pár kilométerre fekvő Rozsdás-szakadékhoz tartunk. Mindjárt az elején kisebb eltévedés, úttalan erdőben botorkálás a nyeregtől délre fekvő, medvegyanús hegyoldalban. Bízunk azonban a mackók k téli álmában, és nem is ér bántódás amíg visszatalálunk a turistaútra; és hamarosan meglátjuk a rozsdaszínű-okkeres, napfényben fürdő szakadékot. Különös és váratlan látvány az eróziónak ez a roppant műve a dús fenyvesekkel borított hegyoldalak között; azon tűnődöm vajon hogyan kezdődött? Mi vagy ki bontotta meg először a hegyet? (De erre nincs válasz egyelőre).
 |
| Rozsdás-szakadék |
Innen azért még nem fordulunk vissza, még tovább megyünk gyér sárga és csak a térképen létező kék jelzés mentén a Fekete-kő hegycsoportja előtti .nyeregig (előtte szép kilátások a ritkás fenyők közül) ; majd rövid pihenő után a piros + mentén indulunk vissza. Ismét érintjük a Rozsdás-szakadékot, és innen már a legrövidebb (de eddig a legcsúszósabb) úton, összességében egy nyolcast leírva tartunk szállásunk felé. A falu (inkább sí- és üdülőtelep) lassan kiürül vasárnap estére, hideg is kezd lenni; így behúzódunk a vendégházba, ahol csak mi vagyunk, és szerencsére kitűnő helyi vacsorát is kapunk - a mai bemelegítéssel és esti pihenéssel így minden készen is áll hát a holnapi csúcstámadásra!
február 10, hétfő
 |
| Reggel a fenyvesben |
Hideg, csípős, de tiszta téli reggel, indulhat a Nagy-Bihar ostroma! Házunk amolyan "pályaszállás", a kapun kilépve máris a indulhatunk felfelé' Az út körülbelül tíz kilométer, amit - nagyrészt azonos úton - visszafelé is meg kell majd tenni. Első "akadály" a Zengő-kő 1658 méteres széles hegyháta, ahová fel kell jutni, Jeges, kitaposott, erősen emelkedő erdei ösvény vezet a gerincig, ahol már ritkul és törpül az erdő, megnyitva a kilátást az előttünk álló útra, egészen a Bihar toronnyal csúfított tetejéig. Hamarosan elérjük a Zengő-kő "csúcsát" (a tábláról tudható hol a legmagasabb pont; ez a táj nem a vad felszíni formák vidéke ...); ahol is rövid pihenőt tartunk.
 |
| Zengő-kő |
Innen rövid lemenet következik, gyepen, törpefenyők között, hosszabb szakaszokon hó nélkül (eddig északi oldalon jártunk, de a száraz és (eddig) enyhe tél meglepően kevés havat hagyott idefent is). Jó száz-százötven métert veszítünk szintben (sebaj visszafelé visszanyerjük ...); majd indul a végső megközelítés, a csúcsra vezető kopasz lejtő.
 |
| Az utolsó, jeges emelkedőn |
Itt már ismét hó, egyre feljebb járunk és ismét az árnyékos oldalban. Vakítóan ragyog a jégkéreg, előkerülnek a hómacskák, így már gyors a haladás az utolsó száz méteren is. Hamarosan megkerüljük a- szerencsére kevéssel a csúcs alatt elhelyezett - objektum kerítését, és fenn állunk az 1849 méteres Nagy-Bihar tetején! Hibátlan, ragyogó idő, szél nélkül, csodás látással a messzeségbe: Kelet felé az Alföldet homály fedi ugyan, de északra előttünk a Bihar hegyrengetege, első sorban a tavaly tavasszal bejárt Sík-havas és társai vonulatával; Keletre Erdély dombos tájai; dél-délkelet felé pedig a Retyezát , sőt a Páreng száz kilométernél jóval távolabbi ormai is felsejlenek.
 |
| Csúcs panoráma - távolban a Retyezát |
Itt bizony elüldögélünk egy darabig; és maradnánk tovább is még - de hosszú még az út, és a két szabad nap rövid - így jó fél óra múlva lefelé tartunk már. Le a tükörfényes csúcslejtőn, fel ismét a Zengő-kő ormára, majd le a kicsúszkált erdei ösvényen, kihagyva ezúttal a másik lehetőségként kínálkozó, jeges sípályát.
Kora délután van még, mire visszaérkezünk a Vartop-hágó nyergébe. Szállásunk kedves vendéglátóink jóvoltából még most is rendelkezésünkre áll mosakodás/öltözés/pakolás erejéig; így aránylag korán és kényelemben indulhatunk neki a haza vezető útnak.
A túra, számokban:
- 2 nap
- szállás: panzió
- 1. nap 9 km, 500 m szint fel/le
- 2. nap 21 km, 1120 m szint fel/le
Abszolút magasság: 1130 - 1849 m
Korábbi útjaink ezen a környéken:
A fotókat Hunyadi László készítette
