Túrabeszámoló - Nepál, Mera Peak 6470 m

               Nem mi szerveztük ugyan de azért alighanem érdeklődésre tart számot! Egyszer talán mi is eljutunk ilyen helyekre ... de addig is egy élménybeszámoló a Himalájából - fogadjátok szeretettel!

Nepál, 2018.okt.13 - nov.03.

               Nepál a hegyek országa, a legmagasabb hegyeké, és mivel magasabbnál magasabbra törünk ezért én és négy hegymászótársam úgy döntöttük, hogy muszáj meglátogatnunk e gyönyörű országot. Nem volt egyszerű már maga a kijutás: sok tervezés és pakolás, háromszoros átszállásos repülő út, hosszú sorban állások a vízumért, a csomagokért, várakozás várakozás hátán, de mindez eltörpül amellett, hogy milyen csodás kalandban volt részünk. De nézzük az elejétől. Kezdjük ott, hogy megérkeztünk Nepál fővárosába, Katmanduba. A tipikus ázsiai mentalitás fogadott minket, a tömérdek taxis, a kaotikus forgalom, ahol a motorosok vannak fölényben a kocsikkal szemben, omladozó házak, melyek a 2015-ös földrengés áldozatai, tömény szmog és por a levegőben, ez ellen sokan maszkot hordanak. A vezetékek pókhálóként szelik át az utcákat, amelyek olyan picik, hogy a motorok éppen elférnek és emellé jön, hogy hatalmas embertömegek és piacok lepik el őket. Bár leírásom kicsit negatív képet fest Katmanduról, mégis csodálattal és káprázattal ismertük meg az országot és a nepáli kultúrát. 

Katmandu

 

A turista negyed egyik hotelében szálltunk meg két éjszakát, amely az ottani helyzethez képest eléggé luxus körülményeket teremtett. Eközben megismerkedtünk a helyi kultúrával, amely kifejezetten izgalmas volt számunkra. Az emberek nagyon szeretettre méltóak, nyíltak, befogadóak és segítőkészek. Érdeklődően vizslatják a turistákat, szeretik megismerni őket. A buddhizmus és a hinduizmus és más vallási irányzatok keverednek egymással, így az ország színes vallási képet mutat, ami még izgalmasabbá és szerethetővé teszi. Ottlétünk során számos helyi ételt és specialitást kóstoltunk végig. Ebben meglehetősen vakmerőek voltunk. J De megérte, mert nagyon sok érdekes gyümölcs és zöldség, különleges ételek vannak, amelyek meglehetősen csípős íz világot mutatnak, helyi sörök, amelyek nagyon távol állnak az itthoni söröktől. Mindent egybevéve nagyon különleges tapasztalat volt megismerni, mind az embereket, mind a kultúrájukat.

A tipikus utcakép

                A kis bevezető ismertetés után térjünk rá magára a hegymászásra, hiszen ez volt utunk fő célja. Nepálban a hegymászás merőben más dimenziót mutat, mint a jól megszokott Alpokban. Egy hegy meghódításához egy hegymászó engedélyre és egyéb engedélyekre van szükség, ami nem olcsó mulatság. De ezt most nem részletezném, mert beszámolóm végtelen hosszúra nyúlna. Tervünk az volt, hogy nem kérjük a serpák és teherhordók segítségét. Tiszta mászást akartunk végrehajtani. Ám ez nem ment olyan könnyen, ahogy terveztük, mert így nem akartak nekünk kiadni engedélyt. De sok próbálkozásra és megannyi procedúra után, találtunk egy helyi irodát, aki kiadta az engedélyt a csúcsmászásra, azzal a feltétellel, hogy találkoznunk kell a hegyen a serpákkal egyeztetés szinten, de mászást egyedül végezhetjük. De még így is ki kellett fizetnünk őket. Végül kezünkben az engedéllyel elindulhattunk a helyi reptérre, ahol három óra várakozás után végre kezdetét vehette a nagy kaland. Nem hagyhatom szó nélküli, hogy egy 12 fős kis repülővel repültünk be a Himalájába és a luklai Tenzing-Hillary reptéren (2860 m) szálltunk le, ami benne van a világ legveszélyesebb repülőterei listában, mert a kifutópályája csak 500 méter hosszú.

Kis repülőnk

             Lukla a hegymászók kis városa. Telis-tele hegymászó bolttal, szállásokkal, éttermekkel és tömérdek hegymászóval és teherhordóval. Itt volt szerencsénk elsőnek találkozni a híres jakokkal, akik a hegymászó felszereléseket cipelik a hegyre. Elindulva felfelé, huszon-valahány kilós hátizsákunkkal a hátunkon először gyönyörű erdőkön és hidakkal átszelt folyókon keresztül vezetett utunk. Kis köd ereszkedett a hegyekre, amely még szebbé tette az erdők sejtelmes természetét, burjánzó vad növényeivel együtt. Elérve első szálláshelyünket Chutangát (3200 m) felvertük sátrainkat, elővettük a gázfőzőket és zacskós leveseinket a vacsorához készülve. Meg kell, hogy mondjam, hogy majdnem 8 napon keresztül számunkra ez volt az esti program. J Másnap jött el a túra legnehezebb napja. Bár gyönyörű napsütés és a távolban magasodó hegyek látványa fogadott reggel, ezen a napon felmásztunk 4500 m-re majd átérve a Zatrwa La 4610 méteres hágóján leereszkedtünk a második szálláshelyünkre Thuli Kharkába  4300 méterre. Nagy meredekséget küzdöttünk le aznap nagyon nehéz hátizsákkal, de a megérte, mert a táj látványa kiengesztelt mindenkit. Pár szót írnék arról, hogy mégis milyenek voltak a szálláshelyek. Ezek pici falvak, melyek kis kő teaházakból állnak, így mindig volt lehetőségünk kicsit beülni melegedni és forró citromos gyömbér teát inni a hideg sátoros éjszaka előtt. A túra folytatásában leereszkedtünk 3665 m-re, ismét erdőkön keresztül, folyókon át értük el harmadik szálláshelyünket Khotét (3665 m). Ez egy egész nagy falucska volt, amit sátorállítás után fel is fedeztünk. Másnap végre láthatóvá vált számunkra a célunk, ami addig nem mutatta arcát, a Mera Peak. 

 

Nepál erdejei

             A táj egyre inkább kezdett hasonlítani a magas hegyek tájaihoz. Egyre sziklásabb, bokrosabb, havasi gyopár mezőkkel. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy a Himalájában vezetett túrák vannak, serpákkal és teherhordókkal. Egészen kezdő hegymászókat is visznek, kik csak a napi zsákot cipelik. A többi felszerelést a teherhordók viszik, hatalmas zsákokkal megpakolva. Mi legendák voltunk, mivel mi európaiak vittük úgy a zsákunk mint ők. Bár ez nem volt egyszerű, de a serpák és a teherhordók tisztelgése mindent megért. J Így értük el a negyedik tábort Tangnagot (4356 m). Ahol az addigi egész meleg idő kezdett hidegre fordulni. A szokásos főzés és sátorépítés után egy kis napozást is megengedhettünk magunknak. Majd itt is felmértük a terepet egy kis kirándulással. A folytatásban a távolban felbukkantak a hatalmas hó borította hegyek, gleccserek, hóomlások. Szikrázó napsütésben folytattuk utunkat az enyhén emelkedő terepen. Az ötödik táborunk Khare (5025 m) volt, amely egyben az utolsó falu is volt.  Itt már házban aludtunk, mert sátraink és hálózsákjaink nedvesek maradtak az előző éjszakától. Első aklimatizációs túránk egy kis csúcsra vezetett 5200 m-en. Innen fantasztikus kilátás nyílt csúcsunkra a Merára és a környező hegyekre. Este a házban volt lehetőségünk főzni és megkóstoltuk végre a helyi ételeket is. A kis szobánk viszont hidegebbnek bizonyult, mint a sátor. -4 fokra is lecsökkent benne a hőmérséklet. 

 

Első akklimatizációs túra 5200 m-re

               Másnap, azaz 5. napon második akklimatizációs körünket végeztük 5700 m-re. Az időjárás tartós volt, meleg és napos, bár a szél itt már igen erősen fújt.  Végre elértük gleccserünket, amelyen szépen lehetett haladni csodálva a körülöttünk lévő panorámát. A látvány eszméletlen, és még annál is eszméletlenebb volt. Itt láthattuk meg elsőnek a 8000-es csúcsokat, köztük az Everestet, ami egész közel volt, illetve a Makalut. Itt már igazán fel kellett öltözni és elővenni a felszerelést, bár a teherhordók farmert és tornacipőt viseltek, esetleg hómacskát, de az nagy szám volt, ha mindkét lábukon volt. Minden tiszteletünk az övéké volt, óriási terheket cipeltek, és nem igen mondhatjuk őket hatalmas, kigyúrt embereknek. 5700 m-en elérve majdnem az utolsó táborunkat a Mera High Camp-et visszafordultunk, hogy másnap is legyen erőnk, megtenni ugyan ezt az útvonalat. Másnap elértük a hetedik egyben utolsó táborunkat a Mera High Camp-et 5800 m-en. Ide már jóval kevesebb cuccal jöttünk fel, mert előre felépített sátrakban kellett aludnunk, amiben matrac is volt. A tábor egy kis szikla csoporton volt a gleccser közepén, szóval a kb. 20 sátor szorosan egymás mellett volt elhelyezve.  Itt már erősen lehetett érezni a magasság miatti oxigénhiányt. Mire megtaláltuk a sátrunkat és elhelyezkedtünk, már el is fáradtunk rendesen. Még a wc-hez lemenni is nagy nehézséget okozott számunkra. Kis pihenés után neki álltunk a főzésnek, ami koránt sem volt olyan egyszerű, mint eddig. Jégből kellett olvasztani majd forralni vizet. Ehhez fel kellett vennünk a hágóvasat, majd kezünkben a jégcsákánnyal fel kellett mászni egy hóbarlang bejáratához, ahol tíz percig kalapácsoltuk a tiszta jeget, így két nagy jégtáblával a hónunk alatt érkeztünk vissza a sátorhoz. Nem mondom, hogy nem fáradtam el ettől a kis akciótól. Aztán csak egy idő után tudtunk meleg levest és teát inni, ami nagyon jól esett mindenkinek.

 

Mera High Camp 5800 m-en

 Hamar nyugovóra tértünk, én abban az öltözetben, amiben másnap indultam a csúcsmászásra. Az éjjel nehezen tudtunk aludni, pedig szélcsend volt és egész meleg, így éjjel 2-kor keltünk, és fél 3-kor elindultunk meghódítani a Mera Peak csúcsát. Ez az indulás utólag korainak bizonyult, mert majdnem a csúcsig sötétben gyalogoltunk és a szél miatt -30 fokos volt a hőérzet. Szóval nem volt meleg és magasság miatt könnyűnek sem volt mondható, bár egészen gyorsan haladtunk. Mire elértük a csúcsot gyönyörű napfelkeltét élhettünk át a Himalájában, ami minden gondunkat eloszlatta. A csúcson a látványt nem lehet leírni, azt látni és érezni kell. Szín tiszta kék ég, szikrázó napsütés, hatalmas havas csúcsok mindenhol, egy szóval jellemezve: elképesztő. Egy pillanatra el is pityeredem. Pár fotó után már indultunk is lefelé, ami egy csodálatos érzés volt, mert látni lehetett mindent és már nem volt olyan hideg, mint felfelé volt.

 

A Mera Peak csúcsán, 6470 m-en. Háttérben az Everest és a Makalu

A gleccser gyönyörű volt, telis tele szakadékokkal, háttérben a 8000-es csúcsok, az Everest, a Makalu és a Kancsendzönga. Reggel 8-ra vissza is értünk a táborban, ahol még utoljára kiélveztük a csodálatos látványt. Bárcsak minden reggel ilyen reggelekre ébredhetnék. J Pakolás után már indultunk is vissza Kharéba. (5025 m). Ahol még egyszer éjszakáztunk és másnap elkezdtünk utunk visszafelé, ugyanazon az útvonalon amelyiken jöttünk. Sokkal kevesebb teherrel a hátunkon, ugyan étel készleteink fogyóban voltak, így a helyi specialitásokat kóstoltuk végig. Visszafelé csak Khotéban (3665 m) és Thuli Kharkaban (4300 m) aludtunk. Gyorsan haladtunk, bár lábizmaink már fáradóban voltak a 11 napi hegymászás után és a végén még be is köszöntött a tél és behavazott. Ez nem volt baj, mert más szemszögből is láthattuk az utat, amin felfelé jöttünk.

 

A gleccseren

               Három napi gyaloglás után visszaérve Luklába elfogyasztottunk egy kiadós vacsorát, és 11 nap után fürödhettünk végre. Másnap hat óra reptéri várakozás után elindulhattunk vissza Katmanduba. Igaz, csak a mi kisrepülőnk volt elég bátor elindulni, a többi járatot a szél miatt törölték. Kicsit izgultam. J Délután 4 körül már vissza is értünk a városi forgatagba.  Ezután még csodálatos egy hetet töltöttünk a nepáli fővárosban és környékén, amely során sok tapasztalatot és élményt gyűjtöttünk. Így három hét után hazaindultunk megállva Isztambulban, ahol ismét megízlelhettük Európát, mielőtt hazaérnénk.

                 Ez a három hét életem egyik legcsodálatosabb három hete volt, telis tele kalanddal, szépséggel, élményekkel, tapasztalással, akadályokkal és nehézségekkel. Nem csak másokat és az országot, hanem magamat is megismertem. A határaimat feszegetve, elfogadva minden nehézséget és akadályt, és ezeket legyőzve tudtam meg milyen ember vagyok. Sok mindenre megtanított ez az utazás, a hegymászással és az élettel kapcsolatban egyaránt. Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem eme csodának. Egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk én és négy hegymászótársam is, akiknek nagyon sok mindent köszönhetek. Nélkülük, és a támogató család nélkül ez az egész nem jött volna létre.

 

Csapat a csúcson

Kép és szöveg: Győrfi Boglárka